Ki számíthat jó adósnak?

Városokat is kizárhatnak a hitelezésből

2012. január 24. Több banknál alkalmaznak olyan statisztikai mutatókat, amelyeket a korábbi hitelezési tapasztalatok alakítanak. Így fordulhat elő, hogy az egyes szakmákhoz tartozók hirtelen magasabb elvárásokkal találják szemben magukat, az ingatlanoknál pedig akár egész városokat kizárnak a hitelezésből.

Az elmúlt időszakban néhányan igencsak meglepődtek, hogy az a bank, amely korábban kifejezetten tukmálta rájuk a személyi kölcsönt, a lakáshitel-kérelmüknél igencsak tartózkodó lett. Erre magyarázat lehet az úgynevezett adósminősítési pontszám, melyet – tudta meg az azenpenzem.hu – az  igénylőhöz hasonló jellemzőkkel rendelkező adósokkal kapcsolatos korábbi statisztikai adatok alapján számolnak a bankok. Információink szerint például az egyik nagyobb lakossági banknál a számok szerint a legkockázatosabb körbe a tanítók és a rendőrök tartoznak. Náluk fordult elő ugyanis legnagyobb arányban csúszás a fizetésnél. Másutt a jogászi hivatás már maga is kedvezőtlenebbé teheti a kockázati megítélést.

A gyanútlan hitelkérő kitölti a papírokat és fel sem merül benne, hogy esetleg a foglalkozása sújtja. A nagyobb hitelintézetek (a kisebbeknél a csekélyebb adatbázis miatt ennek nyilván nincs akkora jelentősége) rendszeresen elemzik az adatokat, és ha az adós pechére éppen a hozzá hasonlóknál adódott több gond, máris lefelé fog a hitelceruza.

Hasonló lehet egyébként a helyzet az ingatlannal is. Amennyiben a fedezetként felajánlott lakáshoz hasonlónál jelentősebb értékcsökkenést vagy eladási nehézségeket tapasztaltak, máris kevésbé tartják hitelezhetőnek. Valószínűleg ez magyarázhatja, hogy akadt bank, ahol a kölcsönt kérővel közölték: abban a városban, ahol lakik, egyáltalán nem hiteleznek ingatlant. Másutt csak megyeszékhelyen levő lakást tartották elfogadhatónak. Mindez pedig időközben is változik.

Pénzt szívesen csak annak adnak, akinek van

A hitelbírálat pontos szempontjai sok banknál szinte teljesen titkosak, de az OTP bevallottan alkalmazza az adósminősítési pontszámot (maga az elnevezés egyébként bankonként változik). A legnagyobb magyar banknál emellett a legfontosabbnak az ügyletben megjelenő önerő nagyságát, a becsült fedezeti értéket, valamint az adós jövedelmi, vagyoni helyzetét tartják. Mint portálunknak hangsúlyozták: a legjobb adósnak az számít, aki stabil egzisztenciával és jövedelemmel rendelkezik, a banknak régóta partnere, korábbi hiteleit rendben fizette, relatíve értékálló ingatlant kíván megvásárolni, és az ingatlanügyletet nagyrészt saját forrásból kívánja végrehajtani, a banktól csak kiegészítő jelleggel igényel finanszírozást.

Szinte pontosan ugyanezt emelték ki a CIB-nél is. Itt is hangsúlyozták: minél kisebb a felvett hitelösszeg annál kedvezőbb lehet az ügylet megítélése. Ez igaz továbbá az adós és adóstárs által igazolt jövedelem és a havi törlesztőrészlet arányára is. Tehát az ügyfél jövedelmének minél kisebb százaléka a törlesztőrészlet aránya, annál kedvezőbb lehet a kockázati megítélés.

Érdekes módon a jelzáloghiteleknél a bankok többnyire nem veszik figyelembe a számlamúltat. Nem végeznek tehát vizsgálatot arról, hogy hitelt kérő ügyfelük mennyit tart átlagosan a számláján, és milyenek a használati szokásai. Még a banknál kezelt megtakarítások sem számítanak. Így fordulhatott elő, mint azt az egyik olvasónk jelezte, hogy a 12 millió forintos banki megtakarítással rendelkezőt nem tartották hitelképesnek egy hárommillió forintos kölcsönre. Erre vonatkozó kérdésünket a bankosoknál általános értetlenkedés fogadta. Mint kifejtették, ez az értékpapír- vagy betétfedezet mellett kölcsönnél számít.