Összeszedtünk minden fontos részletet az átállásról
2023. január 8.
Holnaptól élesedik a pihenőkártyák új szabályozása, ami némi zökkenőkkel jár. A kártyakibocsátó bankok kivétel nélkül üzemszünetet hirdettek vasárnap délutántól, illetve estétől hétfő reggelig. Ebben az időszakban sem fizetni, sem tájékozódni nem lehet.
Január 9-étől – mint arra már figyelmeztettünk – már „zsebtelenné” válik a SZÉP-kártya. A rendszer módosítása miatt a K&H pihenőplasztikos szolgáltatása ma este tíztől hétfő hajlani négyig szünetel. Az MKB 2023. január 8-án 23.30-tól várhatóan (!) január 9-én reggel 8-ig tartó üzemszünetet hirdetett. Az OTP SZÉP-kártya portálján már vasárnap reggeltől elérhetetlenné válnak egyes funkciók (például a szerződéskötések, a kártyarendelés, az adatmódosítás, a dokumentumok lekérdezése). Emellett a bank tájékoztatása szerint a pihenőplasztikokkal vasárnap délutántól hétfő reggelig nem lehet fizetni. Ebben az időszakban szünetel a kártyaelfogadás, ahogy a mobilapplikáció összes funkciója is. A leállás a fizikai POS terminálokon és az online felületeken indított tranzakciókra egyaránt vonatkozik.
A kártyabirtokosoknak az előbbieken túl csak azt érdemes az átállással kapcsolatban tudnia, hogy hétfőtől minden korábban kapott juttatás a szálláshely alszámlára kerül. A teljes keret ezután bármire – tehát szállással, a vendéglátással és a szabadidővel kapcsolatos szolgáltatásra is – elkölthető az elfogadóhelyeken, amelyek nem változnak a korábbihoz képest. Rendkívül fontos azonban, hogy mindenki figyeljen a bevezetett extra elvonásra és a határidőkre.
A tavaly október 15-e előtt a kártyán levő összeget tekintet nélkül annak feltöltési idejétre (!) célszerű az idén május végéig elkölteni. Ami ugyanis 2023. május 31-ére megmarad, abból 15 százalékos egyszeri díjat vonnak le a bankok. Sokmilliárd forintról lehet szó. A bankoknak mindenesetre figyelmeztetniük kell ügyfeleiket a határidőre, de arra is, mennyit kell még a díjmentességhez költeniük. Azt mindenesetre elég aggasztónak tartjuk, hogy a változások között az előbbiekre nem hívják már most fel hangsúlyosan a figyelmet. Kizárólag az OTP ad legalább erről példaszámítást.
A 2022. október 16-án érkezett juttatásra már a 365 nap ketyeg. Ebben az esetben 2023. október 15-én telik le az előírt határidő. Ez után a legkorábbi díjterhelési nap 2024. március 20. lesz. Addig tehát levonás nélkül elkölthető a pénz. Ha valaki 2023. március 21-én kap juttatást, neki 2024. március 21-én telik le a 365 nap, ezt követően a legközelebbi díjterhelési nap 2024. szeptember 20. lesz.
Szerző: B.Varga Judit
Címkék: cafeteria, SZÉP-kártya, bankok, üzemszünet, átállás, terminálok, munkáltatók, szolgáltatók
Vigyázat, kimaradás jön a szépkártyás fizetésben!
Néhány óráig most nem használható (a többi banké sem)
Fotó: K&H Bank
Fotó: K&H Bank
Január 9-étől – mint arra már figyelmeztettünk – már „zsebtelenné” válik a SZÉP-kártya. A rendszer módosítása miatt a K&H pihenőplasztikos szolgáltatása ma este tíztől hétfő hajlani négyig szünetel. Az MKB 2023. január 8-án 23.30-tól várhatóan (!) január 9-én reggel 8-ig tartó üzemszünetet hirdetett. Az OTP SZÉP-kártya portálján már vasárnap reggeltől elérhetetlenné válnak egyes funkciók (például a szerződéskötések, a kártyarendelés, az adatmódosítás, a dokumentumok lekérdezése). Emellett a bank tájékoztatása szerint a pihenőplasztikokkal vasárnap délutántól hétfő reggelig nem lehet fizetni. Ebben az időszakban szünetel a kártyaelfogadás, ahogy a mobilapplikáció összes funkciója is. A leállás a fizikai POS terminálokon és az online felületeken indított tranzakciókra egyaránt vonatkozik.
