Újabb csörte a taxisháborúban
Fotó: Balogh Zoltán, MTI
A taxisvállalatok az Uberről régóta terjesztenekvalótlan állításokat, hogy megtévesszék a közvéleményt és a döntéshozókat – állítja a főgonosznak kikiáltott társaság. Most egyébként erre határozott bizonyítékot is találtak a Főtaxi nemrégiben publikált közvélemény-kutatásában.
A Főtaxi közzétette, hogy a budapestiek valamivel több mint fele hallott róla, hogy az Ubernek nincs Magyarországon bejegyzett székhelye, és így adót sem fizet a magyar államnak. A válaszadók 92 százaléka értett egyet azzal, hogy az azonos tevékenységet végző vállalkozások azonos feltételek mellett működjenek, és 89 százalék elvárja a kellő képzettséget és gyakorlatot egy taxiszolgáltatást végző vállalattól. Mint írták: a válaszadók 87 százaléka ugyanakkor nem támogatja, hogy a Magyarországon működő külföldi cégeknek ne kelljen adót fizetniük, miközben a magyar cégeknek ez kötelességük.
Hamis állítás alapján hamisak a válaszok is
Nem felel meg a valóságnak, hogy az Ubernek nincs Magyarországon saját vállalata, és hogy idehaza nem fizet adót – hangsúlyozza viszont az „ellenfél”. Ehhez képest a Főtaxi kutatása ezt tényként kezeli, és így teszi fel a kérdését. Holott az Uber magyarországi vállalata az Uber Hungary Kft., amely a hatályos magyar jogszabályok szerint működik, adót és járulékot fizet az államkasszába.
Kevésbé ismert tény, hogy az Ubersofőrök nem rendelkeznek külön utasbiztosítással az utasokra, a budapesti lakosok negyede tudott csak erről – írta a Főtaxi. Ezen a téren 79 százalékos elítélő véleményt mérték. A valóság viszont az Uber szerint az, hogy az alkalmazásukon keresztül Budapesten rendelt minden egyes utazás biztosítva van 5 millió dollár, vagyis több, mint 1,4 milliárd (!) forint értékhatárig, továbbá az Uber autós partnerek is rendelkeznek saját felelősség biztosítással. A Főtaxi tehát – nyomatékosították – egyértelműen egy hamis állításról kérdezte a fővárosiak véleményét.
Ahogy a taxiórákat, úgy a közvélemény-kutatásokat sem szabadna manipulálni – értékelte a történteket Fekete Zoltán, az Uber magyarországi operatív igazgatója. Kijelentette, hogy a versenyt a fogyasztók kegyeiért kell vívni, árban, megbízhatóságban, a szolgáltatások minőségében, a tisztességes versenynek pedig nem lehet része a versenytársakkal kapcsolatos félretájékoztatás.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: verseny, taxi, Főtaxi, Uber, közvéleménykutatás, felmérés
Kapcsolódó anyagok
- 2017.12.08 - Kimutatták, nagyot változott a taxisok alkalmazása
- 2017.05.12 - Ez lesz az Uber veszte
- 2016.07.19 - Kik juthatnak az Uber sorsára?
- 2016.07.13 - Vége a taxisháborúnak, kinyírták az Ubert
- 2016.07.04 - Tényleg egyre jobb a magyar életszínvonal?
- 2016.06.01 - Döbbenet, mennyien nem akarnak alkalmazottak lenni
- 2016.05.29 - Ilyen lakást akarnak a fiatalok
- 2016.05.25 - Nagyot ugrott a megtakarítók aránya
- 2016.05.22 - Alapjövedelem: ezért ellenzi a Fidesz
- 2016.04.20 - Őrület: több mint egymillió mobilt vennénk fél év alatt
- 2016.04.07 - A férfiaknak a tévé, a nőknek a lakáshitel a fontosabb
- 2014.08.01 - Így jársz, ha nincs biztosítása a taxinak, ami neked jön
További kapcsolódó anyagok