Az államhoz 30 százalékkal több forgalmi adó folyt be
2022. december 7.
Még a gyengélkedő belföldi bolti forgalom mellett is – számolta ki az Azénpénzem.hu a kincstári mérlegadatokból – 2022 első tíz hónapjában 30 százalékkal több áfa folyt be a tavalyi azonos időszakhoz mérten. Kérdés, miként alakulnak majd a számok, ha a helyzet tovább romlik.
Ötödik hónapja csökkent októberben a megvett élelmiszerek mennyisége – derült ki a KSH adataiból. Az élelmiszer-kiskereskedelem 76 százalékát adó élelmiszer jellegű vegyes üzletek értékesítési volumene 7,2 százalékkal esett vissza. Hiába jelennek meg a közösségi portálokon egyre olyan bejegyzések, amelyek másra utalnak, az őrült tempóban száguldó árak mindenkit spórolásra késztettek. Már a nyáron érzékelhető volt a kosarak „átszabása”, pedig hol voltak az akkori viszonyok a mostanihoz képest!
Szinte a teljes lakosság megérzi az infláció emelkedését, és gyakorlatilag mindenki meg is húzta a nadrágszíjat már két hónappal ezelőtt – derült ki az OTP Öngondoskodási Index kutatásból. A válaszadók 63 százaléka kényszerből kezdett spórolni, mert nem tudta már az eddigi kiadásait finanszírozni, 32 százaléknak azonban nem okozott nehézséget az árak emelkedése, mégis visszafogta a fogyasztást. Okosan – jegyezzük meg mi –, hiszen a helyzet most a szeptemberinél (akkor készült a felmérés) is sokkal rosszabb.
Érdemes felidézni: a KSH egy másik adatsora szerint az idén októberben a tavalyinál 40 százalékkal kerültek többe az élelmiszerek, ami épp aznap derült ki, amikor újabb élelmiszer-árstopokat jelentett be a kormány. Az egyik jegybanki tájékoztató ábráiból pedig az látszik, hogy a drágulási élbolyba tartozó országok közül kizárólag nálunk gyorsult szeptemberhez képest az infláció (hasznos lehet megnézni az általunk közzétett beszédes ábrákat). A kormánynak azonban mintha ez sem lenne elég.
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter egy konferencián lelkesen fejtegette, hogy az infláció a következő egy-két évben is velünk marad. A pénzromlás üteme pedig elérheti akár a 25 százalékos szintet is. Az utolsó hivatalos adat szerint az idén októberben a fogyasztói árak átlagosan 21,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Ilyen körülmények között egyáltalán nem csoda, hogy annak a jegybanknak az elnöke, amelynek feladata lenne letörni az inflációt, igyekezik a kormányra hárítani a felelősséget.
Megjegyezzük, nem is teljesen alaptalanul. Miközben ugyanis a lakosság döntő többsége kínlódik a megugró árak miatt, a költségvetésnek szép bevétele származik ebből. Még a mennyiségben visszaeső (az üzemanyagokat nem számítva) belföldi bolti forgalom mellett is – számolta ki az Azénpénzem.hu a kincstári mérlegadatokból – 2022 első tíz hónapjában 30 százalékkal több áfa folyt be a tavalyi azonos időszakhoz mérten.
Az inflációt persze még jobban fel lehet pörgetni az árstopok kivezetésével. Ha azonban teljes áron tankolhatnak csak az autósok, akkor a kiskereskedelmi forgalmat tartó utolsó bástya is elesik. Jelenleg ugyanis azért büszkélkedhetnek egyáltalán némi forgalmi plusszal, mert az üzemanyagok kereskedelme közel ötödével bővült. Mint Nagy János, az Erste makrogazdasági elemzője kifejtette, a kiskereskedelemben az éves változást már csak a lakossági fogyasztók számára maximált áron vehető üzemanyag tartja a pozitív tartományban.
A teljes forgalom – állította Nagy – praktikusan stagnált a tizedik hónapban, hiszen az éves index halvány, 0,6 százalékos bővülést mutatott. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a konjunktúra ciklus pozícióját leginkább jelző tartós cikkek forgalma negatív tartományba került októberben.
Az elemző szerint az év első felében a magas bérkiáramlás és a fiskális transzferek támogatták a forgalom látványos bővülését, a harmadik negyedévi adatokon azonban már jól látszik, hogy ezek a hatások elenyésztek. Közben a háztartások rendelkezésre álló jövedelméből egyre többet harap ki a még mindig erősödő infláció és a megemelkedett energiaárak. Mindemellett – jelezte Nagy – a magas frekvenciás adatok és a felmérések a fogyasztás jelentős lassulását vetítik előre az elkövetkezendő hónapokra. Novemberben szinte garantáltan negatív főszám érkezhet az előzőek mellett egyre inkább eszkalálódó üzemanyaghiány eredményeként.
Szerző: B.Varga Judit
Címkék: vásárlás, kiskereskedelem, statisztika, KSH, értékesítés, volumen, áfa, infláció
Visszaesett a bolti forgalom? Lesz ez még sokkal rosszabb is!
