Sokszor nem fizetnek a károkra a biztosítók

Vigyázz, ha jön a vihar!

Tornanádaskán száz embernek kellett elhagynia otthonát
Fotó: Vajda János, MTI
2014. május 17. A biztosítók szerint – mint az mostanában is tapasztalható – egyre gyakoribbak a hirtelen lecsapó, nagy erejű viharok, amelyek sokszor járnak jégesővel és villámcsapásokkal. Kellő odafigyelés híján sokan csalódnak, ha arra számítanak, lakásbiztosításuk révén megfelelő térítést kaphatnak.

Az Aegonhoz már az előző hétvégén lecsapott vihar miatt 200 kárbejelentés érkezett. A biztosító ügyfelei által becsült rombolás 16 millió forint értékű lehetett. Ez a hét – az Yvette ciklon miatt – egyetlen nap alatt 800 bejelentést hozott 80 millió forintos kárral. Az Allianz korábban 300 kárt tartott nyilván, ezek nagysága meghaladta a 20 millió forintot. Most 1300 bejelentés érkezett, a rombolás pedig 80 millió forintnyi volt. A Generali is igen jelentős mennyiségű problémával szembesült. Mint tudatták: májusban eddig összesen több mint 2200, az időjárással összefüggő kárbejelentés érkezett, becsült értékük meghaladja a 150 millió forintot, a legsúlyosabb károkat villámcsapás okozta országszerte. A hónapban eddig már három jelentősebb vihar csapott le.

Hatalmas károkat okozott az országra csütörtökön lecsapó Yvette ciklon. Útját orkánerejű szél, vadul zuhogó eső, ledőlt fák kisérték. Tucatnyi megyére és Budapestre szombatra is figyelmeztetést adott ki a várható felhőszakadás miatt az OMSZ.Már az eddig okozott károk is komoly gondokat okozhattak azoknak, akiknek nem volt lakásbiztosítása, de az értékkövetést elmulasztók anyagi terhei is jelentősebbek lehetnek.
A mostanában tapasztalható szélsőséges időjárás – állapította meg az Allianz – egyáltalán nem meglepő. Az ország egész területére jellemző, hogy egyre gyakoribbak a hirtelen lecsapó, nagy erejű viharok, amelyek sokszor járnak jégesővel és villámcsapásokkal. A biztosító statisztikái szerint 2008. és 2013. között havonta átlagosan 1500, összesen csaknem 115  ezer volt a viharral kapcsolatos kárbejelentés. Tavaly több mint 15 ezer viharral kapcsolatos kárbejelentést regisztrált a biztosító. 

Több biztosító is felhívta a figyelmet arra, hogy a károkat esetenként ki lehet védeni, de legalábbis mérsékelhetőek. Vihar előtt fontos az ablakokat becsukni, a szabadból minden mozdíthatót biztonságosabb helyre cipelni, az elektromos berendezéseket áramtalanítani.  Az elektromos készülékeket villámvédelemmel ellátott elosztókkal is lehet védeni, de fontos tudni, hogy a telefon-, internet- vagy TV-kábelcsatlakozáson keresztül még így is kárt tehet egy közeli villámlás az eszközökben. A biztosítók egyébként úgy látják, hogy egyre többen figyelnek maguk is értékeik védelmére.

Nagyon fontos lehet a karbantartás


A Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) korábbi döntései között számos olyan található, amikor az ügyfélnek hiába volt lakásbiztosítása, a viharkárra végül nem fizetett a biztosító. Az idén tavasszal egy kéményt döntött le a szél. A kárfelmérő még úgy nyilatkozott, hogy fizetnek, azután azonban a biztosító közölte, hogy nem jár szolgáltatás, mert a kémény nem volt megfelelően karbantartva. Egy másik esetben a felhőszakadás után megrepedt falakra nem fizettek. A szakértők ebben az esetben úgy találták, hogy a kár oka a téli és a tavaszi nagy mennyiségű csapadék által kiváltott talajmozgás volt – ami „nem biztosítási esemény”.

Bukkantunk olyan esetre is, amikor a biztosító azt állította, hogy a falakon a repedéseket az okozhatja, hogy a házat visszatöltött ásott kútra vagy valamilyen egyéb üregre építették. Statikusi vizsgálatot is előírtak, ami az ügyfélnek százezer forintjába került. A felmérésből is csak annyi derült ki, akkor lenne a valódi helyzet megállapítható, ha az esetleges rejtett üreg „feltárásra kerülne”. Ehhez viszont le kellene bontani a házat – minden kártérítés nélkül. (A biztosító a statikusi vizsgálat ellenértékét sem fizette meg ügyfelének.)

Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát
Annak érdekében pedig, hogy ne maradjon le az érdekesebb írásokról, iratkozzon fel hírlevelünkre!


Címkék:  , , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok