Vigyázat, tényleg nagyon veszélyes a mai nap!

2015. november 13. Péntek 13-ára sokan legyintenek, mások viszont komolyan rettegnek tőle. Az egyik biztosító most kimutatta, hogy utóbbiak nem véletlenül éreznek így (persze fordítva is lehet nézni: a félelmek baleseteket szülnek).

Ma péntek és ráadásul 13-a. Az Allianz Hungária az elmúlt 10 éves kárstatisztikáját megvizsgálva megállapította, hogy az ilyen napokon valóban több kár történik, mint egy átlagos pénteki napon. Ebben az időszakban 19 péntek esett (az idén a mai előtt még kettő ilyen volt) a hónap szerencsétlennek tartott 13-ik napjára, és összesen 17 ezer lakossági lakásbiztosítási és gépjármű-biztosítási káresemény történt.

Az elmúlt évek legsúlyosabb péntek 13-ája 2010 augusztusában volt, amikor egy hatalmas vihar miatt csaknem 3300 káreseményt regisztrált az Allianz nem-életbiztosítási kárrendezési területe. A TOP 3 közé 2006 októberének és 2008 júniusának sikerült még bejutnia.

Azoknak, akik az otthonuk rejtekén próbálnak meghúzódni ilyenkor, rossz hír, hogy a károk jelentős többsége a lakásokban, házakban következett be. A károk több mint felét lakásbiztosításiként regisztrálta az Allianz. A statisztika szerint egy péntek 13-án átlagban több mint 10 százalékkal több lakáskár következik be, mint az év más pénteki napjain.

Az Allianz csokorba szedett néhány 13-as „őrületet”. Több országban az épületek tervezésénél a 12-ik emelet után a 14-ik következik. Van ahol a hajó, aminek nincs biztosítása, nem fut ki ezen a napon a kikötőből. Több olimpiai sportágban – például a triatlonban – sem találkozunk a 13-as rajtszámmal. A Forma 1-ben 1976. és 2014. között nem adták ki. Sőt, a babona szerint érdemes a péntek 13-ra tervezett manikűrt és pedikűrt is lemondani, ugyanis, ha ekkor vágjuk le körmeinket, nagy szerencsétlenséget hozunk magunkra!

A keresztény hagyomány szerint a tizenhárom azért balszerencsés szám, mert Jézus utolsó vacsorájánál a tizenkét apostollal együtt tizenhárman voltak, köztük Júdás, aki elárulta Jézust.

Számfóbia egyébként más is akad. Egyes távol-keleti országokban a négyes a félelmetes. Az olaszok a 17-estől tartanak. Olaszországban gyakoriak az olyan épületek, amelyeknek nincsen 17. emelete vagy 17. szobája. Az Alitalia nemzeti légitársaság repülőgépein nincsen 17-es üléssor. Magyarázatok (amik elég mondvacsináltnak tűnnek) persze mindenütt akadnak. Például: a 17 római számokkal XVII, amelynek a betűit át lehet rendezni VIXI-re, ami latinul azt jelenti, hogy éltem, vagy mindjárt meghalok.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , ,

Kapcsolódó anyagok