Kiakadt a szakszervezet a miniszterelnök beszédén
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) gazdasági évnyitóján az MTI tudósítása szerint Orbán Viktor hangsúlyozta: nem támogatja, hogy vendégmunkásprogrammal kezeljék a munkaerőhiányt. Úgy tűnik, hogy a MASZSZ ezt, de a miniszterelnök által más elmondottakat is ellene irányuló támadásnak vette. Mint leírták: határozottan és tényekkel tudják cáfolni azt a kijelentést is, mely szerint az iparkamara kezdeményezte először a bérmegállapodást.
Nemes Gábor, a MASZSZ szóvivője szerint a kormányfő úgy tesz, mintha a szakszervezetek az elmúlt években nem folyamatosan éppen a munkavállalók fontosságát hangoztatva követelték volna, hogy becsülje meg jobban a hatalom azokat, akikre a legnagyobb terhet rakja, s akiket a leginkább elnyom. A szakszervezetet megdöbbentette, hogy a miniszterelnök a kamarai rendezvényen a „spanyolviaszt" feltalálva kijelentette: munkavállalók nélkül nincs gazdasági siker.
A MASZSZ szerint a kormány Orbán Viktor irányításával tudatosan teremtett dolgozói szegénységet, például a közmunkaprogram révén. A megalázó közmunkából sem lesz más, csak legfeljebb további szegénység, ez nem az a program, amelyre olyan nagyom büszke lehet a miniszterelnök – szögezi le Nemes. A szövetség persze üdvözli azonban a miniszterelnök ráébredését: „ha olcsó a munkaerő, az nem ösztönöz hatékonyságra". Nemes Gábor felidézi, hogy a magyar munkavállalók leértékelődése a jelenlegi hatalom bűne, hiszen a munka törvénykönyvével szentesítette a foglalkoztatási feltételek gyengítését, s ezzel kiszolgáltatta a munkavállalókat a munkáltató kényének, kedvének.
A szakszervezet enyhén szólva is furcsának tartja éppen Orbántól hallani: „ha valahol diszkriminatívan kezelik a magyar munkaerőt, akkor cserébe azokkal az országokkal szemben tőkekorlátozásokat vezetünk be, ha az a tőke be akar jönni az országba", hiszen a kormány folyamatosan és módszeresen különbséget tesz a hazai munkavállalók között. Legutóbb például azzal, hogy az állami tulajdonú cégeknél 3 évre szóló 30 százalékos béremelést rendelt el, miközben az önkormányzati vállalatoknál dolgozókkal nem törődik, mondván, oldják meg az egyébként is működési hiánnyal küzdő települések.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: bérek, munkavállalók, közmunka, MASZSZ, szakszervezet, Orbán Viktor, kamara
Tudatosan teremtett a kormány dolgozói szegénységet
2017. március 1. A miniszterelnök irányításával tudatosan és módszeresen teremtett a kormány dolgozói szegénységet, s most hirtelen úgy tesznek, mintha valami külső ellenségtől kellene megvédeni az „olcsó" magyar munkavállalókat – reagált a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) Orbán Viktor tegnapi kamarai felszólalására.A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) gazdasági évnyitóján az MTI tudósítása szerint Orbán Viktor hangsúlyozta: nem támogatja, hogy vendégmunkásprogrammal kezeljék a munkaerőhiányt. Úgy tűnik, hogy a MASZSZ ezt, de a miniszterelnök által más elmondottakat is ellene irányuló támadásnak vette. Mint leírták: határozottan és tényekkel tudják cáfolni azt a kijelentést is, mely szerint az iparkamara kezdeményezte először a bérmegállapodást.
Nemes Gábor, a MASZSZ szóvivője szerint a kormányfő úgy tesz, mintha a szakszervezetek az elmúlt években nem folyamatosan éppen a munkavállalók fontosságát hangoztatva követelték volna, hogy becsülje meg jobban a hatalom azokat, akikre a legnagyobb terhet rakja, s akiket a leginkább elnyom. A szakszervezetet megdöbbentette, hogy a miniszterelnök a kamarai rendezvényen a „spanyolviaszt" feltalálva kijelentette: munkavállalók nélkül nincs gazdasági siker.
