A kérdések között szerepel, hogy devizahitel-e a deviza alapú kölcsön
2013. november 26.
Kigyűjtöttük, miért is fontos, hogy a Kúria végre eldöntse, milyen "sorvezetőt" ad a devizahitelekhez. Az mindenesetre legalább már biztos, hogy elindítják az ezt tisztázó folyamatot. Néhány felvetés akár örömtáncra is késztetheti az adósokat, de tartani lehet attól, hogy a vége mégsem lesz felhőtlen kacagás.
Várhatóan a korábban általunk megírt időpontra láthatnak tisztábban majd a devizahitelesek. A Kúria Polgári Kollégiumának (PK) vezetője, Wellmann György végre indítványozta, hogy a legmagasabb bírói fórum foglaljon állást a perekben felmerült elvi kérdésekről. Mint írja, ezt indokolhatja a „deviza alapú kölcsönszerződések több százezres száma, a bennük megtestesülő tartozás nagyságrendje, a nem teljesítő adósok egyre növekvő aránya, a szerződések érvényességét vitató perek számának emelkedése”. Úgy tűnik, azt is felismerték a Kúriánál, hogy a jogegységi döntés (amit portálunk már régóta hiányol) segítheti az ügyek gyors és lehetőség szerint egységes szempontok szerinti elbírálását. A Wellmann által felvetett eldöntendő kérdések önmagukban nézve jókora reményt kelthetnek az érintett adósokban.
Az elsőfokú bíróságok pedig esetenként az előbbi (az eddig megismert kúriai vélemények alapján eredendően nem elfogadható) érvek alapján is adtak – legalább részben – igazat az adósoknak. Másodfokon viszont már szinte sohasem álltak meg (legalábbis eddig) ezek a kifogások. Tény azonban, hogy a felsőbb bírói fórumok is meglehetősen ellentmondó döntéseket hoztak. Táblázatunkban (persze igen elnagyoltan, csak jelzésként) összefoglaltunk néhány ilyen ítéletet. A dolog azonban már ennyi alapján is egyértelműen iránymutatásért kiált.
Az előbbiekben részletezett kérdésekre adandó válaszok a sarokpontokat, a továbbiak viszont a nagyon fontos technikai eljárásokat, bírósági lehetőségeket határozhatják meg. Ilyen a semmiség vagy részleges semmisség következménye. A kérdések teljes listáját itt tekintheti meg.
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát.
Annak érdekében pedig, hogy ne maradjon le az érdekesebb írásokról, iratkozzon fel hírlevelünkre!
Címkék: devizahiteles perek, Kúria, jogegységi döntés, semmisség, jogerős ítéletek
Végleg rendet vághat a Kúria
Fotó: Azénpénzem
Várhatóan a korábban általunk megírt időpontra láthatnak tisztábban majd a devizahitelesek. A Kúria Polgári Kollégiumának (PK) vezetője, Wellmann György végre indítványozta, hogy a legmagasabb bírói fórum foglaljon állást a perekben felmerült elvi kérdésekről. Mint írja, ezt indokolhatja a „deviza alapú kölcsönszerződések több százezres száma, a bennük megtestesülő tartozás nagyságrendje, a nem teljesítő adósok egyre növekvő aránya, a szerződések érvényességét vitató perek számának emelkedése”. Úgy tűnik, azt is felismerték a Kúriánál, hogy a jogegységi döntés (amit portálunk már régóta hiányol) segítheti az ügyek gyors és lehetőség szerint egységes szempontok szerinti elbírálását. A Wellmann által felvetett eldöntendő kérdések önmagukban nézve jókora reményt kelthetnek az érintett adósokban.
A devizahitelesek eddig első fokon 105, másodfokon pedig számításaink szerint több mint 20 pert nyertek meg a bankok és lízingcégek ellen. Úgy tűnik, különösen az egyoldalú szerződésmódosítás (kamatemelés), illetve az árfolyamrés számít nyerő lapnak. Igazán azonban a kép a Kúria jogegységi döntése után válik teljesen világossá.