Fontos technikai tudnivalók | |
---|---|
Munkavállalók | Senki ne jöjjön zavarba, ha a terminálok még választást kérnek, akkor a szálláshelyet kell bejelölni, ott lesz ugyanis minden pénz (például az MKB plasztiknál a PIN-kód 111). Ha valaki (ahol lehetséges, és biztos lesz ilyen) mást választ, nem fog tudni fizetni. Több időbe telik, mire elég lesz a legördülő menüből csak a SZÉP-kártyát (már a szálláshely jelölés nélkül) kiválasztani |
Munkáltatók | A bankok a különböző zsebekben levő pénzt automatikusan átteszik a szálláshelybe (például az MKB-nál ennek a számlaszámnak a második 8 számjegye 37-tel kezdődik, a konkrét számlaszámot a szerződésből lehet tudni, végső esetben a munkavállalótól bekérve). A következő utalásokat már arra, vagyis a korábbi szálláshelyes számlaszámra kell irányítani. Átmeneti idő lesz (a bankok egy ideig a különböző zsebekbe érkező pénzt automatikusan a szálláshelybe irányítják), de érdemes az átállást minél előbb meglépni. A korábbi, több alszámlára menő utalást célszerű már most összevonni. |
Szolgáltatók | A bankok azt javasolják, hogy honlapjukon, tájékoztató anyagaikon vezessék át a jogszabályi változásokat, illetve akinek van webshopja, ott a zsebválasztó kérdést 2023. január 9-én kapcsolja ki. Új szerződést nem kell kötni. |
Forrás: Azénpénzem |
A kártyabirtokosoknak az előbbieken túl csak azt érdemes az átállással kapcsolatban tudnia, hogy hétfőtől minden korábban kapott juttatás a szálláshely alszámlára kerül. A teljes keret ezután bármire – tehát szállással, a vendéglátással és a szabadidővel kapcsolatos szolgáltatásra is – elkölthető az elfogadóhelyeken, amelyek nem változnak a korábbihoz képest. Rendkívül fontos azonban, hogy mindenki figyeljen a bevezetett extra elvonásra és a határidőkre.
Májusig lázasan kell költeni
A tavaly október 15-e előtt a kártyán levő összeget tekintet nélkül annak feltöltési idejétre (!) célszerű az idén május végéig elkölteni. Ami ugyanis 2023. május 31-ére megmarad, abból 15 százalékos egyszeri díjat vonnak le a bankok. Sokmilliárd forintról lehet szó. A bankoknak mindenesetre figyelmeztetniük kell ügyfeleiket a határidőre, de arra is, mennyit kell még a díjmentességhez költeniük. Azt mindenesetre elég aggasztónak tartjuk, hogy a változások között az előbbiekre nem hívják már most fel hangsúlyosan a figyelmet. Kizárólag az OTP ad legalább erről példaszámítást.
A 2022. október 16-án érkezett juttatásra már a 365 nap ketyeg. Ebben az esetben 2023. október 15-én telik le az előírt határidő. Ez után a legkorábbi díjterhelési nap 2024. március 20. lesz. Addig tehát levonás nélkül elkölthető a pénz. Ha valaki 2023. március 21-én kap juttatást, neki 2024. március 21-én telik le a 365 nap, ezt követően a legközelebbi díjterhelési nap 2024. szeptember 20. lesz.
A cafeteria szabályait, adókulcsait itt nézheti meg
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!Szerző: B.Varga Judit