Vizsgálatokkal ijesztenek rá az építőanyag-kereskedőkre
2021. szeptember 1. Nyolc hete vizsgálja a fogyasztóvédelem az építőipari alapanyagok piacán tapasztalható visszás jelenségeket. Az augusztus végéig felkeresett félezer kereskedelmi egység 60 százalékát érték jogsértésen. A kormányhivatalok munkatársai az ellenőrzött helyszínek háromnegyedénél tapasztaltak áremelkedést, harmaduknál pedig készlethiányt.A drasztikusan elszálló építőanyagárak és az alapanyaghiány miatt az állam nagy erőkkel vetette bele magát az építőipari szektor megregulázásába. Ennek keretében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) júliusban országos vizsgálatot indított a kereskedőknél a drágulás miatt. A kormányhivatalok szakemberei már összesen több mint félezer forgalmazónál kopogtattak a fatelepektől a vasudvarokon át a barkácsáruházakig. A vizsgálatban az általános kereskedelmi feltételek, az árfeltüntetéssel, jótállási jegyekkel kapcsolatos előírások és a piacfelügyeleti követelmények betartását kérik számon. Mintegy 300 kereskedőnél tártak fel kisebb-nagyobb mulasztásokat, ezek közel negyede már az ellenőrzés ideje alatt kiigazította a hibát – adta hírül a minisztérium.
Az összesített adatok szerint a kereskedelmi egységek 74 százalékánál emelkedtek az árak, 34 százalékuknál merült fel készlethiány. A termékek széles köre kerül 80-120 százalékkal többe a korábbinál. Egyes helyszíneken és építőanyagoknál előfordult 130-160 százalékot meghaladó mértékű növekedés is, amely mögött túlzó árazás vagy indokolatlan készletvisszatartás sejthető. A fogyasztóvédelmi vizsgálat visszavonásig folytatódik a fővárosban és minden megyében.
Cseresnyés Péter kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár kiemelte: eddig közel 800 féle, összesen több mint 200 ezer darab építőanyag megfelelőségét vizsgálták. Főként a jelölésekkel és teljesítménynyilatkozatokkal összefüggő hiányosságokkal találkoztak 220 termékfajtánál, több mint 43 ezer darab építési terméknél. A mintegy 30 ezer hazai gyártású árucikknél jóval ritkábban állapítottak meg jogsértést, kifogásolási arányuk fele-harmada volt csupán az összesített eredménynek. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a szektor célzott ellenőrzésével készteti jogkövető magatartásra az építőanyag-forgalmazókat – tette hozzá az államtitkár.
Mint megírtuk, Gyutai Csaba, az építőanyagárak megfékezéséért felelős kormánybiztos két héttel ezelőtti tájékoztatása szerint már látszanak az állami beavatkozás eredményei, így egyes területeken megszűnt az alapanyaghiány, és van, ahol az árak is konszolidálódtak. A héten pedig a Gazdasági Versenyhivatal a gyorsított ágazati vizsgálatának eredményeit hozta nyilvánosságra. A jelentésében arról számolt be, hogy mi történt a kerámia-falazóelemek (tégla) piacán. Ha összegezzük a jelentést, a GVH tulajdonképpen arra jutott, hogy a téglapiacon nem nagyon lehet mit csinálni, valójában a piaci szereplőknek van tennivalójuk.
Szerző: L.J.
Címkék: építőipar, alapanyag, felújítás, építés, árak, építőanyag, tégla, tüzép, barkácsáruház, ITM, Innovációs és Technológiai Minisztérium, vasudvar, fatelep, kormányhivatal
Kapcsolódó anyagok
- 2023.05.10 - Újabb áremelés jön az építőiparban
- 2022.04.05 - Brutális veszteségeket okoz az oroszok háborúja az építőiparban
- 2022.01.25 - Újabb drasztikus áremelkedés jön az építőiparban
- 2022.01.13 - Több otthonteremtési támogatásnak is vége lesz idén
- 2021.12.06 - Ötödével drágulhat tovább az építőanyag
- 2021.11.16 - A lakásokat is megdrágítja az energiapiaci árrobbanás
- 2021.10.18 - December jön a lakossági napelempályázat
- 2021.10.05 - Már igényelhető a 70 milliós zöld hitel
- 2021.10.05 - Ezek a szuperolcsó NHP Zöld Otthon Hitel feltételei
- 2021.09.13 - Építőipar: ilyen brutális az áremelkedés
- 2021.08.31 - Kiderítette a versenyhivatal, mi történt a téglapiacon
- 2021.08.18 - Beavatkozott az állam az építőiparba, ez lett belőle
- 2021.08.05 - Sok jogsértést talált az ITM a Tüzépeknél és a barkácsáruházakban
- 2021.08.02 - Besült a lakásfelújítási támogatás csodafegyvere?
- 2021.07.21 - Kavicsbányára csapott le a versenyhatóság
- 2021.07.02 - Állami elővásárlási jog jön az építőanyagokra
- 2020.08.26 - Jelentős készletek halmozódtak fel téglából
További kapcsolódó anyagok