Újra jó befektetés lehet a nyaraló?
Az egyre élénkebb ingatlanbefektetői kereslet érintheti a turisztikai övezetekben álló épületeket is – állítja az FHB. Éppen ezért áttekintették, miként alakultak az átlagos árak a nyaralóövezetekben. Adatbázisuk alapján úgy látják, jól járt, aki korábban a Balatonnál vásárolt. Az egyik legstabilabb lakásforgalom mellett megbízhatóan tartották árukat az itt fekvő lakóingatlanok. Az FHB Index adatai szerint 2000. és 2012. között, kisebb megszakításokkal ugyan, de emelkedett a négyzetméterre vetített összeg.
Mint az FHB megállapítja: ma Magyarország nyolc üdülőkörzetéből az eltöltött vendégéjszakák számát illetően Budapest és a Balaton régiója jár az élen. A másik hat körzet vendégéjszakáinak száma összesen sem éri el a második helyezett Balaton kiemelt üdülőkörzet e mutatóját. További figyelemre méltó jellegzetesség, hogy a harmadik, negyedik és ötödik helyen hegyvidékeink találhatóak, azaz a vizeket megcélzó turizmust uralja a Balaton.
Az árakat tekintve egyaránt a leszakadók közé tartozik a Mecsek és Villány, a Mátra–Bükk és a Velencei-tó–Vértes körzet. A kimondottan üdülőkörzetnek minősülő területek közül a szakértők szerint a Dunakanyar kiemelt üdülőkörzetben fejlődött ki a legnagyobb lakáspiaci buborék, emiatt 2005. és 2009. között az árak jelentősen elváltak a Balatonnál tapasztalhatótól és meredeken követték a fővárosi áremelkedést. Ezt nagyobb mértékű esés követte, aminek következtében 2012-ben (a balatoninál) már csak 20 ezer forinttal kellett átlagosan többet fizetni egy lakóingatlan négyzetméteréért.A legolcsóbb a Tisza-tó környéke
A lakásokhoz képest alacsonyabb komfortfokozatú üdülők árainak alakulásánál csak azokat a térségeket vizsgálták, melyekben az évi átlagos tranzakciószám meghaladta a huszat, ennek a feltételnek pedig mindössze öt körzet felelt meg. A vizsgált időszakban átlagosan a Balatonnál keltek el legdrágábban az üdülők, és itt voltak az árak a legváltozékonyabbak is, míg a legkisebb összegért a Mátra-Bükk térségben lehetett üdülőhöz jutni.
A legstabilabb árak az elemzés szerint a Mecsek–Villány kiemelt üdülőkörzetet jellemezték. A válságra a Velencei-tó–Vértes kiemelt üdülőkörzet kivételével kedvezőtlenül reagáltak az üdülőárak: 2012-ben az árak csak itt voltak magasabbak a 2006-osnál, míg a többi térségben elmaradtak tőle. Különösen kedvezőtlen a helyzet a Dunakanyarban és a Mátra–Bükk kiemelt üdülőkörzetben, ahol 2012-ben tovább csökkentek az árak az előző évihez képest. A hátrányos helyzetű, belső periférikus térségben fekvő, hiányos közlekedési kapcsolatokkal rendelkező Tisza-tó az elmúlt időszakban egyre népszerűbbé vált, ennek ellenére ebben a térségben a legalacsonyabbak a medián négyzetméterárak.
Címkék: ingatlan, árak, nyaraló, FHB, lakásárindex