Jól gondolja meg mindenki, mit lép!

Újabb bombázó bankszámla tűnhet el?

Ez a fiók már múlté, ahogy talán a Díjnullázó számla is
Fotó: Latzer Anna
2018. november 5. Pénzajándékkal próbálja kipiszkálni az utolsók közé tartozó, valóban „nullás” számlacsomagjából ügyfeleit az egyik bank. Az 5000 forintos jóváírás vonzerejét némiképp csökkentheti, hogy közben az ugyanazokat az újabb csomagokat igénylő új ügyfelek 20 ezer forintot kapnak. Nem csak ezért érdemes azonban jól meggondolni, vált-e valaki.

Évek óta érkeznek az Azénpénzem.hu olvasóitól jelzések arról, hogy bankjuk „remek új ajánlattal” megkeresve próbálta számlaváltásra bírni őket. A piacon már alig akad olyan bankszámla, amely még a tranzakciós illeték bevezetése előtti időkből megmaradtan kínál fantasztikus feltételeket. Akinek azonban még van ilyen, annak – mint arról már többször írtunk – érdemes foggal-körömmel ragaszkodni hozzá. Ehhez esetenként egyre inkább résen kell lenni, a bankok ugyanis erősen próbálkoznak.

Legfrissebben a Raiffeisen hirdetett számlacsomag-váltási akciót. A bank november végéig hajlandó 5000 forinttal díjazni, ha ügyfelei a Díjnullázó, Aktivitás, Bázis, Mindennapok vagy a Lendület csomagról az újabb konstrukciókra (DíjNullázó Plusz, Premium Gold 2.0, Premium Select, Aktivitás 2.0, Mindennapok 2.0, Bázis 2.0) váltanak. A jóváírást az arra jogosult ügyfelek legkésőbb 2018. december 10. és 19. napja között arra a számlára kapják meg, amelyre az akció keretében váltottak. Akárhány számlája van valakinek, erre a pénzre csak egyszer jogosult. Feltétel még, hogy az ügyfélnek 2018. december 1-jén ne legyen 2000 forintot meghaladó lejárt és esedékes tartozása.

Tízezrek is szerezhetők „ajándékba”


Az újonnan számlát nyitó, egyúttal a Raiffeisen által folyósított lakáshitellel rendelkező ügyfeleket a bank 20 ezer forintos juttatással kényezteti. Természetesen gondosan vizsgálják, hogy a számla valóban új legyen, és persze a tartozást sem tolerálják. Feltétel viszont még emellett is akad. Elvárás az is, hogy az ügyfél igényeljen bankkártyát és DirektNet és Direkt hozzáférést is.

Bankszámlás „pénzjutalommal” nem csak a Raiffeisen kecsegtet. Az Erste – szintén november végéig, a hitelkártyásoknak azonban az egész idei évben – az újonnan Egyszámlát nyitóknak ad 10 ezer forintot. Náluk az a feltétel, hogy szerződéskötést követő három hónapból legalább kettőben érkezzen havi minimum 150 ezer forint az új bankszámlára. A jóváírást az ügyfelek legkésőbb 2019 márciusának végén kapják meg.

Tulajdonképpen az Unicredit is mintha plusz pénzt adna. Persze ez a bank is a nála újonnan számlát nyitókat igyekszik csábítani. Nekik és csak nekik ajánlják a Tripla elnevezéssel futó csomagot. Ennek havi díja a kondíciós lista szerint 5120 forint, amit 12 hónapon keresztül visszatérítenek, ha rendszeresen legalább 150 ezer forint átutalás érkezik a számlára. A csomag havonta 3-3 díjmentes közüzemi díjfizetést (csob), állandó és elektronikus eseti átutalást, bankkártyát, de még 1-2 díjmentes kápéfelvételt is tartalmaz.

...és most újra: vigyázat a mézesmadzagokkal!


Sokan néznek gyanakodva a banki „ajándékokra” (az alábbi táblázatban összefoglaltunk néhány szempontot, amire célszerű ügyelni). A Raiffeisennél a Díjnullázóval rendelkezők szerintünk ezt most alapos okkal teszik. Mára ugyanis nem sok ennyire jó feltételű számla maradt meg a piacon. A bank által az érintetteknek küldött értesítésben a Raiffeisen felhívja a figyelmet: „jelenlegi számlacsomagja a megszüntetésben érintett termékeink közé tartozik”.
 
Erre mindenképpen figyeljen számlaváltásnál/választásnál
MegnevezésLeírásMegjegyzés, tanács
Alacsony díjSokszor ez eseti vagy időszakos akció idejére elérhetőAz akciós díjat a bank bármikor változtathatja
KedvezményKülönböző (esetenként igen bonyolult, vagy összetett) feltételekhez kötikAz „ezt nem szoktuk annyira komolyan vizsgálni” ügyintézői mondatot SEMMIKÉPPEN ne vegye komolyan!
Látványos kalkulációA honlapon vagy a bankban bemutatott, az új számlára vonatkozó kedvező feltételek sokszor csak bizonyos részletekre vonatkoznakAzok a legérdekesebb díjak, amelyek a példában nem szerepelnek (tipikusan ilyen lehet a tranzakciós költség – lásd a következő pont)
Tranzakciós illetékA normál kondíciók között ezt nem feltétlenül jelzik, de felszámítjákÉrdemes rákérdezni vagy figyelmesen átböngészni a kondíciókat
Fontos részletekSokszor nem mindegy, hogy a feltételek vizsgálatához pontosan mi a megfigyelési időszak, vagy mi az egyéb (pl. az elvárt jóváírás egy-, illetve több összegben teljesülhet-e) kikötésA bankok ezt előszeretettel változtatgatják, így még a rutinosabb ügyfeleket is érheti meglepetés
BankkártyaElőfordulhat, hogy csak drágább plasztik igényelhetőEz a helyzet pl. a Budapest Banknál, de másutt is lehet változó a kártyakínálat

A K&H Zéró bankszámlásait még 2016 elején arról értesítette, hogy a felmondási idő utolsó napján a bankszámlájuk megszűnik, ezt követően sem a kapcsolódó szolgáltatások, sem maga a bankszámla nem vehető igénybe. Tény viszont, hogy a Zéró a mai napig létezik. Ez havi 150 ezer forint feletti jövedelem érkezése esetén díjmentes számlavezetést, bankkártyát, négy kápéfelvételt, közüzemi díjfizetést, valamint állandó, illetve eseti átutalást biztosít. Mindazoknak, akik nem ugrottak be a bank „rábeszélésének”. Ennek ellenére, aki váltott, már nem tehet semmit (akadt olvasónk, aki emiatt utólag dühöngött), hiszen a szerződés módosításához maga járult hozzá.
 

A nagyobb bankok most nyitható számláinak díját itt kalkulálhatja

Nézze meg karikatúránkat is!

 Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!


Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok