Már nem a szakemberhiány a legnagyobb gond
2023. május 10.
Az első félévben további drasztikus áremelés jön az építőiparban, a cement közel 15 százalékkal drágulhat. Az építőipari vállalkozások közel fele az árbevétel csökkenésére számít 2023-ban, a legnagyobb problémát pedig a megrendelések hiánya okozza számukra – derül ki az ÉVOSZ felméréséből.
Vége annak az időnek, amikor sorban álltak a megrendelők az építőipari vállalkozásoknál – derül ki az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) által 400 céget felkeresve készült építőipari konjunktúrajelentésből. Míg 2022-ben a megkérdezett cégek több mint felének (55 százalék) nőtt az árbevétele, 11 százalékuknak stagnált, és 33 százaléknak csökkent, addig 2023-ra a háború és az állami beruházások leállítása miatt 45 százalékuk számít az árbevétel csökkenésére. Csak harmaduk gondolja azt, hogy nőhet az árbevétele, a cégek fele pedig arra számít, hogy csökken az árbevétel-arányos jövedelmezősége.
A vállalkozások várakozásai szerint 2023 első félévében a leginkább a személyi jellegű költségek (14,4 százalékkal), az alvállalkozói díjtételek (13,8 százalékkal), az építési törmelék elszállításának és lerakásának ára (12,4 százalékkal), valamint a fuvarköltség (10,4 százalékkal) fog nőni.
Az építőanyagok átlagos árváltozása a várakozások szerint valamivel 10 százalék alatt marad (9,3 százalék), a cement, az építési kő, kavics, a hőszigetelő anyagok, a faanyagok és a beton esetében számolnak 10 százalék feletti áremelkedéssel.
Forrás: ÉVOSZ
Szerző: Lovas Judit
Címkék: építőipar, ÉVOSZ, Építési Vállalkozások Országos Szakszövetsége, infláció, körbetartozás, lánctartozás, építőanyag
Újabb áremelés jön az építőiparban
Fotó: Bencze-Kiss Kata
Vége annak az időnek, amikor sorban álltak a megrendelők az építőipari vállalkozásoknál – derül ki az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) által 400 céget felkeresve készült építőipari konjunktúrajelentésből. Míg 2022-ben a megkérdezett cégek több mint felének (55 százalék) nőtt az árbevétele, 11 százalékuknak stagnált, és 33 százaléknak csökkent, addig 2023-ra a háború és az állami beruházások leállítása miatt 45 százalékuk számít az árbevétel csökkenésére. Csak harmaduk gondolja azt, hogy nőhet az árbevétele, a cégek fele pedig arra számít, hogy csökken az árbevétel-arányos jövedelmezősége.
Kevés a megrendelés, maga a kormány is gondot jelent
A korábbi évektől eltérően a válaszadó cégek 77,8 százaléka a megrendelések hiányát emelte ki a tevékenységét leginkább akadályozó tényezőként. Nem sokkal maradt le mögötte az infláció, amit 66,7 százalékuk jelölt meg akadályként. A szakemberhiány, ami a korábbi felmérésnél a legnagyobb problémának számított, a harmadik helyre esett vissza, a cégek 55,6 százaléka jelölte meg problémaként. A válaszadók fele a gazdasági szabályozás kiszámíthatatlanságát, közel harmaduk pedig az árfolyam-ingadozást jelölte meg akadályozó tényezőként. A szabályozással szembeni bizonytalansági érzet növekedése mindenképp figyelmet érdemel – emeli ki az ÉVOSZ.Növekszik a körbetartozás
A felmérésben szereplő cégek 83,3 százalékának volt kintlévősége tavaly év végén. Ez az arány a fél évvel ezelőtti felméréshez képest 19 százalékpontos növekedést mutat. A kintlévőség átlagos nagysága az árbevétel 9,3 százaléka volt. A kintlévőséggel rendelkező cégek 80 százaléka ítélte úgy, hogy ennek a tartozásnak a 90 százaléka hajtható be peres út nélkül. A fél évvel korábbi adatokhoz képest ez romló tendenciát mutat, ami a lánctartozás várható növekedését vetíti előre.Újabb áremelések jönnek
A felmérésben szereplő vállalkozásoknak csak kicsivel több mint tizede (11,1 százalék) tudta teljes mértékben érvényesíteni a megrendelők felé az árváltozást, kétharmaduk csak részben, és közel negyedük pedig egyáltalán nem.A vállalkozások várakozásai szerint 2023 első félévében a leginkább a személyi jellegű költségek (14,4 százalékkal), az alvállalkozói díjtételek (13,8 százalékkal), az építési törmelék elszállításának és lerakásának ára (12,4 százalékkal), valamint a fuvarköltség (10,4 százalékkal) fog nőni.
Az építőanyagok átlagos árváltozása a várakozások szerint valamivel 10 százalék alatt marad (9,3 százalék), a cement, az építési kő, kavics, a hőszigetelő anyagok, a faanyagok és a beton esetében számolnak 10 százalék feletti áremelkedéssel.
Szerző: Lovas Judit
Címkék: építőipar, ÉVOSZ, Építési Vállalkozások Országos Szakszövetsége, infláció, körbetartozás, lánctartozás, építőanyag
Kapcsolódó anyagok
- 2023.11.06 - A lakásépítésen is látszik, hogy nagy a baj
- 2023.10.30 - Nagy a baj az építőiparban, de a mélypont csak most jön
- 2023.08.10 - Kritikus helyzetben az építőipar
- 2023.08.01 - Állami támogatást kér az ÉVOSZ a lakásfelújításokra
- 2023.07.18 - Trükköznek az építési vállalkozók?
- 2023.05.16 - A régióban is nagy a gond, de a magyar cégek helyzete még rosszabb
- 2023.05.11 - Jól látszik, mennyire kirívó az élelmiszerek hazai drágulása
- 2023.05.10 - Áprilisban is jelentős volt a drágulás
- 2023.02.14 - Bajban az építőipar
- 2022.10.27 - Olcsóbb lehet a külföldi tégla és cserép
- 2022.09.30 - Újabb árrobbanás jön az építőiparban
- 2022.09.15 - Ne is remélje, hogy olcsóbban építkezhet!
- 2022.06.29 - Kőművesnek toborozzák a fiatalokat
- 2022.05.23 - Évtizedek óta nem látott hiány jöhet építőanyagokból
- 2022.05.16 - Robbantak az árak az építőiparban, drágulhatnak a futó munkák is
- 2022.04.05 - Brutális veszteségeket okoz az oroszok háborúja az építőiparban
- 2022.02.22 - Brutálisan drágult a minimális építőipari rezsióradíj
- 2022.02.18 - Egyre több a kókler a lakásépítéseknél, felújításoknál
- 2022.01.25 - Újabb drasztikus áremelkedés jön az építőiparban
- 2021.12.06 - Ötödével drágulhat tovább az építőanyag
- 2021.11.16 - A lakásokat is megdrágítja az energiapiaci árrobbanás
- 2021.09.13 - Építőipar: ilyen brutális az áremelkedés
- 2021.09.01 - Vizsgálatokkal ijesztenek rá az építőanyag-kereskedőkre
- 2021.08.31 - Kiderítette a versenyhivatal, mi történt a téglapiacon
- 2021.08.18 - Beavatkozott az állam az építőiparba, ez lett belőle
- 2021.06.17 - Felújítana, építene? Mutatjuk, mennyire durván szálltak el az árak
- 2021.05.12 - Újra itt a lánctartozások réme
- 2021.04.14 - Nagyot drágulhat a lakásfelújítás
További kapcsolódó anyagok