Végre! Megszületett a döntés a nyugdíjemelésről!
2020. október 22. A szokásosnál valamivel később, de múlt éjjel végre megjelent a nyugdíjemelésről szóló kormányrendelet. Korábbi kalkulációnk tűpontosnak bizonyult, 2020. november 1-jétől – 2020. január 1-jei visszamenőleges hatállyal – 1,2 százalékkal növelik a nyugellátások összegét.A korábbi években általában október közepéig megtudhatták a nyugdíjasok, milyen mértékben hitelezték a kormányt. Vagyis: a januárban betervezett és a hivatalos adatok alapján az évre kalkulált drágulás közötti különbözet miatt mekkora lesz a novemberi kiegészítés. Az idén kissé csúszott a döntés, de múlt éjjel végre megjelent a nyugdíjemelésről szóló kormányrendelet a Magyar Közlönyben.
A jogszabály szerint 2020. november 1-jétől – 2020. január 1-jei visszamenőleges hatállyal – 1,2 százalékkal növelik minden nyugellátás (beleértve a rokkantsági, illetve a rehabilitációs ellátást, a házastársi pótlékot és a különböző járadékokat is) összegét. Mindenki kap, aki már az idén januárban is kapott.
Biztosan lesznek, akik csalódottnak érzik majd magukat, mert a sajtóban nagyobb mértékű emelésről terjedtek el a hírek. Végül azonban – ez esetben sajnos – nekünk lett igazunk. Ezért a korábbi kalkulációnkban szerepelő számok (ezeket itt nézheti meg) lettek érvényesek. Az átlagnyugdíjas így novemberben valamivel több mint 17 ezer forintot kap pluszban (ez a januártól októberig tartó időszak kompenzációja), nyugdíja pedig 142,1 ezer forintról 143,8 ezer forintra emelkedik.
Nézegesse, kinek mennyit hoz a mostani és a jövő évi emelés!
Nézze meg karikatúránkat arról, hogy a választási év mit hozhat a nyugdíjasoknak!
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!Szerző: Azénpénzem
Címkék: nyugdíj, nyugdíjas, nyugdíjemelés, infláció, rendelet
Kapcsolódó anyagok
- 2021.02.08 - Most jön a 13. havi nyugdíj negyede
- 2020.12.02 - Aki tud, rohanjon még az idén nyugdíjba?
- 2020.11.10 - Lenyomják az inflációt a díjmentes parkolással
- 2020.11.03 - Mit tegyen a járvány ellen a kormány? Majd a nyugdíjasok megmondják!
- 2020.10.08 - Már biztos a nyugdíjemelés
- 2020.10.07 - Belendültek a nyugdíjasoknak csodaszereket kínálók
- 2020.09.29 - Már másképp állnak a nyugdíjasokhoz a bankok
- 2020.09.10 - Nézegesse, ennyit kapnak a nyugdíjasok!
- 2020.09.02 - Dilemmában a nyugdíjba készülők
- 2020.08.24 - Mégsem gyorsít a nyugdíjkifizetéseken a kincstár
További kapcsolódó anyagok