Továbbra is dől a pénz ebbe a befektetésbe
2023. április 18. Márciusban 2,6 százalékkal, 256 milliárd forinttal nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon. A rövid lejáratú kötvényalapokba ismét rengeteg pénz érkezett – derül ki a BAMOSZ legfrissebb adataiból.Márciusban mind a fejlett, mind a fejlődő piacok tőzsdéin kisebb emelkedést láthattunk, ezzel szemben a hazai börze esett. A devizapiacon a forint az euróhoz képest némileg gyengült, de a dollárhoz képest erősödni tudott. Márciusban az amerikai piacról induló, majd Európára is átterjedő bankpiaci felfordulás mozgatta az állampapír-piacokat. (Erről részletesen itt írtunk.)
A befektetési alapokba 197 milliárd forinttal több pénz érkezett, mint amennyi távozott onnan – adta hírül a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ). Az egyes kategóriák esetében vegyes a kép, de érdemes kiemelni a rövid lejáratú kötvényalapokat, ahol az értékesítések domináltak, ahogy azt már megszokhattuk az előző hónapokban. A tőkeáramlás, a hozamok és az árfolyammozgások eredőjeként a BAMOSZ-tagok által kezelt befektetési alapok összvagyona 2,6 százalékkal, 256 milliárd forinttal 10057 milliárd forintra nőtt. (A cikk a Befektetési alapok rovat része, a hozamokat ott megtalálja.)
Merre mozgott a pénz?
A pénzpiaci alapokhoz 6,4 milliárd forintnyi tőke áramlott, a hozamokkal együtt pedig 3 százalékkal nőtt a vagyon. Úgy tűnik, hogy megtört az előző év második felében tapasztalható tőkebeáramlás lendülete, de még mindig vonzó a befektetők számára a kategória.A kötvényalapokhoz továbbra is özönlik a friss tőke: 175 milliárdnyi érkezett. A friss tőke jelentős része, mintegy 167 milliárd forint a rövid futamidejű kötvényalapokhoz érkezett. A hosszú futamidejű kötvényalapok esetében 6 milliárd forint volt a tőkebeáramlás, míg a szabad futamidejű kötvényalapokhoz mindössze 2 milliárd érkezett. A hozamok csekély részben járultak csak hozzá a vagyon növekedéséhez, de az így is 6,9 százalékkal nőtt.
Van, ahonnan távozott a pénz
A vegyes alapoktól közel 5 milliárd forint távozott, azonban a hozamok kedvezőbben alakultak, így a kategória vagyona 0,3 százalékkal növekedni tudott. Valójában a kiegyensúlyozott vegyes alapokhoz érkezett friss tőke (6,5 milliárd forint), a másik két alkategória esetében tőkekiáramlás volt. Az óvatos vegyes alapoktól 5,9 milliárdnyi tőke távozott, míg a dinamikus alapoktól 5,5 milliárdnyi. A részvényalapokból 2,5 milliárd forint áramlott ki. Az árfolyammozgások sem alakultak kedvezően, így összességében a részvényalapok vagyona 1,6 százalékkal csökkent.Éledező tőkevédett alapok
A tőkevédett alapokba 3 milliárd forint érkezett. Ennek oka mindenekelőtt egy új alap megjelenése volt, így elmondhatjuk, hogy újra élet költözött a kategóriába. A nettó eszközérték 5,8 százalékkal nőtt, de természetesen a nagy növekedés mögött az alacsony bázist kell keresni elsősorban.
Itt volt még tőkekiáramlás
Az abszolút hozamú alapokból 5,2 milliárd forint volt a tőkekiáramlás. A hozamok sem alakultak pozitívan, így 1,2 százalékos csökkenés jelentkezett a kategória vagyonában, ami 1000 milliárd alá csökkent. A származtatott alapokból 0,2 milliárd forint távozott, a negatív hozamokkal együtt pedig 3,5 százalékkal csökkent a kategória vagyona. Az ingatlanalapokból közel kétmilliárd forint áramlott ki. A hozamok javítottak a helyzeten, így 1,1 százalékkal nőtt a vagyon. Az árupiaci alapokból 1,2 milliárdnyi tőke távozott. A hozamok kedvezőbben alakultak, de a vagyon így is 0,9 százalékkal fogyott.Az elsősorban intézményi befektetők vagyonát kezelő zártkörű alapokba 28,6 milliárd forint friss tőke érkezett. A vagyon 3,2 százalékkal nőtt márciusban.
A kötvényalapok márciusi teljesítményéről itt írtunk.
