Az MNB nem nyugszik, míg egy régi bankó is marad

Végre nem sárgás lesz az új pénz

2017. augusztus 23. Folytatódik a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréje – jelentette be a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Az új ezer forintosok már holnaptól törvényes fizetőeszközzé válnak. Mint képünkön látszik: mostanra már csak egyetlen bankóhoz nem nyúltak hozzá.

Az új ezresek 2017. augusztus 24-től számítanak törvényes fizetőeszköznek, de a készpénzforgalomban csak 2018. március 1-től találkozhatunk velük. Az addig eltelt időben – hangsúlyozta a jegybank – a bankjegyelfogadó és feldolgozó automaták üzemeltetői felkészülhetnek a cserére, ehhez az MNB technológiai támogatást nyújt.  A régi ezresek 2018. október 31-ig lesznek használhatók a mindennapokban. Ettől számított három évig - ahogy a korábban kicserélt bankjegyek esetében is - a hitelintézetek és a posta díjmentesen becseréli őket, és a jegybanknál pedig húsz évig – azaz 2038. október 31-ig – átválthatók azonos címletű új fizetőeszközre.

A régi és az új ezres képét nézegetve szembeötlő, hogy az eddigiekhez képest a külcsínben csekélyebb a változás. Az újabba használt sárgás tónus helyett szerencsére inkább még kékebb lett az ezres.Hátulütő viszont, hogy így ránézésre sokkal nehezebb lesz majd a kivonáskor elhesegetni a régebbi bankókat.



Idén év végén már valóban elbúcsúzhatunk a régi 20 000 forintosoktól is. Ezeket már tavaly év végén ki kellett volna vonni a forgalomból, de a csere érzékelhető lassúsága miatt egy évvel meghosszabbították a határidőt. Mint a jegybank közleményében írta, a most forgalomban levő húszezresek 95 százalékát már a 2015-ben kibocsátott megújított bankjegyek teszik ki. Így már nincs akadálya a régiek bevonásának.

A régi 2000 és 5000 forintosokkal július vége óta már nem lehet fizetni a boltokban. Azt nem tudni, miért kivételeznek a régi 10 000 forintosokkal, amelyek továbbra is korlátozások nélkül használhatók a készpénzforgalomban, noha már 2014-ben megjelentek az újak. A régiek bevonásáról az MNB később dönt.

Szerző: LG
Címkék:  , ,

Kapcsolódó anyagok