Újra itt a madárinfluenza
Fotó: Nébih
A Hajdú-Bihar vármegyei Hajdúnánás településen található, mintegy 22 500 példányt számláló tenyészkacsa telepen azonosították a madárinfluenza vírust. Az állattartó a megemelkedett elhullás, a csökkent takarmány- és vízfogyasztás, valamint a tojástermelés drasztikus visszaesése miatt gyanakodott a madárinfluenzára. A Nébih laboratóriuma a vírus H5N1 altípusát mutatta ki az elhullott állatokból.
Az állomány felszámolását – már a gyanú alapján – megkezdték a hatóságok. Az érintett gazdaság körül kijelölték a 3 kilométer sugarú védőkörzetet, és meghatározták a 10 kilométer sugarú felügyeleti (megfigyelési) körzetet. A betegség megjelenésének okait feltáró járványügyi nyomozás folyamatban van.
A Nébih továbbra is kéri az állattartókat, hogy fokozottan tartsák be a járványvédelmi előírásokat, hiszen a baromfiállományokat csak felelős hozzáállással óvhatják meg a fertőzéstől. Kiemelten fontos, hogy a magas kockázatúként azonosított vármegyékben kötelező a baromfik zártan tartása. Az állatok megóvása, a fertőzés megelőzése érdekében lényeges, hogy kiemelten ügyeljenek a személy- és járműforgalomra, valamint a takarmányszállító járművek alapos, folyamatos fertőtlenítésére.
Szerző: Azénpénzem
Címkék: Nébih, madárinfluenza, kacsák, H5N1