Durvul a kereskedelmi háború

Trump most Kanadát leckéztetné

Fotó: chapay, Pixabay

2026. január 27. Gazdasági és politikai konfliktus lángolt fel az észak-amerikai kontinens két országa között. A viszony elmérgesedni látszik, a következmények egyelőre beláthatatlanok.

Donald Trump amerikai elnök múlt pénteken vetette fel, hogy százszázalékos vámot léptetne életbe minden Kanadából származó termékre, ami új szintre emelte a két ország között közel egy éve tartó vitát. Egy ilyen arányú lépés különösen nagy következményekkel járhatna egy olyan kapcsolatban, ahol Kanada exportjának mintegy 75 százaléka az Egyesült Államokba irányul, és ahol a kétoldalú kereskedelem értéke világviszonylatban is kiemelkedő. A fenyegetések egyelőre politikai szinten maradtak, de már most befolyásolják a gazdasági várakozásokat és a pénzügyi piacokat. A helyzet mindenesetre túlmutatni látszik egy szokásos kereskedelmi vitán.

A világ egyik legfontosabb nemzetközi kereskedelme

Az USA és északi szomszédja között azért is rendkívül meglepő a feszültség és a gazdasági háborúskodás, mert a két ország közötti kereskedelem a világon a legnagyobbak közé számít. 2024-ben az áruforgalom a két ország közt 760 milliárd dollárt tett ki, aminél csak az Egyesült Államok és déli szomszédja, Mexikó kereskedett többet (az ottani áruforgalom 840 milliárd dollárt ért el). A nagyságrendek érzékeltetéséhez tegyük hozzá, hogy ez meghaladja a Kínával való kereskedelem értékét (650 milliárd dollár), és jóval nagyobb, mint az EU-n belül a legnagyobb bilaterális kereskedelem (Németország és Hollandia körülbelül 270 milliárd dollár értékben adott és vett egymástól árukat). Az együttműködés egyik kulcsterülete az alapanyagok, közte a fa és az energia exportja Kanadából az USA-ba: napi 4 millió hordó olajat vásárolt az Egyesült Államok, ez a kanadai szénhidrogén-export 94 százaléka. A másik igen jelentős terület az autógyártás, ahol a termelés teljesen integrált, egy-egy autó gyártási folyamata során a részegységei átlagosan akár 5-ször is átléphetik a határt, és a teljes áruforgalom ebben az iparágban elérte a 110 milliárd dollárt.

Donald Trump megválasztása óta többször is „51. államként” hivatkozott Kanadára, illetve arra utalt, hogy az ország természetes módon az Egyesült Államokhoz tartozik. A kijelentések nem egyszeri elszólások voltak, hanem visszatérő elemei az elnök nyilvános megszólalásainak. A megjegyzések különösen érzékenyen érintették a kanadai közvéleményt, mivel azok Kanada politikai szuverenitását kérdőjelezték meg, és valójában erős ellenérzést keltettek az amerikai törekvésekkel szemben, főleg a keleti és nyugati partvidéken koncentrálódó kanadai lakosságban. Ez a verbális támadás ugyanakkor egybeesett azzal, hogy Kanada Alberta nevű tartományában felerősödtek az elszakadási kezdeményezések.

Alberta Nyugat-Kanadában, a Sziklás hegység északi részénél található. A terület igen gazdag olajban és gázban, és lakossága évek óta elégedetlen azzal, hogy az általuk befizetett adókat miként költi el a kanadai szövetségi kormányzat. Ezt az alapvető „messze vagyok a központtól, de én finanszírozom azt” típusú elégedetlenséget lovagolja meg több elszakadáspárti kezdeményezés is, ugyanakkor ezek még a tartomány egészében sem élveznek többséget, nemhogy Kanada egészében.

2024. óta civil és politikai csoportok aláírásgyűjtést indítottak egy esetleges népszavazás előkészítésére Alberta jövőbeli státuszáról, elsősorban gazdasági és energiapolitikai érvekre hivatkozva. Bár hivatalos referendumot nem írtak ki, a kezdeményezés ténye és láthatósága önmagában is politikai jelentőséggel bírt, különösen az Egyesült Államok felől érkező nyilatkozatok fényében.

Egy éve romlik a viszony

Donald Trump megválasztása után az amerikai politika középpontjába ismét a „Make America Great Again” elv került, amelynek gazdasági területen egyik legfontosabb gyakorlati eleme a munkahelyek visszahozatala az Egyesült Államokba. Ennek jegyében az új adminisztráció már a ciklus elején jelezte, hogy át akarja alakítani a kialakult összetett észak-amerikai termelési láncokat, amelyek révén amerikai cégek Kanadában és Mexikóban gyártottak olcsóbban és hatékonyabban. Ennek a kritikus hangnak a logikus következményeképpen folyamatosan támadják az USMCA egyezményt is (az USA, Mexikó és Kanada szabadkereskedelmi övezetét szabályozó szerződés), amelyet Trump első elnöksége idején tárgyalt ki. Az amerikai kormányzat érvelése szerint az ipari munkahelyek egy része a kedvezőbb költségkörnyezet miatt Kanadába és Mexikóba áramlott, miközben az ellátási láncok széttöredezése az Egyesült Államok gazdasági és nemzetbiztonsági érdekeit is sérti. Ennek nyomán Washington szinte azonnal vámokat helyezett kilátásba a közvetlen szomszédjaival szemben, és nyíltan megkérdőjelezte az USMCA jelenlegi formájának fenntarthatóságát.

A retorikát hamar konkrét lépések követték: az Egyesült Államok 25 százalékos vámot vetett ki kanadai árukra, arra hivatkozva, hogy ezek az importok torzítják az amerikai piacot és aláássák a hazai termelést (az energiahordozókra csak 10 százalékot kell fizetni). A vámokat nem vonták azóta se vissza, és az előzetes becslések szerint jelentős negatív hatással lesznek a kanadai gazdaságra, konkrétan magasabb munkanélküliséget okozhatnak ezek az intézkedések. A kanadaiakat ráadásul eleinte csak 51. államként nevezte az új amerikai elnök, gyakorlatilag megkérdőjelezve önállóságukat, ami érthetően igen dühös reakciókat váltott ki az egész országban. Az ontarói tartomány kormányzója egy tévés reklámmal vágott vissza, amiben Reagan elnök beszédéből idéztek: egy régi beszédében a volt republikánus elnök a vámok negatív hatásairól értekezett. Erre viszont a washingtoni establishment reagált igen erősen, kifogásolva, hogy a beszédből szerintük tendenciózusan vágtak ki részleteket. A vita elmérgesedését látva a reklámot visszavonták, és Mark Carney kanadai miniszterelnök elnézést is kért a provokatív lépésért.

Ezzel párhuzamosan ugyanakkor Kanada elkezdett nyitni Kína irányába: január közepén Carney miniszterelnök vezetésével magas szintű delegáció érkezett Pekingbe, és tárgyalások indultak a kereskedelmi kapcsolatok rendezéséről, különösen az energia- és agrárszektorban. Washingtonban mindez gyorsan úgy csapódott le, hogy Kanada – az USMCA nyújtotta kedvezmények révén – potenciális kerülőúttá válhat a kínai termékek számára, ami tovább erősítette az amerikai adminisztráció elszántságát a szomszédos országokkal szembeni fellépésben.

Középhatalmak és kényszerpályák

Mint láthatjuk, az Amerikai Egyesült Államok közelsége Kanada és Mexikó számára előnyt is jelent (óriási kereskedelmi partner, nagy befektető és minden termék vásárlója) de egyben probléma is az óriás szomszéd. A földrajzi, gazdasági és termelési integráció révén mindkét ország az amerikai piac egyik legnagyobb nyertese lett, ugyanakkor éppen ez a közelség korlátozza a mozgásterüket is. Egy ilyen aszimmetrikus kapcsolatban nehéz valódi alternatívákat építeni anélkül, hogy annak azonnali ára ne lenne. Ezt a dilemmát fogalmazta meg Mark Carney miniszterelnök nagy visszhangot kiváltó múlt heti beszédében Davosban, a Világgazdasági Fórumon.

Itt arról beszélt, hogy a szabályokon és jogon alapuló világrenddel kapcsolatos korábbi feltételezések már nem tekinthetők biztos kiindulópontnak, mivel a gazdasági kapcsolatok egyre nyíltabban hatalmi eszközzé válnak. Carney azt fejtegette, hogy ebben a környezetben a Kanadához hasonló középhatalmak nem számíthatnak automatikus védelemre sem intézményektől, sem megállapodásoktól, és nem engedhetik meg maguknak a passzivitást. A beszéd egyik legélesebb mondata szerint „ha nem vagyunk az asztalnál, akkor mi vagyunk a menü”, ami azt fejezte ki, hogy a gazdaságilag integrált, de politikailag gyengébb szereplők könnyen nyomásgyakorlás célpontjává válhatnak. A kanadai miniszterelnök értelmezésében ezért a középhatalmak számára nem az a kérdés, hogy ragaszkodjanak-e a korábbi működési logikákhoz, hanem az, hogy képesek-e saját stratégiát és mozgásteret kialakítani egy egyre kevésbé kiszámítható globális környezetben.

Talán részben a beszéden megsértődve, talán részben a kínai tárgyalásokra reagálva, Trump elnök szombaton egy meglehetősen jól mutató 100 százalék vámtétellel fenyegette meg Kanadát – ezzel valójában elég jól bebizonyítva mindazt, amit Carney beszédében kifejtett. Egy ilyen lépés egy mélyen integrált észak-amerikai gazdasági térben nemcsak rendkívül nehezen kivitelezhető, hanem gazdaságilag is értelmetlen lenne: a költségek jelentős része visszacsapna az amerikai fogyasztókra és vállalatokra is. A fenyegetés mégis világos üzenetet hordozott: az Egyesült Államok kész a gazdasági kapcsolatokat politikai nyomásgyakorlásra használni. Kanada és Mexikó ebben a helyzetben egyszerre kiszolgáltatottjai és haszonélvezői az amerikai közelségnek, ami rövid távon stabilitást, hosszabb távon azonban egyre inkább kényszerpályát is jelent. Hogy mindez miként oldódik majd fel, és miként hat például majd a kanadai dollár vagy a torontói tőzsde árfolyamaira, még erősen kétséges. Hiszen az egyedüli biztos pont az, hogy immáron nincsen biztos pont...

Szerző: Szepesi László
Címkék: Trump, kereskedelem, Kanada, USA, Amerikai Egyesült Államok, vám, Mark Carney, Mexikó, USMCA, szabadkereskedelem