Visszamenőleg javítják a támogatott lakáshitelt
2012. december 17. Kedvezően változtat a támogatott lakáshitelek feltételein a kormány, méghozzá visszamenőleges hatállyal – adta hírül a Nemzetgazdasági Minisztérium. A remények szerint a változtatásoknak köszönhetően többen vehetik majd igénybe a támogatott kölcsönöket.A jelenleginél nagyobb kamattámogatást kaphatnak a lakáshitelekre az ügyfelek, a jövőben ugyanis annak mértéke nem csökken majd évente, hanem állandó lesz. (A támogatott lakáshitelek jelenlegi feltételei itt találhatóak.) Ennek köszönhetőn alacsony és kiszámítható törlesztő részletekkel számolhatnak majd az ügyfelek az első öt évben. Az MTI tudósítása szerint Zsarnóci Csaba, a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügyekért felelős helyettes államtitkára sajtótájékoztatón elmondta: használt lakásra 50, újra pedig 70 százalék lesz a kamattámogatás.
Használt lakás esetében 15 millióról 20 millió forintra nő a maximális vételár, amihez támogatott hitelt lehet igényelni. Emelkedik a felvehető hitel összege is: új lakás vásárlása esetén 10 millió forint helyett 15 millió forint, használt lakás vásárlása illetve korszerűsítés esetén 6 millió forintról 10 millió forint kölcsönösszegig ad majd az állam kamattámogatást. Meglévő lakóépület bővítéséhez is jár majd legfeljebb 10 millió forintos kamattámogatott hitelt. A hátralékos lakáscélú hiteladósok helyzetének megerősítését segítő konstrukciók igénylési határidejét idén december 31-ről 2013. december 31-ig hosszabbítják meg.
A kedvezőbb feltételek visszamenőleg, automatikusan érvényesülnek, így azok sem kerülnek hátrányosabb helyzetbe, akik még a korábbi feltételek alapján igényelték az állami kamattámogatott kölcsönt. Az intézkedés célja, hogy többen tudják igénybe venni a kamattámogatott kölcsönöket lakáscéljaik elérése érdekében. Az MTI tudósítása szerint Zsarnóczi Csaba elmondta: a mostani módosítások költségvetési kihatását tartalmazza az a 200 milliárd forint, amely a jövő évi költségvetésben egyéb lakástámogatásként szerepel.
Az FHB áttekinthetően összefoglalta a változtatásokat (lásd táblázatunk) és bejelentette, hogy az új feltételekkel a lehető legkorábban, 2013 elejétől kínálja az otthonteremtési kölcsönt.
Támogatott hitelek változó feltételei
2012 augusztusától | 2013. januártól | |
---|---|---|
Kamattámogatás | Évente csökkenő a futamidő első 5 évében | Az első 5 évre fix |
Kölcsönösszeg határa | Új lakás vásárlása 10 millió Ft | Új lakás vásárlása 15 millió Ft |
Használt lakás vásárlásra, korszerűsítésre 6 millió Ft | Használt lakás vásárlásra, korszerűsítésre 10 millió Ft | |
Ingatlan értékhatár | Használt lakás vételára maximum 15 millió Ft | Használt lakás vételára maximum 20 millió Ft |
Új támogatott hitelcél | – | Lakásbővítés (10 millió Ft hitelig) |
Számlabemutatási kötelezettség | Már félkész lakás megvásárlására és annak befejezésére nem igényelhető | Már folyamatban lévő lakásépítésre is igényelhető támogatott hitel |
Hátralékos adósok helyzetét megerősítő hitelkonstrukciók igénylési határideje | 2012. december 31. | 2013. december 31. |
Azénpénzem véleménye
A változtatásokra azért is szükség van, mert mint a múlt héten megírtuk, eddig teljes kudarc a támogatott lakáshitelezés. Az OTP Banknál négy hónap alatt csak valamivel több, mint ötszázan igényelték, és becslésünk szerint az egész piacon talán 1000 igénylőről beszélhetünk. A kedvező változások növelhetik a keresletet a támogatott lakáshitel iránt, ugyanakkor arról nem szólt a tájékoztatás, hogy eltörlik-e vagy sem azt a nyilatkozatot, amit az eladónak kell tennie, ha a vevő támogatott lakáshitelből vásárolna használt lakást. (Arról kell nyilatkoznia, hogy másik lakást vesz az eladott helyett.) Márpedig ez jócskán hátráltatja a konstrukció terjedését.Portálunk véleménye szerint igazi felfutás csak akkor remélhető a támogatott lakáshitelektől, ha változik a gazdasági klíma is. Addig ugyanis a lakosság nem mer eladósodni. Ráadásul még fixált támogatás mellett is emelkedhet a kamat, ha változnak a pénzpiaci hozamok. Márpedig az bármikor bekövetkezhet.