Ki különbözeti meg a munkavállalókat?
A MASZSZ szerint a kormány Orbán Viktor irányításával tudatosan teremtett dolgozói szegénységet, például a közmunkaprogram révén. A megalázó közmunkából sem lesz más, csak legfeljebb további szegénység, ez nem az a program, amelyre olyan nagyom büszke lehet a miniszterelnök – szögezi le Nemes. A szövetség persze üdvözli azonban a miniszterelnök ráébredését: „ha olcsó a munkaerő, az nem ösztönöz hatékonyságra". Nemes Gábor felidézi, hogy a magyar munkavállalók leértékelődése a jelenlegi hatalom bűne, hiszen a munka törvénykönyvével szentesítette a foglalkoztatási feltételek gyengítését, s ezzel kiszolgáltatta a munkavállalókat a munkáltató kényének, kedvének.
A konföderáció a közmunkaprogram mielőbbi átalakítását szorgalmazza. Mint közölték: a szakszervezetnek erre pontosan kidolgozott programja is van.
Nemes emlékeztet arra: nem véletlen, hogy a MASZSZ nem írta alá a 2016-ra vonatkozó bérmegállapodást, és azóta is következetesen kiáll a dolgozói szegénység felszámolása mellett. Egyebek között ezért állította össze a három évre szóló, évente 9 százalékos minimálbér-emelést feltételező, a negyedik évben pedig az akkori átlagkereset alattiak számára 9 százalékra csökkentett szja-t tartalmazó, úgynevezett 4X9-es programját.A szakszervezet enyhén szólva is furcsának tartja éppen Orbántól hallani: „ha valahol diszkriminatívan kezelik a magyar munkaerőt, akkor cserébe azokkal az országokkal szemben tőkekorlátozásokat vezetünk be, ha az a tőke be akar jönni az országba", hiszen a kormány folyamatosan és módszeresen különbséget tesz a hazai munkavállalók között. Legutóbb például azzal, hogy az állami tulajdonú cégeknél 3 évre szóló 30 százalékos béremelést rendelt el, miközben az önkormányzati vállalatoknál dolgozókkal nem törődik, mondván, oldják meg az egyébként is működési hiánnyal küzdő települések.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: bérek, munkavállalók, közmunka, MASZSZ, szakszervezet, Orbán Viktor, kamara
Kapcsolódó anyagok
- 2018.07.02 - Terjed a melósok kizsigerelése
- 2017.11.20 - Nagy a baj a közfoglalkoztatásban
- 2017.11.09 - Perli a kormányt a szakszervezet
- 2017.07.11 - Újra csukva lehetnek a boltok vasárnap?
- 2017.05.22 - Az álláskeresők többsége képzett
- 2017.04.28 - Munkanélküliség: egy érdekes grafikon és a közlemény
- 2017.04.24 - Munka törvénykönyve: meghátrált a kormány
- 2017.04.24 - Még kizsigereltebb a magyar munkás?
- 2017.04.20 - Látványosan ugrottak meg a magyar bérek
- 2017.04.19 - Ez már tényleg a rabszolgamunka törvénykönyve lesz?
- 2017.01.12 - Trükkös kibúvókkal szabotálják a béremelést
- 2017.01.03 - Felmérték, ennyire kínzó a munkaerőhiány
- 2016.11.30 - Így feszülnek majd egymásnak a bérek
- 2016.11.23 - Nézze meg, mit hoz a béremelés!
- 2016.09.08 - Ilyen rendet vághat az adóemelés
- 2016.08.15 - Egyenlő munkáért egyenlő bért!
- 2016.07.31 - Teljes foglalkoztatás? A statisztika mindent elbír
- 2016.05.22 - Alapjövedelem: ezért ellenzi a Fidesz
- 2016.02.15 - Itt bárkiből válhat közmunkás!
További kapcsolódó anyagok