Tucatnyi unokás csalót kapcsoltak le

2019. január 8. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) nyomozói átadták az ügyészségnek annak a 12 csalónak az ügyét, akik idős emberektől összesen 60 millió forintot szereztek meg. Az úgynevezett unokázós csalók 238 alkalommal próbálkoztak sikertelenül.

A napokban befejezték a nyomozók azt az ügyet – tette közzé a Police.hu –, amelyben 12 személy 251 üzletszerűen elkövetett csalást követett el 2017 decembere és 2018 márciusa között Budapest több kerületében, valamint Pest megyében. A nyomozók a csalókat több esetben a bűncselekmény elkövetése közben fogták el, amikor a pénzért mentek.

A BRFK tavaly kinevezett új vezetője korábban jelezte, külön nyomozócsoportot állítottak fel az úgynevezett unokás csalások vizsgálatára. Az „unokás csalások” azok, amelyek keretében általában idős sértetteket hívnak fel bűnözők azzal, hogy valamelyik rokona bajban van, kórházba került, és pénzre van szüksége, amiért egyik „ismerősét” küldi el. Ezzel a bűncselekményfajtával okozott kár a BRFK vezetője szerint már vetekszik a lakásbetörések okozta kárértékkel.

A rendőrség által most lezárt esetekben a sértetteket jellemzően éjszaka hívták fel, magukat családtagnak kiadva, majd síró, könyörgő hangon elmondva, hogy albán maffiózók megverték és elrabolták, mert tartozik nekik. Az elkövetők rendszerint azt kérték, hogy a kiváltásához szükséges pénzt egy hulladéktárolóba tegyék.

Az elkövetők 13 esetben csaltak ki pénzt vagy ékszert a sértettektől közel 60 millió forint értékben. Emellett további 238 alkalommal próbálkoztak meg a módszerrel, de ezekben az esetekben nem sikerült pénzt kicsalniuk.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , ,

Kapcsolódó anyagok