Ütemesen nő a szakmunkások keresete

2019. augusztus 8. A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére az idei második negyedévben az egy évvel korábbinál 16 százalékkal magasabb volt – derült ki egy felmérésből. A középvezetők közben 5,1 százalékkal kerestek többet.

A Trenkwalder cég több mint 7 ezer fő béradatait feldolgozó második negyedéves adatai azt mutatják, hogy továbbra sem mérséklődik a kékgalléros munkavállalók órabérének növekedési üteme: a tavaly ilyenkor mért 13 százalék után most újabb 16 százalékkal lettek magasabbak ezek a juttatások. Hamrák Viktor, a Trenkwalder munkaerő-kölcsönzési üzletágvezetője szerint a fizikai órabérek dinamikus emelkedése egyes iparágak esetében már komolyabb gazdaságossági kérdéseket is felvethet.

Az alacsonyabban fizetett betanított munkát végzők körében is csupán a nyugat- és dél-dunántúli, valamint az észak-alföldi régiókban fordul elő 1000 forint alatti átlagbér. A szakmunkások ugyanakkor már szinte minden régióban jóval 1100 forint feletti átlagos órabérrel számolhatnak, a Közép-Dunántúlon és Közép-Magyarországon pedig már nem ritka a 1300-1400 forintot elérő vagy az azt akár meghaladó órabér sem.
Egy jó munkahelyváltással akár 20-30 százalékkal magasabb bérszint is elérhető lehet – állítja Hajnal Péter.
A BDO Magyarország eközben több mint 60 nemzetközi cég hazai leányvállalatánál dolgozó közel 500 középvezetőnek a béradatait vizsgálta meg. Az 500 és 800 ezer forint közötti havi bruttó fizetési sávban dolgozó alkalmazottak esetében a béremelkedés mértéke 2018 második negyedévéhez képest átlagosan 5,1 százalék volt. Tavaly ilyenkor 4,7 százalékos bérnövekedés zajlott le ebben a szegmensben, vagyis a bérek emelkedésének gyorsulása ebben a körben is észlelhető – mutatott rá Hajnal Péter, a BDO Magyarország könyvelési, bérszámfejtési és outsourcing üzletágának partnere.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , , ,

Kapcsolódó anyagok