Vége lehet a betegek magánellátás felé terelésének

2026. augusztus 25. Az átvilágítások megkezdődtek, az állami és magánellátás kapcsolatának szabályozása terén pedig ősszel várható érdemi előrelépés – jelezte Hegedűs Zsolt, egészségügyi miniszter. A tárcavezető azt ígéri, hogy vége lesz a betegek mesterségesen a magánellátásba terelésének, és például a várólisták terén is megindul a változás.

Az új kormányzat első száz napját értékelte a Magyar Orvosi Kamara (MOK) is. Több bírálatot és elvárást is megfogalmaztak. Hegedűs Zsolt, egészségügyi miniszter hosszú közösségi posztban jelezte: több észrevételt is jogosnak tart (megjegyezzük, már ez is óriási különbség az előző kormányzat gyakorlatához és hozzáállásához képest). A miniszter szerint (is) világosabban kell bemutatniuk az egészségügyi átalakítás ütemezését, a pénzügyi prioritásokat és azokat a mérföldköveket, amelyek alapján a szakma és a társadalom is számon kérheti a haladást. 

Hegedűs Zsolt tudatta, hogy egyetért a MOK-kal az egészségügyi szolgálati jogviszony elmúlt években kialakult és a szakma számára elfogadhatatlan vagy nehezen védhető gyakorlatát újra kell gondolni, a szabályozásának felülvizsgálata már folyamatban van. Kitért arra, hogy a kórházi hűtési rekonstrukciós programot már az első kormányülést követően elindították, több milliárd forintos nagyságrendben. Ősszel megkezdheti működését a betegelégedettségi platform.

A miniszter ígérete szerint ősszel az előbbiek mellett más fontos lépések is láthatóvá válhatnak. Elkészült ugyanis a várólisták ledolgozásának szakmai programja, a szükséges kormányzati döntést követően ősszel ennek már a végrehajtása kezdődhet. Egy hosszú évek alatt felhalmozódott várólistaprobléma esetében – hangsúlyozta Hegedűs – nem az lehet a száznapos mérce, hogy a probléma már megszűnt. Az viszont jogos elvárás, hogy legyen szakmai terv, finanszírozási háttér, végrehajtási menetrend és mérhető eredmény. 

Abban is egytért a miniszter a MOK-kal, hogy az állami és magánegészségügy kapcsolatának rendezetlensége hosszú távon nem tartható fenn. Az átvilágítások megkezdődtek, az állami és magánellátás kapcsolatának szabályozásával pedig ősszel szeretnének érdemben előrelépni. Hegedűs nyomatékosította: cél, hogy az állami vagyon, az állami munkaidő és az állami finanszírozás felhasználása legyen átlátható, és a beteg ne kerüljön olyan helyzetbe, amelyben az állami ellátás hiányosságai mesterségesen terelik a magánellátás felé.

Szerző: BVJ
Címkék:  , , , , ,

Kapcsolódó anyagok