Véget ért az albérletpiaci drágulás
2022. november 21. Havi összevetésben októberben már második hónapja stagnáltak a lakbérek a KSH-ingatlan.com lakbérindexe szerint. Az erről kiadott elemzésben kiérnek arra is, hogy a még frissebb, novemberi adatok alapján véget ért az albérletpiaci drágulás.Mindössze 0,1 százalékkal nőttek októberben a lakbérek az országos albérletpiacon és Budapesten is csak 0,5 százalékkal emelkedtek – derül ki a KSH-ingatlan.com legfrissebb lakbérindexéből. Mindkét változás lényegében stagnálásnak felel meg, de éves szinten még mindig 20 százalék feletti drágulásról lehet beszélni. Reálértéken (vagyis az inflációt is figyelembe véve) az idén októberi lakbérek az országos piacon 10 százalékkal, a fővárosin pedig 12 százalékkal maradtak el a 2020 januárjában mért rekordértékektől.
Mint az ingatlan.com elemzésében felhívja a figyelmet: havi összevetésben októberben már második hónapja stagnáltak a lakbérek. A hirdetési portál megvizsgálta azt is, mi történt novemberben eddig a piacon. A mostani hónap közepén összesen több mint 12 ezer kiadó lakóingatlan-hirdetésből válogathattak a bérlők, ami 1 százalékkal haladja meg októberi szintet. A budapesti kerületeket, valamint a megyeszékhelyeket jellemző novemberi átlagos bérleti díjak megerősítik a szeptemberi, októberi trendeket, azaz nem nőttek az átlagos bérleti díjak. Ebből – állapították meg – úgy tűnik, hogy véget ért az albérletpiaci drágulás.
A fővárosban a legnépszerűbb kerületek közé tartozó XI. és XIII. kerületet 210 és 195 ezer forintos lakbér jellemezte, a legolcsóbb városrész a XXI. kerület, ahol 140 ezer forint a bérleti díj. A megyeszékhelyek kínálatát nézve kiderül, hogy Debrecenben, Győrben és Veszprémben egyaránt 150 ezer forint volt az átlagos bérleti díj november közepén. Utánuk jön Székesfehérvár és Tatabánya 140-140 ezer, valamint Szombathely 135 ezer forintos összeggel. A legolcsóbb megyeszékhelyek táborába sorolható Miskolc, Szekszárd, Salgótarján és Békéscsaba, utóbbiakban 80-99 ezer forintért kínálják az albérleteket.
Szerző: Azénpénzem
Címkék: lakás, ingatlan, albérlet, bérlakás, bérleti díj, KSH, ingatlan.com
Kapcsolódó anyagok
- 2023.05.26 - Egyre drágább az albérlet
- 2023.02.10 - Jön az árcsökkenés az ingatlanpiacon
- 2023.01.30 - Csökkent a fővárosi panelek ára
- 2023.01.20 - Bezuhant a lakáspiac, mire számíthatunk?
- 2022.12.29 - Megindult a fővárosba visszaköltözés?
- 2022.12.20 - Családi házak féláron, belendült az alku az ingatlanpiacon
- 2022.12.06 - Túlkínálat alakíthatja a lakáspiacot
- 2022.11.18 - Nagy baj jöhet a lakáspiacon
- 2022.11.16 - Végleg eltűntek a jobb lakáshitelek
- 2022.11.11 - Százezer otthon korszerűsítéséről mondtak le az emberek
- 2022.11.02 - Brutális a lakáspiaci visszaesés
- 2022.10.21 - Alig akad jó lakás Magyarországon
- 2022.10.19 - Már 10 százalék felett a lakáshitelek kamata
További kapcsolódó anyagok