A kínai honlapokról lehet káros a vásárlás

Vigyázat a csodafogyasztóval!

2012. július 12. Egyszerűen fogyni sokan akarnak. Lehetőleg minél olcsóbban. Az új csodaszert, a dél-afrikai kaktuszt pirulában a kínai honlapokról rendelőket most figyelmeztette a vámhatóság: bűncselekményt követnek el. Utánajártunk, hogyan választható el az ocsú a búzától, a legális hoodia a veszélyestől.

Aki kínai honlapról rendeli meg az egyre divatosabbá váló csodafogyasztót, könnyen egy büntetőeljárás gyanúsítottjaként találhatja magát – derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleményéből. Mint a NAV-nál megtudtuk, a figyelmeztetés megfogalmazása óta újabb öt csomag fogyasztószert foglaltak le. Ebben az évben ezelőtt 63 esetben, több mint 10 ezer dobozba csomagolva, több mint 310 ezer darab hoodia tartalmú kapszula akadt fenn a rostán.

A hoodia a dél-afrikai Botswana, Namíbia és Angola félsivatagi környezetében terem meg. A busmanok évszázad óta használt kaktuszának (ami valójában pozsgás) 40 különböző faja létezik, de ebből csupán a gordonii nyomja el az éhségérzetet. A növénynek ahhoz, hogy a fogyasztáshoz felhasználható legyen, öt évig kell fejlődnie.

Az ilyen növénynek – beleértve az élő és élettelen példányokat is –, illetve bármely részének és származékának, az Európai Unióba történő behozatalához vagy kiviteléhez úgynevezett CITES engedély megléte és bemutatása szükséges. Aki enélkül próbál hozzájutni, az ellen a hatóság természetkárosítás bűntett elkövetésének gyanúja miatt büntetőeljárást kezdeményez. A tét nem kicsi, akár három év börtönt is lehet kapni.

Ellenőrzött körülmények között termesztik a növényt

Az eddig lefoglalt mennyiségből látszik, hogy alighanem élelmes viszonteladók szerezték be a hivatalos forrásoknál jóval olcsóbban a kapszulákat. A NAV-nál érdeklődésünkre elmondták: a növény termesztése ellenőrzött körülmények között folyik, és akik így állítják elő a táplálékkiegészítőt, szinte automatikusan megkapják a forgalmazáshoz a szükséges engedélyt is. A vámosok nem vizsgálták, hogy a távol-keleti forrásból származó kapszulák valóban azt és úgy tartalmazzák-e, amit szükséges. El tudjuk azonban képzelni, hogy ezek a szerek (mint arra már több készítménynél, például gyógyteánál, fény is derült) kifejezetten egészségkárosítók is lehetnek.

A NAV szakembereihez hasonlóan tehát mi is azt tanácsoljuk, hogy mindenki csak ellenőrzött helyről szerezze be fogyasztószerét. (Kéz alatt, olcsón, házhoz szállítva – mint ahogy hallottunk ilyen esetekről – semmiképpen!) A spórolás, ahogy azt mi is rendre hangsúlyozzuk, fontos dolog, de ha az egészség (közvetlen rendelésnél pedig a büntetlen előélet és persze a pénztárca) rovására megy, a szaldó igen siralmas lehet.

Kapcsolódó anyagok