Meggondolják, mennyit vesznek
Fotó: Latzer Anna

Úgy tűnik, a kormány még nagyobb drágulást szeretne
Érdemes felidézni: a KSH egy másik adatsora szerint az idén októberben a tavalyinál 40 százalékkal kerültek többe az élelmiszerek, ami épp aznap derült ki, amikor újabb élelmiszer-árstopokat jelentett be a kormány. Az egyik jegybanki tájékoztató ábráiból pedig az látszik, hogy a drágulási élbolyba tartozó országok közül kizárólag nálunk gyorsult szeptemberhez képest az infláció (hasznos lehet megnézni az általunk közzétett beszédes ábrákat). A kormánynak azonban mintha ez sem lenne elég.
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter egy konferencián lelkesen fejtegette, hogy az infláció a következő egy-két évben is velünk marad. A pénzromlás üteme pedig elérheti akár a 25 százalékos szintet is. Az utolsó hivatalos adat szerint az idén októberben a fogyasztói árak átlagosan 21,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Ilyen körülmények között egyáltalán nem csoda, hogy annak a jegybanknak az elnöke, amelynek feladata lenne letörni az inflációt, igyekezik a kormányra hárítani a felelősséget.
Megjegyezzük, nem is teljesen alaptalanul. Miközben ugyanis a lakosság döntő többsége kínlódik a megugró árak miatt, a költségvetésnek szép bevétele származik ebből. Még a mennyiségben visszaeső (az üzemanyagokat nem számítva) belföldi bolti forgalom mellett is – számolta ki az Azénpénzem.hu a kincstári mérlegadatokból – 2022 első tíz hónapjában 30 százalékkal több áfa folyt be a tavalyi azonos időszakhoz mérten.
Cudarabb világ jön
Az inflációt persze még jobban fel lehet pörgetni az árstopok kivezetésével. Ha azonban teljes áron tankolhatnak csak az autósok, akkor a kiskereskedelmi forgalmat tartó utolsó bástya is elesik. Jelenleg ugyanis azért büszkélkedhetnek egyáltalán némi forgalmi plusszal, mert az üzemanyagok kereskedelme közel ötödével bővült. Mint Nagy János, az Erste makrogazdasági elemzője kifejtette, a kiskereskedelemben az éves változást már csak a lakossági fogyasztók számára maximált áron vehető üzemanyag tartja a pozitív tartományban.
A teljes forgalom – állította Nagy – praktikusan stagnált a tizedik hónapban, hiszen az éves index halvány, 0,6 százalékos bővülést mutatott. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a konjunktúra ciklus pozícióját leginkább jelző tartós cikkek forgalma negatív tartományba került októberben.
Az elemző szerint az év első felében a magas bérkiáramlás és a fiskális transzferek támogatták a forgalom látványos bővülését, a harmadik negyedévi adatokon azonban már jól látszik, hogy ezek a hatások elenyésztek. Közben a háztartások rendelkezésre álló jövedelméből egyre többet harap ki a még mindig erősödő infláció és a megemelkedett energiaárak. Mindemellett – jelezte Nagy – a magas frekvenciás adatok és a felmérések a fogyasztás jelentős lassulását vetítik előre az elkövetkezendő hónapokra. Novemberben szinte garantáltan negatív főszám érkezhet az előzőek mellett egyre inkább eszkalálódó üzemanyaghiány eredményeként.
Szerző: B.Varga Judit
Címkék: vásárlás, kiskereskedelem, statisztika, KSH, értékesítés, volumen, áfa, infláció
Kapcsolódó anyagok
- 2023.10.04 - Megint kiderült: bajban a lakosság
- 2023.09.21 - Többször nyer a NAV a Kúrián, mint az adózók
- 2023.06.06 - Nagyot esett a boltok forgalma, mégis többet költöttünk
- 2023.03.07 - A nőnap a női egyenjogúságról szól
- 2023.03.06 - Meghúzták a magyarok a nadrágszíjat
- 2023.02.06 - Bezuhant a boltok forgalma decemberben
- 2023.01.24 - Budapesten nyit üzletet a Primark
- 2022.12.30 - Pocsék év zárul most, de nem indul a következő sem bíztatóan
- 2022.12.16 - Sok családban szűkös karácsony jön?
- 2022.12.12 - Nem lesz karácsonyra Tesco Doboz
- 2022.12.12 - Csapdába ejtette a statisztika a nyugdíjasokat
- 2022.12.08 - A nyugdíjas infláció már 25 százalék feletti
- 2022.12.06 - Matolcsy szemet vetett a lakossági megtakarításokra
- 2022.12.05 - 15 százalékos nyugdíjemelés kell!
- 2022.12.05 - Kiderült, hány család élhet itt most jól
- 2022.11.25 - Itt a Black Friday, de a fénye már alaposan megkopott
- 2022.10.20 - Drámaian romlott a lakosság helyzete
- 2022.10.06 - Nagyon sok bolt zárhat be
- 2022.10.05 - Áruhiány, szűk választék és magas árak várhatók karácsonyra
- 2022.10.05 - Így foszt ki minket a kormány az inflációval
További kapcsolódó anyagok