Van miből bírságot fizetnie az NHB Banknak
2018. augusztus 28. A Magyar Nemzeti Bank 19 millió forintra bírságolta az NHB Bankot egy sor magas vagy jelentős kockázati besorolású hiányosság miatt. Az ügyet külön érdekessé az teszi, hogy az NHB a jegybank elnök unokaöccsének a bankja.A felügyeleti hatóság átfogó ellenőrzése során megállapította, hogy a NHB Növekedési Hitel Bank kiszervezett tevékenységeinek bejelentése, ellenőrzése és szabályozása nem felelt meg teljes körűen a jogszabályi előírásoknak. Probléma volt emellett többek között a bank ügyletminősítési eljárásával, valamint az ügyfélminősítésre, a kockázatvállalásra (különösen a döntéshozatali mechanizmusra) és a fedezetértékelésre vonatkozó szabályzataival, illetve azok alkalmazásával.
Hiányosságokat találtak a bank likviditási és piaci kockázatkezelését, számviteli gyakorlatát, egyes nyilvántartásait, az informatikai rendszer védelmét és a tőkemegfelelés felülvizsgálatát érintően, de probléma volt a banknak a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásának megelőzésére irányuló tevékenysége – elsősorban a tényleges tulajdonosok ellenőrzése – körében is.
Az eljárás több, elsősorban az adatszolgáltatási rendszert és az ezzel kapcsolatos kapcsolódó belső szabályozást érintő adatszolgáltatási problémát is azonosított. Az MNB által kiadott közlemény megjegyzi, hogy a 19 millió forintban megszabott bírság meghatározásakor súlyosító körülményként vették figyelembe a jogsértések magas vagy jelentős kockázati besorolását. Enyhítő körülménynek számított ugyanakkor, hogy a hiányosságoknak nem volt hatásuk az ügyfelekre, más piaci szereplőkre, és a hitelintézet több jogsértést már a vizsgálat alatt kijavított.
Az ügyet külön érdekessé az teszi, hogy az NHB a jegybank elnöke, Matolcsy György unokaöccsének a bankja. A Szemerey Tamás tulajdonában álló pénzintézetnek aligha jelent nehézséget a bírság kifizetése. Érdemes például felidézni, hogy a 444.hu megírta: Matolcsy rokonának a jegybanki szervezetek 150-200 milliót fizettek ki meglehetősen értéktelen „elemzésekért”. A Zoom.hu pedig nyár elején arról számolt be, hogy az NHB tiszta nyeresége 700 százalékkal nőtt egyetlen év alatt (a cikkben számos érdkességről lehet olvasni).
Szerző: LG
Címkék: MNB, bírság, NHB, Matolcsy György
Kapcsolódó anyagok
- 2020.09.14 - A jegybank nulla százalékos hitelt adna a zöld otthont építőknek
- 2019.04.10 - Gond van az NHB néhány betétesével
- 2019.03.29 - Közel 4 milliárdba kerül az újabb bankcsőd
- 2019.03.18 - Fizetnek az NHB pórul járt betéteseinek
- 2019.03.14 - Kész, vége, bezárják a jegybankelnök rokonának bankját
- 2019.03.13 - Bankcsőd van készülőben?
- 2019.01.17 - Haladékot kapott az NHB Bank
- 2018.12.18 - Befagyasztotta a nagyobb betéteket az MNB az NHB-ban
- 2018.10.02 - Rosszul számolták a hiteldíjat
- 2018.09.21 - Megint illegális betétgyűjtőre csapott le az MNB
- 2018.09.12 - Kamu volt az akár 22 százalékos éves hozam
- 2018.08.27 - Durva bírság a piramisjátékot űző cégre
- 2018.08.23 - Felére csökkent a végtörlesztést akadályozó bankok bírsága
- 2018.08.21 - Kilencmilliós bírság a Korona Takarékra
- 2018.08.10 - Botcsinálta ügynökre csapott le az MNB
- 2018.07.25 - Az MNB 24 milliós bírságot szabott ki a Raiffeisenre
- 2018.07.20 - Tett a jegybanki elvárásokra az új takarék
- 2018.07.13 - Kamukedvezményekkel sózták el a hitelkártyákat
- 2018.06.21 - Durva bírságot kapott az Erste
További kapcsolódó anyagok