Az okozott kárért is mi felelünk

Utazik? Ezért kell a biztosítás

2016. január 29. A tapasztalatok szerint a síelni utazók az átlagosnál nagyobb arányban kötnek biztosítást. Aki viszont nem teszi, saját zsebből fizetheti nemcsak a saját orvosi költségeit, hanem egy baleset során az általa okozott kárt is. Ezért érdemes felelősségbiztosítást is tartalmazó csomagot választani. Egyre gyakoribbak ugyanis a kártérítési igények. A biztosítás nélkül utazók sokmilliós nem tervezett kiadást kockáztatnak.

A tapasztalatok szerint egyre több magyar állampolgárral szemben nyújtanak be kártérítési igényt külföldi sípályákon okozott balesetek, illetve azzal kapcsolatos károk miatt – adta hírül a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ). Ha síelés, snowboardozás vagy szánkózás a külföldi utazásunk célja, arra is figyelemmel kell lennünk, hogy ha mi okozunk másoknak sérülést vagy teszünk mások tulajdonában kárt, a biztosítás erre is fedezetet nyújtson. 

Abban az esetben, ha valaki a sípályán okoz balesetet, akkor az általa okozott sérülésekért és károkért anyagi felelősséggel tartozik, perelhetővé válik. Egy elveszített pert követően a károkozónak meg kell téríteni a balesetet szenvedett fél számára a munkából való kiesés miatti elmaradt jövedelmét, a károsult felszerelésében okozott anyagi kárt, az eljárási költségeket, valamint a jogi képviselet díját is.

Milliós kiadást hozhat egy baleset


Egy ilyen kártérítési ügy jelentős tétel lehet, akár a több millió forintot is elérheti – hangsúlyozta Horváth Péter, a MABISZ Utasbiztosítási Bizottságának elnöke. A közelmúltban történt, hogy Ausztriában egy magyar síelő balesetet okozott. Az általa okozott kárért a tőle követelt összeg elérte a 25 ezer eurót, azaz közel 8 millió forintot. A síelő nem rendelkezett utasbiztosítással, így saját zsebből – hitelből – kellett az összeget kifizetnie.

Az utasbiztosítási csomagok közül nem mindegyik tartalmaz felelősségbiztosítást, így érdemes ezt is figyelembe véve választani. Egy ausztriai síelés közben véletlenül okozott kisebb  csonttöréses baleset is félmilliós kiadással járhat, ami a megfelelő utasbiztosítás nélkül bizony a családi kasszát fogja terhelni. A síbaleseteknél különösen a mentés költsége jelentősen megnöveli a balesetek következtében fellépő kiadásokat, amelyek közül a légimentést az EEK kártya nem téríti; érdemes erre is gondot fordítani a megfelelő utasbiztosítás kiválasztásakor!

Szakértői becslések szerint a külföldre utazók csupán mintegy 35-40 százaléka köt utasbiztosítást, a külföldön sporttevékenységet végzők, kiváltképp a síelők ennél valamivel nagyobb arányban. Ugyanakkor egy korábbi felmérés szerint a síbalesetet szenvedők 60 százalékának nem volt utasbiztosítása, pedig még az  ingyenesen elérhető Európai Egészségbiztosítási Kártya (EEK) segítségével igénybe vehető egészségügyi ellátásoknál is kell önrészt fizetni. Ezenfelül az EEK kártya nem fedezi a mentés, szállítás költségeit sem.

Az mindenesetre elgondolkodtató, hogy egy meglehetősen drága sport esetében az utazók nagy része spórol a biztosítással. Egy főre egy hetes utasbiztosítás körülbelül 3600-7500 forint körül alakul a szolgáltatási csomagtól függően (a különböző kiegészítőkkel ennél drágább lesz), míg egy négytagú, két gyermekkel utazó család esetében 10-20 ezer forint között alakul. A kiegészítő biztosítások közül érdemes elgondolkodni a sportbiztosításon, ami a nagyértékű sportfelszerelést is biztosítja, de a sportolás közben sérülő kamerára is fizet. Az autós segítségnyújtás (gépjármű-asszisztencia) pedig az autóval útnak indulóknak nyújthat jelentős anyagi segítséget műszaki hiba esetén.

Melegebb égtájakon is fontos a biztonság


A hideg télből a melegebb éghajlatra utazóknak is fontos az utasbiztosítás –. Az orvosi ellátás költségei ugyanis jelentős összegre rúghatnak még kisebb sérülés esetén is. Közkedvelt úticél ezekben a hónapokban Thaiföld, ahol egy szép kirándulásnak indult motorbaleset  következtében elszenvedett kulcscsontörés műtéti, valamint a kórházi, és hazaszállítási költsége  milliós nagyságrendet jelent, ami már meghaladja a kirándulásra szánt teljes kiadást. Utasbiztosítás nélkül  az ilyen balesetek kárrendezése sajnos sok esetben a család eladósodásával, hitelfelvétalével jár.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok