A kreditek beváltásakor is jöhet meglepetés
2021. szeptember 14.
Az üdülési joguktól megszabadulni vágyók félrevezetése és kihasználása újabb lendületet vett – figyelmeztet a hozzá érkezett jelzések alapján a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A becsapottak százezrekért silány és túlárazott termékekre költhető krediteket kapnak, az üdülési jog pedig továbbra is a nyakukon marad.
A 2010-es évek második felének visszatérő versenyhatósági ügyei közé tartoztak az úgynevezett üdülési jogos esetek, amelyekben a vállalkozások megtévesztő tájékoztatásokkal ígértek segítséget a fogyasztóknak a meglévő, ki nem használt üdülési jogaik értékesítésében. A GVH az idén arról számolt be, hogy két cég ellen is hatékonyan perelt.
Röpke három évet kellett csak várni – értesülésünk szerint sajnos akad lépre csalt, aki ezt már nem élhette meg –, és legalább ezeknek a cégeknek az ügyfelei előtt valós lehetőségként tűnhet fel a kártérítés. Annyira azért nem egyszerű a dolog. A becsapottaknak ugyanis szintén pert kell indítaniuk, és úgy kérni vissza pénzüket. Az azért egyértelmű könnyebbség, hogy a GVH eredményes eljárása után a jogsértés ténye bizonyítottnak tekintendő, így a fogyasztóknak a bírósági eljárások során elég csupán bemutatniuk a cégekkel kötött szerződésüket.
A hatóság erről az ügyről most nem ejtett szót, azt azonban közleményében hangsúlyozta, a hasonló típusú, jogsértő magatartást folytató cégek felelősségre vonása mindig nehéz. A vállalkozások ugyanis számos módszerrel (például felszámolás, végelszámolás, átnevezés, tagcsere) igyekeznek elkerülni a számonkérést. Legjobb – jegyezzük már meg mi – nem lépre menni.
Az utóbbi időszakban mindenesetre egyre több olyan panasz érkezik a versenyhivatalhoz, amelyek alapján úgy tűnik: az üdülési joguktól megszabadulni vágyók félrevezetése és kihasználása újabb lendületet vett. A fogyasztókat ezúttal is elsősorban telefonon keresik meg, azzal a sokat ígérő ajánlattal, hogy egy magánszemély készpénzben megvásárolja tőlük jogosultságukat. A telefonáló időnként egy üdülési jogos károsultakat segítő, érdekképviseleti civil szervezet nevében mutatkozik be, hamis bizalmat keltve ezzel a fogyasztókban.
A személyes találkozón a csalók előkészített szerződéssel várják ügyfeleiket. Ebben azonban a vevő már nem magánszemély, hanem egy vállalkozás. Az ellentételezés is alaposan átalakul, a fizetés nem készpénzben, hanem egy, a cég által üzemeltetett vásárlási rendszerben levásárolható kreditben történik. A rendszerbe belépésért több százezer forintos díjat fizettetnek, az itt elérhető áruk pedig – mint a vásárlók utólag szembesülnek vele – sokszor túlárazott és silány minőségű termékek.
A fogyasztóknak rendszerint nem biztosítanak elegendő időt a szerződés átnézésére, azonnali döntésre ösztönzik őket. A szöveg az, hogy csak limitált számú üdülési jog megvásárlására van lehetőség. Aki pedig kimarad, lemarad...
Az üdülési jogtól ráadásul nem is szabadul meg a birtokosa. Jó, ha mindenki tisztában van azzal, hogy a szolgáltatók egyébként is jellemzően csak magánszemélyre engedélyezik átírást. Az üdülési joggal járó fenntartási költségek tehát továbbra is (a korábbi csalásokra is az volt a jellemző, hogy eladás helyett a becsapottak újabb terheket vettek a nyakukba) az átvert fogyasztókat terhelik.
A nemzeti versenyhatóság az üdülési jogukat értékesíteni vágyóknak azt javasolja: minden ajánlat esetén alaposan tekintsék át a felkínált feltételrendszer részleteit, szerződéskötés előtt pedig alaposan tájékozódjanak a vállalkozások megbízhatósága és fogyasztói értékelése felől. Fontos, hogy a fogyasztók a személyes találkozókon se engedjenek az esetleges nyomásgyakorlásnak, és minden esetben megfontolt, tudatos döntést hozzanak.
Szerző: Azénpénzem
Címkék: üdülési jog, Gazdasági Versenyhivatal, GVH, timeshare, átverés
Újabb üdülési jogos átverés bukkant fel

Érdekképviseleti civil szervezetként is fellépnek

A magánszemélyből hirtelen cég lesz

Kapcsolódó anyagok
- 2025.03.20 - Könnyen csalók karmába kerülhet, aki szabadulna üdülési jogától
- 2023.08.11 - Visszatért egy átverés: újra üdülési jogos megtévesztés miatt bírságolt a GVH
- 2022.08.18 - Csak 190 millióba került a DIGI-nek az ügyfelek megtévesztése
- 2022.02.02 - Figyelmeztet a versenyhivatal: átverhetik, aki eladná az üdülési jogát
- 2021.08.16 - A százmilliós mellé újabb bírságot kapott az állateledel bolt
- 2021.08.05 - Újra támad a betiltott fogfehérítő
- 2021.07.21 - Átverik a szolgáltatók az sms-díjakkal a magyarokat?
- 2021.04.20 - Üdülési joga van? Most tényleg van remény!
- 2018.05.25 - Üdülési jog? Szinte csak átverés akad
- 2016.12.15 - Üdülési jog: mit ér a maximális bírság?
További kapcsolódó anyagok