Ünnep: volt jobb, de sokkal rosszabb is

2015. december 24. A karácsonyi ünnepek az évek során igencsak eltérően alakultak. Aki most úgy érzi, nagyon rossz dolga van, nem is hosszú időre kell visszagondolni, hogy lássa, voltak itt brutálisabb idők is. Persze bőven akadhatnak, akiknek korábban az ideinél sokkal jobb év végéi is lehettek. A statisztika azonban kétségtelen javulást mutat.

Még nincs tíz éve, amikor a háztartások decemberben negyedével többet költöttek (tudtak költeni?) az év egy átlagos hónapjához képest. Évről-évre jobb volt a télvégi kereskedelmi szezon – egészen 2006-ig. A fellendülő trend ezután alaposan megtört, ami az akkori megszorító intézkedéseknek tulajdonítható. A 2007-es évben már csak 888 milliárd forintot költöttünk decemberben, ami 20 százalékos többletet jelentett a többi hónaphoz képest, 2008-ban pedig ennél is kevesebbet, már csupán 855 milliárdot. Abban az évben már teljes erővel dühöngött a válság is. A csökkenés tovább folytatódott, a mélypontot 2009 decembere jelentette 805 milliárddal.





A válság előtti szintet csak 2013-ban sikerült újra megközelíteni 873 milliárd forinttal, és csak 2014-ben költöttünk ismét többet az utolsó jó évnél, akkor 907 milliárd forintot. A növekedés az első becslések szerint idén folytatódik, végleges adatok persze csak január vége felé várhatók. A számok értékelésekor persze nem árt figyelni arra, hogy az online pénztárgépek egészen biztosan feltárnak olyan kiadásokat is, amelyek korábban rejtve maradtak.

A pénz 23 százalékkal értéktelenedett


Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) előzetes becslése szerint az idén decemberben mintegy 940-950 milliárd forintot költünk, ami a tavalyi decemberhez képest 5-6 százalékos növekedés. Ebből 170-180 milliárd közvetlenül az ünnepekre megy el. Az ünnepi költésnek körülbelül a fele évek óta az étkezésre, vendégfogadásra jut, fele az ajándékokra.

Amennyiben az OKSZ-nek igaza lesz, akkor a válság legmélyebb bugyrához képest hét év alatt (a gazdaságfehérítéssel együtt) mintegy 10,5 százalékkal sikerült feltornászni a decemberi forgalmat. Ez meglehetősen gyér gyarapodásnak tűnik, különösen, ha belegondolunk, hogy közben bevezették az egykulcsos adót, és elég jelentősek a családtámogatási kedvezmények is. (A devizahitelesek elszámolásáról most inkább nem ejtünk szót.)

A statisztika tehát kétségtelenül javulást mutat, de a mérték arra utal, hogy bőven akadhatnak, akiknek az ideinél korábban sokkal jobb év végéi lehettek. Már csak azért is, mert a pénz mostanra 2008 végéhez képest több mint 23 százalékot veszített értékéből. A KSH adatai alapján ennyire jön ki az elmúlt hét év inflációja összesen.

Szerző: Lenkei Gábor
Címkék:  , , , , ,

Kapcsolódó anyagok