Vigyázat! Csalók telefonálgatnak a posta nevében

2018. február 27. Ismeretlenek át nem vett levélre, illetve küldeményre hivatkozva kérnek telefonon személyes adatokat – tett közzé figyelmeztetést a Magyar Posta. Mint hangsúlyozzák: ők soha sem kérnek telefonon érzékeny személyes adatokat.

Az utóbbi időben többször előfordult, hogy ismeretlenek a Magyar Posta nevében, vagy annak alvállalkozójaként bemutatkozva telefonáltak és elmaradt küldeményátvételre (levél, csomag) hivatkozva olyan személyes adatokat kértek be, amelyek visszaélésre adnak lehetőséget. A postai tájékoztatás szerint ezt több ügyfelük is jelezte.

 Mint az üggyel kapcsolatban hangsúlyozzák: a Magyar Posta küldemények átvétele miatt telefonon nem kér be ügyfeleitől érzékeny személyes adatokat, és az átvételi jogosultság igazolása érdekében soha nem kéri például a címzett születési idejét, vagy az édesanyja nevét. Azt kérik, hogy aki ilyet észlel, járjon el kellő körültekintéssel és tájékoztassa a Magyar Posta ügyfélszolgálatát (06-1-767-8282).

Úgy látszik, a csalókat nem fagyasztotta le az extrém február végi hideg. A napokban ugyanis az OTP is közzétett figyelmeztetést. A legnagyobb magyar bank nevében ugyanis egy interneten terjedő adathalász (phishing) levélben próbálnak meg ismeretlenek személyes internetbelépéshez szükséges adatokat kicsalni. A bank – mint már oly sokszor – nyomatékosította: sem e-mailben, sem telefonon nem kér bizalmas adatokat, mint például a szolgáltatás használatához, tranzakció végrehajtásához szükséges jelszót vagy az SMS üzenetben küldött kód. Mindenkitől azt kérik, hogy soha ne válaszoljon az ilyen jellegű e-mailekre!

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , ,

Kapcsolódó anyagok