Csak a bizonytalanság a biztos

Újra tündökölhet a kriptopénz?

2018. február 11. A virtuális valutákba fektetők már korábban hozzászokhattak a nagy árfolyam-ingadozásokhoz, az elmúlt év eseményei azonban minden eddig tapasztaltnál jobban megrázták a piacot. Miközben akadtak, akik megtöbbszörözték a pénzüket, de vagyonok is elszálltak, tovább folyik a vita a kriptopénzek jövőjéről.

Egy évvel ezelőtt még 1000 dollár körüli áron adták-vették a bitcoint a főbb kereskedési platformokon, tavasszal azonban szinte sosem látott emelkedés vette a kezdetét. Ezt még a piac nyáron történt kettészakadása (hard fork), a bitcoin cash létrejötte sem akasztotta meg, októberre már négyszer ennyit is megadtak a kriptovalutáért. Október elsején például a Bitfinexen 4404 dolláron, a Bitstampon 4377 dolláron állt a jegyzés. És a java még hátra volt! Valósággal kicsinyesnek bizonyult az a Wall Street-i szakértő, aki év végére 6000 dollárt jósolt. Az árfolyam kisebb-nagyobb megingásokkal lényegében folyamatosan emelkedett, és már szűk két hónap után a lélektani határként emlegetett tízezer dollárt is átlépték az árak.

Úgy tűnt, a bitcoin előretörését nemigen lehet megállítani. Kína ugyan bejelentett – később felpuhított – korlátozásokat (ez átmenetileg meg is viselte az árfolyamot), de például az osztrák posta is közölte, hogy elfogadja, és Svájc is lehetővé tette a kriptopénzben adófizetést. Újabb lendületet adott, hogy a két nagy amerikai határidős tőzsdén a Chicago Board Options Exchange (CBOE) és a CME Group (CME) (előbbin december 10-én, utóbbin 18-án) megindították a határidős kereskedést.

Ereszt a lufi, ami nincs is?


Elhangzottak persze óvatosságra intő hangok. Többen, köztük a kínai jegybank egyik alelnöke, a J. P. Morgan vezérigazgatója felhívták a figyelmet arra, hogy a virtuális valutáknak nincs belső értékük, és csak a spekuláció hajtja fel az árat. Mások arra mutattak rá, hogy az árfolyamgörbe rajzolata a 17. századi hollandiai tulipánörülethez, és más piaci buborékokhoz hasonló. Sokak optimizmusa töretlen maradt: jelentős pénzek várnak arra – érveltek - hogy belépjenek erre a piacra, amit a chicagoi kereskedés megindítása is elősegíthet. Akadt, aki idénre már 40 ezer dolláros árat jósolt.
A hirtelen visszaesés több nagybankot is lépésre kényszerített. Február 4-én a JP Morgan Chase, a Bank of America és a Citigroup jelentette be, hogy hitelkártyáival nem lehet bitcoint vásárolni. Intézkedésüket mások mellett követte az angliai Lloyds, a Barclay's, és a Royal Bank of Scotland is.
Decemberben már a 20 ezer dollár közelébe került a bitcoin jegyzése, 16-án azonban 19187 dolláros szintről azonban visszapattant (Bitstamp és Bitfinex). A zuhanás olyan hirtelen volt, hogy többen a buborék kipukkadásáról beszéltek, miután azonban némileg lassult az esés, korrigáltak: a buborék még csak ereszt – mondták – az igazi katasztrófa később várható. Akadt azonban olyan elemző is, aki szerint a mérték ugyan nagyobb a megszokottnál, de mindez csak annak bizonyítéka, hogy a bitcoin is olyan befektetési eszközzé válik, mint bármi más, merthogy az amerikai piacok általában is estek.

Az árfolyam a Bitstampon február 5-én 6874 dolláron, a Bitfinexen 6949 dolláron érte el mélypontját, 10-ére jelentősnek mondható emelkedéssel a Bitstampon 8370 dollárra, a Bitfinexre 8649 dollárra kapaszkodott (vagy inkább ugrott vissza). Az egy évvel ezelőtti 1000 dollárhoz képest ezt akár szép árfolyamhozamnak is lehetne nevezhető, az alig két hónappal korábbi közel 20000-et nézve azonban méretes bukás.

A tranzakciók fele mögött állhat illegális tevékenység


Ha kisebb mértékben is, hasonló pályát jártak be a fontosabb kriptovaluták, mint például az ethereum vagy a litecoin. Közben élesedni látszik körülöttük a vita. Januárban az osztrák jegybank elnöke kifogásolta, hogy miközben az EU-ban szigorú szabályoknak kell betartaniuk a legkisebb takarékszövetkezeteknek is, semmi nem történik a kriptovaluták felhasználásával történő pénzmosás ellen. Érvelését alátámasztja, hogy a Sidney Egyetem egy kutatócsoportja kutatásában arra jutott, hogy a bitcoin tranzakciók közel fele mögött illegális tevékenység áll. Az osztrák bankár azt is hozzátette, hogy a bitcoin kereskedelmét be kéne vonni az áfa-körbe. Ez azonban szembe megy egy korábbi európai bírósági döntéssel.

Mario Draghi, az Európai Központi Bank, (EKB) vezetője is ismét hangsúlyozta, hogy a bitcoin rendkívül kockázatos befektetési eszköz. A Világbank elnöke, Jim Yong Kim piramisjátéknak nevezte a kriptopénzeket, és hasonlóképpen nyilatkozott a Nemzetközi Fizetések Bankja vezérigazgatója is.

Másfelől azonban a két amerikai felügyeleti szerv, a CFTC és a SEC vezetői egy kongresszusi bizottság előtt azt szorgalmazta, hogy a felügyeletek hatáskörét ki kell terjeszteni a bitcoin kereskedési platformokra. Ez a bitcoin legalizása irányába tett újabb lépést jelentene. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy a kezdetekben a kriptovaluta hívei mindenféle hivatalos szabályozás lehetőségét sértetten elutasítottak, ez is óriási eredmény lenne.

Szerző: Lenkei Gábor
Címkék:  , , ,

Kapcsolódó anyagok