Ismét napirendre tűzi ugyanis azt a kérdést, hogy vajon valójában devizahitel-e a deviza alapú kölcsön, vagy inkább forinthitelnek kell tekinteni. Pedig erről tulajdonképpen maga a Kúria is nyilatkozott már korábban (a deviza mellett tették le voksukat). Elég nehezen elképzelhető – bár a felvetés után ki sem zárható –, hogy 180 fokos fordulatot tennének az ügyben. A következő pont is elég belemenős. Ez azt tartalmazza, hogy deviza alapú kölcsön konstrukciója alapján megkötött szerződések érvényesek-e, vagy eleve érvénytelenek. A szakember részletezi is, hogy jogszabályba, illetve jó erkölcsbe ütközésre, tisztességtelenségre, uzsorára gondol. Felmerül még a színlelt, illetve megtévesztő szerződés. Ezen a ponton rá kell jönnünk, hogy a PK-vezető a kérdésekbe egyszerűen belesűrített mindent, ami a futó perekben szóba került.Az elsőfokú bíróságok pedig esetenként az előbbi (az eddig megismert kúriai vélemények alapján eredendően nem elfogadható) érvek alapján is adtak – legalább részben – igazat az adósoknak. Másodfokon viszont már szinte sohasem álltak meg (legalábbis eddig) ezek a kifogások. Tény azonban, hogy a felsőbb bírói fórumok is meglehetősen ellentmondó döntéseket hoztak. Táblázatunkban (persze igen elnagyoltan, csak jelzésként) összefoglaltunk néhány ilyen ítéletet. A dolog azonban már ennyi alapján is egyértelműen iránymutatásért kiált.
Az előbbiekben részletezett kérdésekre adandó válaszok a sarokpontokat, a továbbiak viszont a nagyon fontos technikai eljárásokat, bírósági lehetőségeket határozhatják meg. Ilyen a semmiség vagy részleges semmisség következménye. A kérdések teljes listáját itt tekintheti meg.
Néhány jogerős ítélet a közelmúltból
Pro | Kontra | ||||
---|---|---|---|---|---|
Bíróság | Téma | Ítélet | Bíróság | Téma | Ítélet |
Miskolci Törvényszék | Végrehajtás semmisség miatt felfüggesztése | Semmis a szerződés, így az végrehajtásra nem adhat alapot | Szolnoki Törvényszék | Végrehajtás semmisség miatti felfüggesztése | A szerződés nem semmis, újraindulhat az eljárás |
Fővárosi Törvényszék | Végrehajtás felfüggesztése eltérő árfolyamok alkalmazása miatt (árfolyamrés) | Semmis a szerződés, így az végrehajtásra nem adhat alapot | Győri Ítélőtábla | Végrehajtás leállítása | Újraindították az eljárást |
Pécsi Ítélőtábla | Egyoldalú kamatváltoztatás | A szerződés változtatást lehetővé tevő pontja érvénytelen | Fővárosi Törvényszék | Semmisség uzsora, jóerkölcsbe és törvénybe ütközés, lehetetlen teljesítés miatt | Az adósnak egyetlen ponton sem adtak igazat |
Szegedi Ítélőtábla | Egyoldalú kamatváltoztatás | A szerződés változtatást lehetővé tevő pontja érvénytelen | Debreceni Ítéltőtábla | Egyoldalú kamatváltoztatás | Az adósokkal a hitelfelvétel előtt kellően ismertettek minden kockázatot |
Győri Törvényszék | Egyoldalú kamatváltoztatás | A szerződés változtatást lehetővé tevő pontja tisztességtelen | Fővárosi Ítélőtábla | Egyoldalú kamatváltoztatás | A szerződés minden objektív okot tartalmaz |
Annak érdekében pedig, hogy ne maradjon le az érdekesebb írásokról, iratkozzon fel hírlevelünkre!
Címkék: devizahiteles perek, Kúria, jogegységi döntés, semmisség, jogerős ítéletek
Kapcsolódó anyagok
- 2014.03.17 - Alkotmánybíróság: minden a kormány kezében van
- 2014.02.16 - Devizahiteles perek az örökkévalóságig
- 2013.12.17 - Ami a kúriai döntésből kimaradt
- 2013.12.16 - Itt a Kúria jogegységi határozata!
- 2013.12.04 - Devizaperek: sok a félreértelmezés
- 2013.11.28 - Devizahitelek: elbukott a közérdekű perelés
- 2013.11.20 - Forrponton a devizás hitelperek
- 2013.11.08 - Devizahitelesek: minden peres reménynek vége?
- 2013.11.01 - Devizahitelesek: ez hosszú menet lesz
- 2013.10.30 - Devizahitelek: per minden áron?
- 2013.10.11 - Mégis semmisek a devizahitel szerződések?
- 2013.10.09 - Újabb jogerős devizahiteles győzelem
- 2013.07.05 - Devizahitelek: semmis, de mégis érvényes a szerződés
További kapcsolódó anyagok