Újabb furcsa banki visszatérítés
2016. március 1. A felügyeleti hatóság most a K&H Bankot kötelezte arra, fizessen vissza pénzt május 15-ig megkárosított hiteleseinek. A pénzintézetnél indított vizsgálat több szabálytalanságot is feltárt, de bírságot és szankciót is csak a devizában felszámított casco-díj hozott. Most, ami azért elég meglepő.Érdekes módon a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csak legfrissebb fogyasztóvédelmi vizsgálatában vette észre, hogy a K&H a korábbi években a casco díját is devizában számította fel. Érdemes felidézni, hogy először ugyanilyen okból pénzvisszatérítésre 2013 nyarán került sor (aminek döcögősségéről amúgy számtalan jelzést kaptunk). A következő év tavaszán pedig már megállapították, hogy a K&H (és egyébként az Erste is) a devizás autóhitelek mellé kötött casco díját is devizában számította fel. Visszatérítésről ugyanakkor nem határoztak.
A jegybank mellett működő pénzügyi békéltető (PBT) 2014 nyarán hozta nyilvánosságra azt a határozatát, amiben a K&H-nak ajánlja, fizesse vissza ügyfelének kamatosan a devizahitel kamatába beépített casco biztosítási díj összegére felszámított árfolyam-különbözetet. Abból, hogy a bank nevét megismerhettük, az látszik, hogy ezt a korábbi felszólításra nem tették meg.
Már két éve is csodálkoztunk, hogy miért nem tűnt már el a devizás casco. Most talán az elképesztő jelző aggatható erre a történetre. Az MNB felidézi, hogy a hitelintézeti törvény 2011. szeptemberi módosítása (!) értelmében a különböző díjak devizában történő felszámítására csak kivételesen kerülhet sor. A casco díj pedig nem minősült az adott szerződés teljesítésének és fenntartásának érdekében a devizaforrás megszerzésével közvetlenül kapcsolatban álló költségnek. A K&H pedig – derül ki a jegybanki közleményből – mintegy négyezer szerződés esetén azért számított fel magasabb kamatot, mert az érintett fogyasztóknak a tőke- és kamattartozás mellett a casco díját is devizaalapon kellett, a kamat részeként megfizetniük.
A bankot ezért 4,5 millió forintra bírságolták, és előírták: az árfolyam-különbözetet 2016. május 15-ig köteles a fogyasztók részére visszatéríteni. A közlemény csak ennyit tartalmaz, de a jegybanki határozatból azért más is kiderült.
A K&H nem tarthatta be az előtörlesztésnél maximálisan felszámítható díjakra vonatkozó korlátot, nem (vagy nem megfelelően) tájékoztatta adósait évente egyszer hitelükkel kapcsolatban. További gondok látszottak az adatátadással a központi hitelinformációs (KHR) rendszerbe és a tájékoztatással is. Emellett a panaszok kezelése, a hitelszerződés megkötését megelőző tájékoztatási kötelezettség terén is akadtak problémák. Mindez azonban sem bírság kiszabását, sem pénz visszatérítését nem idnokolta a felügyeleti hatóság döntése alapján.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: MNB, határozat, bírság, pénzvisszatérítés, bank, devizás casco
Kapcsolódó anyagok
- 2019.08.16 - Tízezreket térít vissza a Raiffeisen
- 2017.02.21 - Pénzeső jöhet a bankszámlásoknak?
- 2016.06.13 - Újra terítékre került a devizás casco
- 2016.05.24 - Spéci cascót kínálnak a suzukisoknak
- 2016.05.04 - Büntetés a Porsche Banknak: kész kupleráj a nyilvántartása
- 2016.04.05 - Nem bántak jól a bajban levőkkel
- 2016.04.04 - Lazán tájékoztat a Norbi
- 2015.12.29 - Pénzt kapott a banktól? Nem véletlenül!
- 2015.02.09 - Most kapnak pénzt a Lombard ügyfelei
- 2014.08.26 - Itt a vége! Befejeződött a banki díjemelések vizsgálata
- 2014.08.04 - Szeptember végéig újabb banki visszatérítés
- 2014.07.14 - Harmadára olvadt a banki pénzvisszatérítés
- 2014.05.05 - Mire mennyi pénzt ad vissza a bank
- 2014.03.26 - Csak nem tűnik a devizás casco
További kapcsolódó anyagok