Jó hírek a Tesla, rosszak a Twitter háza tájáról

Vegyesen teljesítenek Musk cégei

A Tesla, Inc. jóvoltából
Fotó: Tesla, Inc.
2023. július 4. Elon Musk egyik vállalkozása továbbra is bukdácsol, hiszen a Twitter újfent igen kínos bejelentést tett a hétvégén. Másik cége viszont sikert sikerre halmoz; a Tesla nagyon pozitív negyedéves termelési eredményeket tett közzé ugyanezen a hétvégén.

Amennyire rosszul teljesített a Tesla 2022-ben (erről itt írtunk részletesebben), annyira jól ment az elektromosautó-gyár részvényeinek az idei év első felében; az év eleji 110 dollár körüli indulóárról figyelemreméltó másfélszeres növekedést bemutatva, mostanra egészen 275 dollárig száguldott az árfolyam a részvényesek legnagyobb örömére. Tegyük persze hozzá, hogy volt is hova visszakapaszkodnia, a 2021-ben elért 400 dolláros csúcstól még mindig elmarad a mai árfolyam. 

A Tesla részvény árfolyama a 2023-as első 6 hónapjában

Forrás: marketwatch.com

 A legutóbbi löketet az árfolyamnak a hétvégén közzétett második negyedéves termelési adatok szolgáltathatják. A Tesla idén áprilistól június végéig összesen 466.140 darab autót adott át az ügyfeleinek, ami a cég számára rekord, és jobb is, mint amit a Wall Street-i elemzők általában vártak a cégtől. Összehasonlításul, az első negyedévben 423 ezer autót adtak át, és egy évvel ezelőtt, 2022 második negyedévében csak 255 ezret, ekkor persze Kína még a Covid lezárásokkal küzdött.
Az elemzők szintén figyelemmel követik az összesen legyártott autók számát (a legyártott és az átadott termékek számának összevetéséből tűnik ki, hogy egy üzem vajon csak gyártja és gyártja az egyébként eladhatatlan termékét, valós bevételt nem generálva, vagy pedig igazi ügyfeleknek értékesít jó pénzért). Itt is jól teljesített a Tesla, az összesen legyártott 479.700 autó alig 13.560 egységgel haladja meg az eladott autók számát, azaz ennyivel nőtt a gyár készlete. Ez autós cégek viszonylatában teljesen elfogadható szintnek felel meg.
Két oka van annak, hogy néhány elemző a rózsás hírek ellenére is bizonytalan jelenleg a részvény további alakulását illetően. Egyrészt a már bezsebelt idei 150 százalékos árfolyam-növekedés miatt néhányan profitot realizálhatnak, és ez lassíthatja a további emelkedést. Másrészt nem lehet még tudni, hogy a rekord eladásokat nem hajtotta-e mesterségesen fel az Elon Musk által végrehajtott erőteljes árcsökkentés: a több ezer dolláros leértékelések persze pörgették az eladásokat, de közben csökkent a Tesla korábban mindenki által irigyelt magas jövedelmezősége. Még néhány hetet kell várnunk, hogy kiderüljön a pénzügyi beszámolókból, mennyit esett az átlagos árrés, és hogy mennyire fenntartható a Tesla eladási volumenének ilyen gyors növekedése. 

Ami nem megy jól, az a villanycsiripelés

Ha a Teslát nevezzük Elon Musk sikerének, akkor a Twittert egyelőre a kudarcok közt kell megemlítenünk. A világ leggazdagabb embere látszólag impulzusvásárlás áldozata lett, amikor 44 milliárd dollárért megvette a kedvenc közösségi hálóját, és bár volt több érdekes elgondolása is a megszerzett cég átalakítására, finoman szólva egyelőre nem fordultak termőre az elképzelései.

Az már megvalósult, hogy elbocsátotta az alkalmazottak egy igen jelentős részét, és próbálja gyorsabb és hatékonyabb működésre bírni a szervezetet. Ugyanakkor az is látszik, hogy a fizetőssé vált ellenőrzött fiókok nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, ugyanis a felhasználók egyelőre nem fizettek elő tömegesen erre a szolgáltatásra havi 20 dollárért.

Cserébe a leépítések hatására csökkenthetett a gyűlöletbeszéddel, zaklatások kiszűrésével foglalkozó alkalmazottak létszáma, márpedig egy túlontúl moderálatlan platform vélhetően nem lesz vonzóbb sem a felhasználók, sem a hirdetők számára. Pedig pont ez utóbbi csoport bevonzását tűzte ki maga elé legfőbb feladatának a cég új vezérigazgatója, az alig egy hónapja hivatalban levő Linda Yaccarino. A korábban a NBCUniversal hirdetési igazgatójaként sok tapasztalatot szerző vezető kinevezésekor Muskkal egyetértésben úgy látta, hogy a Twitter leggyorsabban a hirdetési bevétek terén lehet képes gyors fejlődést felmutatni.

A lényeg vész el

Éppen ezért számára különösen fájó lehet Elon Musk szombati bejelentése, miszerint „extrém” adatterhelések kezelése miatt korlátozzák az egyes felhasználók által naponta megtekinthető bejegyzések számát. Ahogyan arra többen felhívták a figyelmet, egy közösségi média leglényegesebb célja, hogy minél több időt töltsenek rajta a felhasználók, minél több bejegyzést nézzenek meg - így a potenciális hirdetők számára riasztó lehet, hogy egy nem teljesen átlátható technikai hiba miatt adminisztratív eszközökkel blokkolja a Twitter a saját működését.

Ahogy láthatjuk, a Tesla most menetel előre, miközben a Twitter még a siker útját keresi. Egyik szem sír, a másik nevet...

Szerző: Szepesi László
Címkék:  , , , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok