Visszaélhet a munkáltató a fiatalok adókedvezményével
2022. január 12. A GKI Gazdaságkutató számításai szerint a költségvetésnek 140 milliárd forintjába is kerülhet 2022-ben a 25 éven aluli fiatalok szja-mentessége. Arra is felhívják a figyelmet, hogy a munkáltatók akár mérsékelhetik is a fiatalok bruttó bérét, hogy ne legyen bérfeszültség a munkavállalók között.A 25 év alatti munkavállalók 2022. január 1-jétől mentesülnek a személyi jövedelemadó fizetése alól. Ez a NAV legfrissebb elérhető (2020. évi) adatai szerint 2020-ban 95 milliárd forintjába került volna az adófizetőknek, és közel 450 ezer fiatalt érintett volna. Fontos azonban kiemelni, hogy a 2020-as évi adatokra jelentős hatással volt a koronavírus járvány első és második hulláma, így például a diák- és alkalmi munkákra. Ez azt is jelenti, hogy a 95 milliárd forintos költség a 2022-es évben elérheti a 140 milliárd forintot – számolta ki a GKI Gazdaságkutató.
A 25 év alattiak nagy többsége (58 százalék) bruttó havi 100 ezer forintnál kevesebbet keres. Ennek oka, hogy ebben a korosztályban jellemző az alkalmi, valamint a diákmunka, amit sok esetben csak időszakosan (például nyári szünet alatt) vagy csak hétvégenként, esetleg a hét egy-két munkanapján végeznek a tanulás mellett. 2020-ban a 25 év alattiak 16 százaléka keresett havi 250 ezer forint felett, így ők havonta 37,5 ezer forintot meghaladó többletre számíthattak volna havonta.
A GKI azt is megvizsgálta, hogy különböző bérszintek esetén mekkora kedvezményt jelent a rendelet a 25 év alattiak számára. Ebből kiderül, hogy 2022-ben egy közmunkásbért kereső 25 év alatti 16,5 ezer forinttal, egy minimálbért kereső 30 ezer forinttal, egy garantált bérminimumot kereső 39 ezer forinttal, míg egy átlagbért kereső 64,2 ezer forinttal vihet haza többet.
Keresetek és a 25 év alattiaknak járó kedvezmény mértéke (2022)
Bruttó bér (Ft) | Nettó bér kedvezmény nélkül (Ft) | Kedvezmény (Ft) | |
---|---|---|---|
Közmunkásbér | 110 000 | 73150 | 16 500 |
Minimálbér | 200 000 | 133000 | 30 000 |
Garantált bérminimum | 260 000 | 172900 | 39 000 |
Átlagbér (2021. III. negyedév)* | 428 000 | 284620 | 64 200 |
Forrás: GKI Zrt saját számítása alapján
Mit lépnek a munkáltatók?
Mindez azonban csak abban az esetben jelent jelentős nettó keresetemelkedést a 25 év alattiak számára, ha ezt a munkáltató is elfogadja. Ha a foglalkoztató nem kíván bérfeszültséget okozni a kedvezmény érvényesítésével, akkor megteheti, hogy a bruttó bért úgy mérsékli, hogy a nettó kereset kevésbé emelkedjen. Ebben az esetben a rárakódó bérköltség egy részét is megtakaríthatják. Egy másik lehetőség, hogy a fiatalok bérét befagyasztja a munkáltató, illetve a munkaidőt csökkenti azonos bruttó bér mellett. Kiemelkedően igaz lehet ez a kiszolgáltatott foglalkoztatottak esetében. További kérdés, hogy amennyiben egy munkavállaló betölti a 25. életévét, hogyan tudja pótolni a hirtelen kiesett jövedelmet.Szerző: L.J.
Címkék: GKI Gazdaságkutató, 25 év, szja, személyi jövedelemadó, szja-mentesség, adómenetesség, diákmunka
Kapcsolódó anyagok
- 2023.03.22 - Érdemes sietni a bevallással, ha pénz jár vissza az államtól
- 2023.02.01 - A magyar keresetek az utolsók között kullognak az EU-ban
- 2023.01.25 - Nagyon rossz évre számítanak a nyugdíjasok
- 2022.10.28 - Mit akar a kormány? Már most is vannak ingyenes diákszámlák!
- 2022.08.29 - Itt vannak az ingyenes diákszámlák
- 2022.07.06 - Nyári munkára is külföldre mennének a fiatalok
- 2022.07.01 - Hogyan adózik a diákmunka 2022-ben?
- 2022.06.09 - Júliusban jön a támogatott diákmunka
- 2022.05.25 - Ennyit kereshetnek most a diákok
- 2022.04.26 - Felmérték, mit hozott a fiatalok adómentessége
- 2022.04.24 - A magyar dolgozóknak az értékrend, a magánélet is kevésbé számít
- 2022.04.17 - Rengeteg fiatal akar külföldre menni
- 2022.04.01 - Ennyit keresnek most a diákok
- 2022.02.16 - Mi várhat az idén a magyar gazdaságra?
- 2022.02.07 - Így csoportosítja a kormány a pénzt a szegényebbektől a gazdagabbakhoz
- 2022.01.26 - Igenis, elviheti a végrehajtó az adó-visszatérítést!
- 2021.12.28 - Szja: fontos utolsó napok jönnek
- 2021.12.21 - Még nincs késő az adóforintok visszaszerzésére
- 2021.12.15 - Még 250 ezer szülő nyilatkozata hiányzik az szja-visszatérítéshez
- 2021.12.02 - A kormány miatt elmaradhat az év végi megtakarítási hajrá
- 2021.11.04 - Már az szja-visszatérítésre is lecsaptak az adathalászok
- 2021.11.04 - Sok szülőnek lépnie kell az adó-visszatérítéshez
- 2021.10.06 - Minden kérdést megválaszolt a NAV az adó-visszatérítéssel kapcsolatban
- 2021.10.03 - Megjelent a rendelet, pontosan kinek jár az adó-visszatérítés
- 2021.06.03 - Így adózik a diákmunka 2021-ben
- 2021.01.19 - A diákszövetkezetek járhatnak jól a fiatalok adókedvezményével
- 2021.01.17 - Kiderült, mennyit hozott az anyáknak az adómentesség
- 2021.01.15 - Választásra adómentességgel nyernék meg a fiatalokat
További kapcsolódó anyagok