Kiszolgáltatottságra figyelmeztet a felügyelet

Vigyázat a hosszú távval

2011. november 21. Visszaélhetnek a bankok az ügyfelek röghöz kötött helyzetével a hosszú távú megtakarításoknál - erre figyelmeztet a felügyelet. A tartós befektetési szerződés (tbsz) és a nyugdíj-előtakarékossági számla (nyesz) esetében ugyanis nincsenek fogyasztóvédelmi részletszabályok, miközben az emberek vagyona évekig egy-egy szolgáltatónál ragad.

A hosszú távú megtakarítási formáknál ilyenkor év végén indul általában a befektetői hajrá. Az idén a végtörlesztés ennek valamennyire biztosan szárnyát szegte, de azért meglepő lenne, ha nem következne be semmilyen felfutás. Az akciós ajánlatok mindenestre már gyarapodnak. A választásnál viszont nem árt résen lenni.

Fontos elvárás, hogy a pénzügyi szervezetek a nyesz és a tbsz esetén aránytalan, túlzott mértékű költségeket és díjakat ne számítsanak fel,tekintettel arra, hogy az ügyfélnek csak veszteség elszenvedése árán van lehetősége a szerződések felmondására – nyomatékosította a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF). A felügyelet annak az elvárásának is hangot adott, hogy az ezekhez a konstrukciókhoz kapcsolódó költségek és díjak egyoldalú, kedvezőtlen módosítása kapcsán tanúsítsanak a bankok és befektetési szolgáltatók önmérsékletet.

Ezeket a jámbor óhajokat (a megfogalmazás alapján kemény elvárásokról ugyanis aligha beszélhetünk) a PSZÁF a jobb tájékoztatásra vonatkozó „követendő gyakorlat" leírásával is kiegészítette. A felügyelet elvárja például, hogy a pénzügyi szervezet nyomatékosan hívja fel az ügyfél figyelmét arra, hogy a nyesz és a tbsz befektetési része esetében az ügyfél befizetéseiből befektetési tranzakciókat hajtanak végre, a pénzpiaci mozgások pedig kihathatnak a megtakarítás mértékére.

A PSZÁF konkrétumokat nem említ, de meglepetést tipikusan a kombinált megoldások okozhatnak. Ennek keretében magas, ám rövid távra szóló betéti kamatot kínálnak, a megtakarítás többi része pedig erősen változó, kockázatos befektetés. Amit ráadásul esetenként csak magas költségekkel tud másra váltani a megtakarító.

Csalafintaságok egyébként a legegyszerűbb esetben, a betéti tbsz választása esetén is akadnak. Például az OTP azoknak, akik három évre akarnak tartósan megtakarítani, különböző eltérő hosszúságú akciókat ajánl. Ezek jelenleg fél- és egy évre szólnak. Az EBKM összeghatártól függően a rövidebbnél 4,25-5,00 százalék, az egyévesnél pedig 4,75-5,25 százalék. Érdemes gondolni arra, hogy a három évre takarékoskodó ügyfél az ennél sokkal rövidebb akciós idő lejárta után legfeljebb bízhat abban, hogy a bank újabb jó lehetőséget kínál majd. Ellenkező esetben be kell érnie a látra szóló kamattal. A Raiffeisennél a bankon kívülről hozott pénzre egy évig kínálnak igen jó, 7,5 százalékos kamatot. Itt is kérdés, mi várható ezt követően, a lekötési idő hátralevő részében (2-4 év).
További részletek a tbsz-ről és a legfrissebb kínálat itt nézhető meg
 
A tbsz feltételeit átvizsgálva ugyanis nagyon jól látszik, hogy mindig az akciós ajánlatok keretében magas a kamat. Lekötés nélkül az OTP mindössze 0,15 százalékos kamatot ad. A 3-5 éves időtávnál rövidebb futamidőknél tehát nem egyszer külön oda kell figyelni arra is, hogy az ügyfél ne felejtse el pénzét ismételten lekötni (már ha tudja).

A lekötési idő lejárta után is akadhat azonban meglepetés. Az UniCreditnél a saját számlák között átvezetés 0,6 százalékba, de minimum 500 forintba kerül, legalább maximálják azonban a költségeket, így bármennyit utal is valaki, nem fizet 10 ezer forintnál többet.

 

Abban az esetben, ha valakinek időközben mégis szüksége lenne a pénzre, a legtöbb banknál semmilyen hozamra sem számíthat. Van azonban kivétel is. A Gránit az éven túl feltört betétnél ajegybanki alapkamat két százalékponttal csökkentett kamatát (jelenleg négy százalék) fizeti. Arra egyébként a 3-5 évre szóló ajánlatoknál sem árt figyelni, hogy szerepel-e bennük irányadó kamathoz kötés. Ha igen, akkor az emelkedő kamatokból is profitálhat a megtakarító. Bár ennek ellentételeként, ha esetleg ebben az időtávban már csökkenne a kamat, annak kedvezőtlen hatását is viseli.