Vaskos bírság a kkv-ügyfeleket terhelő új díj miatt

2015. december 30. A kisvállalati ügyfeleket a következő évben külön könyvelési díj megfizetésére kötelezte volna a K&H a saját automatából kártyával felvett készpénz után. A felügyeleti hatóság megtiltotta, hogy a bank így tegyen, és még 20 milliós bírságot is kiróttak.

Korábban több felügyeleti határozattal kapcsolatban is megállapítottuk: mintha nem igazán lenne arányos a kifogásolt banki magatartása és annak büntetése. Úgy tűnik, ez nem mindig (vagy nem minden bankkal kapcsolatban) van így. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyfélbejelentés alapján kezdett el vizsgálódni a K&H-nál, majd gyorsan és keményen lépett.

Több bank is kedvezményekkel csábítgatta számlanyitásra az induló, illetve az egészen apró vállalkozásokat 2015-ben. Ezek közül azonban több akció is kifut az év végével. Így tett a K&H is, amiben persze nincs hiba. Azt azonban az MNB – mint most kiadott közleményéből kiderült – nagyon rossz néven vette, hogy a bank úgy módosította kondíciós listáit, hogy 2016. január 1-jétől már meglévő szerződéseinél új könyvelési díjat vezet be a saját bankautomatás (ATM) kedvezményes kártyás készpénzfelvételekre.

Az eredmény: az MNB megtiltotta a K&H Bank számára a kisvállalati ügyfelek részére a közelmúltban bevezetett új könyvelési díjjal kapcsolatos jogsértő magatartás folytatását, és húszmillió forintos bírságot szabtak ki a hitelintézetre.

Felhívják a figyelmet arra, hogy a hitelintézeti törvény szerint az ügyfelekkel korábban kötött szerződések nem módosíthatók egyoldalúan új díj vagy költség bevezetésével. E jogszabályi korlátozás célja, hogy – a fogyasztói, illetve a vállalati – ügyfelek a szerződéskötés előtt teljes körűen megismerhessék a pénzügyi szolgáltatással kapcsolatos költségeket, s azok megváltoztathatóságának szabályait. Az MNB kötelezte a hitelintézetet, hogy 2016. január 15-ig adatszolgáltatás keretében számoljon be a megtett intézkedésekről.


Címkék:  , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok