Újabb bizonyíték: a leggazdagabbak gyarapodtak

2014. április 3. Az elmúlt négy év alatt a legszegényebbek jövedelme a fogyasztói árak változását is figyelembe véve 15 százalékkal esett, a felső tized viszont igen jól járt – derítette ki az egyik portál az Eurostat adataiból.

A legszegényebb tíz százalék jövedelme Magyarországon átlagosan 2379 euró volt 2013-ban, míg 2009-ben még 2656 eurót tett ki, vagyis mintegy tíz százalékkal csökkent – állapította meg a Privátbankár.hu az Eurostat adatai alapján. Az egész kérdés persze sokkal izgalmasabb forintban nézve. Négy év alatt a legszegényebbek jövedelme reálértéken és forintban majdnem 15 százalékkal esett. Az alulról második legrosszabb helyzetben levő csoportnál 12, a harmadikban 11 százalék ez a csökkenés. Így számolva kizárólag a legfelső tized tudott gyarapodni.

Korábban írtunk arról, hogy négy év alatt a gázfűtés a kisebb fogyasztók számára drágult, a legtöbbet használók viszont hét százalékkal kevesebbet fizetnek. A szénnel tüzelők „rezsije” közben majdnem 40 százalékkal nőtt. A Policy Agenda azt állapította meg, hogy Magyarországon csak ebben a kormányzati ciklusban átlagosan 90 ezer fővel nőtt évente az elszegényedők aránya.
A portál kitért az adatbázisban szereplő más megközelítésű idősorra is. Ebben azt veszik számba, hogy a különböző csoportokra (tíz kategóriát különböztet meg a statisztika) hány százalék jut az összes lakossági jövedelemből. Ehhez még a családok méretét, összetételét is figyelembe veszik. Nem meglepő módon a kép így is hasonló. A legszegényebb tíz százalék csak a jövedelmek 3,5 százalékával rendelkezett 2013-ban, míg négy évvel korábban ez még 4,1 százalék volt. A legfelső tíz százalék pedig 20,9-ről 22,8-ra növelte részesedését a jövedelmekből. Az adatbázisban az is benne van, hogy a legmagasabb jövedelmű egy százalék négy éve a jövedelmek 3,8 százalékát kapta, ma már 4,9 százalékát.

Úgy látszik, a választás előtti napok bővelkednek ilyen elemzésekben. Az ország túlnyomó többsége elkeserítő körülmények között él – vonta le a számokat áttekintve az index.hu. Ők a magyar társadalmat öt egyenlő részre osztották. A portál szerint az észak-magyarországi megyékben legalább kétszázezer ember van, akinek a legnagyobb kiadási tétele havonta az élelmiszerre fordított 11 ezer forint.

Öltözködésre fejenként 949 forint jut átlagosan, szórakozásra pedig kevesebb mint 2000 forint. Nem sokkal jobb a helyzet az Észak-Alföldön és a Dél-Dunántúl szegényebb jövedelmi rétegeiben sem. A különböző termékeket nézve, az derül ki, hogy a magyarok húsból, tojásból, zöldség-gyümölcsből lényegesen kevesebbet esznek, mint korábban.


Címkék:  , , , ,

Kapcsolódó anyagok