Vették a használt autókat, mint a cukrot
2020. október 19. Sosem volt még akkora forgalma a hazai használtautó-piacnak, mint az idei harmadik negyedévben: csaknem 212 900 használt, belföldön regisztrált személyautó cserélt gazdát ebben az időszakban. Ez 1,6 százalékkal haladja meg a korábbi csúcsot, amit 2019 utolsó negyedévében regisztráltak.Az adatok azt mutatják, hogy a piac az elmúlt hónapokban jórészt kompenzálta a tavaszi járványügyi korlátozások miatt bekövetkező forgalomkiesést. Már június óta rendre magasabb volt a forgalom, mint egy évvel korábban, és ennek köszönhetően az első kilenc hónapban regisztrált adásvételek száma már csak 2 százalékkal marad el a tavalyi rekordév hasonló időszakának szintjétől.
A piacon megforduló leggyakoribb márka az Opel volt (12,2 százalék), miközben a Volkswagen megerősítette második helyét (10,2 százalék). Az utolsó dobogós helyre a Suzuki futott be, 9 százalékos részesedéssel. A további helyeken a Ford és a BMW található, az öt márka együttesen a teljes forgalom 46 százalékát tette ki.
„A járványhelyzet az elmúlt hónap során jelentősen romlott, így csökkent az esélye annak, hogy a hazai használtautó-piac forgalma éves szinten is elérje a tavalyi rekordot, ami 808 ezer használt személyautó adásvételét jelenti – magyarázza Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója. – Ha nem vezetnek be a piaci tevékenységeket korlátozó ismételt járványügyi intézkedéseket, a piaci szereplők egy része óvatosságból anélkül is az autócsere elhalasztása mellett dönthet.”
A bizonytalanság ugyanakkor a cég szerint az érdeklődők egy részét az újautópiacról a használtautó-piac felé tereli, aminek forgalomnövelő hatása van. Ezért a JóAutók.hu várakozása szerint éves szinten 780-800 ezer közötti használt személyautó cserélhet gazdát idén, ezzel pedig 2020 lehet a második legaktívabb év a hazai használtautó-piac történetében.
Magyarországon az idei év első kilenc hónapjában összesen 586 500 belföldi személyautót írtak át, ami 2 százalékkal marad el az előző év hasonló időszakában regisztrált 599 000- től. Ugyanebben az időszakban az újautó-eladások száma 90 092 volt, ami 22 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbi 115 105-nél.
Szerző: Azénpénzem
Címkék: autó, használt autó, eladás, Ope, Volkswagen, Suzuki, JóAutók
Kapcsolódó anyagok
- 2022.05.04 - Csökkent az új autók eladása, nőtt a használtautó-import
- 2021.03.04 - Egyre több és öregebb autó fut a magyar utakon
- 2021.01.21 - Csúcsra járt a használtautó-piac
- 2021.01.05 - Nagyot zuhant a használtautó-behozatal is
- 2021.01.04 - Ötödével esett vissza 2020-ban az új autók piaca
- 2020.11.17 - Egyre népszerűtlenebbek a dízelautók
- 2020.09.22 - Mindenki kap villanyautós támogatást, aki kért, de még több kellene
- 2020.09.18 - Nem lesz drágább a kötelező, még idén eltűnhet a károkozói pótdíj
- 2020.09.17 - Nyáron robbant a használtautó-piac
- 2020.09.15 - Tényleg sérti a jogállamiság elvét a kgfb-rendelet
- 2020.09.12 - Nem díjazza a magas kgfb-tarifákat az MNB
- 2020.09.02 - Itt az újabb visszaesés az autópiacon
További kapcsolódó anyagok