Veszélyre figyelmeztet a Nébih az élő baromfi vásárlásával kapcsolatban
Fotó: Nébih
A Nébih felé több jelzés is érkezett az elmúlt napokban, hogy internetes hirdetési portálokon korlátozás alatt álló Bács-Kiskun megyei területekről származó élő baromfit, jellemzően víziszárnyasokat kínálnak eladásra az ország egész területén. A jelenleg érvényes előírások szerint ezekről a korlátozott területekről, azaz védő- és megfigyelési körzetekből kizárólag vágóhídra lehet az állatokat szállítani, oda is csak kedvező eredményű előzetes vizsgálatok alapján. Mivel a betegséget a fertőzött állatok is terjesztik, így a hirdetések azon túl, hogy súlyos szabályszegésnek számítanak, komoly járványügyi kockázatot is jelentenek, az esetlegesen vírushordozó szárnyasokkal ugyanis hozzájárulhatnak a még mentes megyék befertőzéséhez.
A Nébih felveszi a kapcsolatot az érintett szolgáltatókkal, és a továbbiakban kiemelten figyeli majd a hasonló hirdetéseket megjelenését, komoly bírsággal sújtva a szabályszegőket. Tekintettel a súlyos kockázatra azon állattartóknak, akik tevékenységükkel bizonyítottan hozzájárulnak a járvány terjesztéséhez, bírósági feljelentéssel is szembe kell nézniük.
A felelőtlen állattartói magatartás gazdák százainak okozhat komoly gazdasági kárt. Épp ezért a Nébih felhívja a figyelmet, hogy semmi esetre se vásároljanak a korlátozás alatt álló területekről élő baromfikat. Az érintett települések listája elérhető a Nébih tematikus oldalán vagy interaktív térképén.
Címkék: madárinfluenza, Nébih, baromfi, víziszárnyas, járvány, állatok, betegség, Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal
Kapcsolódó anyagok
- 2023.04.03 - Vigyázat, ez a belga csoki mérgezhet!
- 2023.01.19 - Távozóban a madárinfluenza, de itt a marhákat támadó vész
- 2022.11.28 - Toxinnal szennyezett tejterméket találtak
- 2022.11.11 - Hiába a Márton-nap, bezuhanhat a libafogyasztás
- 2022.11.10 - Allergiát okozhat a Lidl biolencséje
- 2022.09.21 - Most a kockázott bacon fertőzött az Aldiban
- 2022.09.19 - Ezek az állami tűzifa beszerzésének buktatói
- 2022.09.12 - Ebben a sajtban fémdarab lehet
- 2022.09.01 - Kosz miatt bezárták a siófoki hajóállomásnál levő éttermet
- 2022.08.29 - Szalmonellás tészta az Auchanban
- 2022.08.27 - Büdös hal és fertőzött virsli az Aldiban
- 2022.08.25 - Ebben a gyümölcsben Hepatitisz A vírus lehet
- 2022.08.12 - Sok kosz, műsajt és műtejföl a pizzán, a lángoson
- 2022.07.27 - Mérgező gluténmentes kenyér került az üzletekbe
- 2022.07.02 - Mától az egész országban tilos a tűzgyújtás
- 2022.06.30 - Már Pest és Veszprém megyében is tilos a tűzgyújtás
- 2022.06.20 - Mérgező lehet ez a gyerekpohár
- 2020.11.26 - Kötelező bezárni minden baromfit!
További kapcsolódó anyagok