Zsinórban hetedszerre lett az OTP az „Év Bankja”
2023. február 17. Tizenhetedik alkalommal rendezték meg a magyar bankszektor legrangosabb versenyét, a Mastercard – Év Bankját. Idén nemcsak bankok, hanem fintech-ek és más pénzügyi szolgáltatók is nevezhettek. Az OTP Bank egymás után hetedik alkalommal nyerte el a fődíjat.A magyar pénzügyi- és bankszektor szereplői idén hat kategóriában versenyeztek a legjobb szolgáltatásoknak, termékeknek, megoldásoknak vagy épp kampányoknak, programoknak járó Mastercard díjakért. Az év egyik legnagyobb újdonságaként a szervezők meghirdették „Az év újgenerációs fizetési megoldása” kategóriát, így már nem csak bankok, hanem a szektor erőviszonyait alaposan megváltoztató fintech-ek és más pénzügyi szolgáltatók is nevezhettek.
A pályázatokat ezúttal is magas presztízsű szakmai zsűrik bírálták el kategóriánként, a győzteseket február 16-án hirdették ki. A Mastercard – Az Év Bankja 2022 fődíjat az egyes kategóriákban elért eredmények alapján ítélték oda, az első helyezésért 10, a második helyért 8, a harmadik helyért pedig 6 pont járt. A legmagasabb pontszámot az OTP Bank érte el, mivel hat kategóriából ötben dobogós helyen végzett. Az OTP Bank ezzel egymás után hetedik alkalommal végzett az első helyen.
A versenyen a Gránit Bank és az MKB Bank is duplázni tudott. A Gránit Bank Az év digitális banki UX megoldása 2022 és Az év fiataloknak szóló programja 2022 kategóriákban lett első, az MKB Bankot pedig Az év prémium banki aktivitása 2022 és Az év Employer Branding aktivitása 2022 kategóriákban ítélte legjobbnak a zsűri.
Az év fenntartható kezdeményezése 2022 díjat idén a K&H Bank kapta, Az év újgenerációs fizetési megoldása 2022 kategóriában pedig a Raiffeisen Bank és az IQOM közös pályázattal nyert.
A Mastercard – Év Bankja 2022 végeredménye:
Az Év Bankja 2022: OTP BankAz év digitális banki UX megoldása 2022
- helyezett: Gránit Bank
- helyezett: OTP Bank
- helyezett: Erste Bank
- helyezett: Gránit Bank
- helyezett: CIB Bank
- helyezett: OTP Bank
- helyezett: MKB Bank
- helyezett: OTP Bank
- helyezett: Gránit Bank
- helyezett: MKB Bank
- helyezett: Erste Bank
- helyezett: CIB Bank
- helyezett: K&H Bank
- helyezett: Gránit Bank
- helyezett: OTP Bank
- helyezett: Raiffeisen Bank és IQOM
- helyezett: OTP Bank
- helyezett: Paysend
Szerző: Azénpénzem
Címkék: bank, díj, verseny, Mastercard, Év Bankja
Kapcsolódó anyagok
- 2023.06.06 - Hogyan vegyük fel lakáshitelt?
- 2022.09.22 - Szétszakad a társadalom a digitális fizetéseknél is
- 2022.06.23 - Indul a verseny az év bankja címért
- 2022.02.11 - A legjobb ügyfélélmény díját nyerte el a GRÁNIT Bank
- 2022.02.10 - Az OTP lett az Év bankja
- 2019.11.13 - Egymás után negyedszer lett az OTP az Év bankja
- 2018.11.14 - Ismét az OTP lett az Év bankja
- 2017.11.15 - Ismét az OTP lett az Év bankja
- 2016.11.22 - Az OTP nyerte el az Év bankja díjat
- 2016.10.25 - Szavazz kedvenc bankodra! Százezret is nyerhetsz
További kapcsolódó anyagok