A kötvényalapok 2023. március 31-i részletes hozamát itt találja. Szerző: L.J.
Címkék: befektetési alap, kötvényalap, befektetési jegy, hozam, MNB, állampapír, BAMOSZ, OTP Alapkezelő
Kapcsolódó anyagok
- 2024.01.19 - Elképesztőt ralizott ez a befektetés
- 2024.01.09 - Mutatjuk a kötvényalapok 2023-as év végi hozamát
- 2023.12.14 - Még mindig ez a kedvenc befektetés
- 2023.12.08 - Pénzpiaci és kötvényalapok hozama 2023. november végén
- 2023.11.09 - Pénzpiaci és kötvényalapok hozama 2023. október végén
- 2023.11.09 - Nagyot lehetett kaszálni ezzel a befektetéssel
- 2023.10.13 - Jól megverték az állampapírt ezek a befektetések
- 2023.10.13 - Pénzpiaci és kötvényalapok hozama 2023. szeptember végén
- 2023.09.18 - Továbbra is ide ömlik a pénz
- 2023.09.15 - Pénzpiaci és kötvényalapok hozama 2023. augusztus végén
- 2023.09.15 - Szép nyereséget termeltek ezek a befektetések
- 2023.08.14 - Továbbra is zúdul a pénz ebbe a befektetésbe
- 2023.08.07 - Jól döntöttek, akik ide tették a pénzüket
- 2023.08.07 - Pénzpiaci és kötvényalapok hozama 2023. július végén
- 2023.07.11 - A hónap, amikor kaszáltak a befektetők
- 2023.07.11 - Pénzpiaci és kötvényalapok hozama 2023. június 30-án
- 2023.06.20 - Ezért nyúlt bele a kormány a befektetések adózásába
- 2023.06.09 - Pénzpiaci és kötvényalapok hozama 2023. május 31-én
- 2023.06.09 - Letörheti a kormány a szép hozamokat
- 2023.06.07 - Alapkezelők: éppen ellenkező hatást érhet el a kormány
- 2023.05.30 - Siessen, ha még 16 százalékos állampapírt venne!
- 2023.05.18 - Ide teszik most a pénzüket az emberek
- 2023.05.12 - Jó hónap volt az április a befektetőknek
- 2023.05.12 - Így teljesítettek a kötvényalapok áprilisban
- 2023.04.25 - Mennyi állampapírt vettek az emberek?
- 2023.04.21 - Eszméletlen mennyiségű pénz érkezett ide
- 2023.04.19 - Így vigyázzon jól a pénzére!
- 2023.04.13 - Ilyen lett a kötvényalapok hozama márciusban
- 2023.04.13 - Ezek már látványos hozamok
- 2023.03.16 - Hozam nem volt, de dőlt a pénz
- 2023.03.10 - Jó döntés volt fél évvel ezelőtt a kötvényalap
- 2023.03.10 - Így alakult a kötvényalapok hozama februárban
- 2023.02.21 - Ömlik a pénz ebbe a befektetésbe
- 2023.02.09 - Mutatjuk a kötvényalapok január végi hozamát
- 2023.02.09 - Hihetetlen, hogy megtáltosodtak a kötvényalapok!
- 2023.01.20 - A tavalyi év nagy nyertese lett ez a befektetés
- 2023.01.10 - Viharos volt a tavalyi év a kötvényalapok befektetőinek
- 2023.01.10 - Ilyen lett a kötvényalapok hozama 2022 végére
- 2022.12.19 - Itt a visszatérés a brutális mínuszokból
- 2022.12.16 - Rengeteg pénz érkezett rövid futamidejű kötvényalapokba
- 2022.11.18 - Ide öntötték a befektetők a pénzüket
- 2022.11.14 - A gázárak és az infláció mozgatták a piacot októberben
- 2022.10.18 - Elképesztő mennyiségű pénz érkezett ide
- 2022.10.14 - Mi történt az értékpapírpiacokon?
- 2022.09.19 - Most ide hozzák a pénzüket a megtakarítók
- 2022.09.13 - Kötvényalapok hozama 2022. augusztus végén
- 2022.09.13 - Nemcsak itthon, szerte a világon is nőttek a hozamok
- 2022.08.18 - Rengeteg pénzt fektettek kötvényalapba
- 2022.08.09 - Kötvényalapok hozama 2022. július végén
- 2022.08.09 - Nem erre a júliusra vártak a befektetők
- 2022.07.19 - Feltámadnak a pénzpiaci alapok
- 2022.07.12 - Ilyen lett a kötvényalapok hozama 2022. június végére
- 2022.07.12 - Az infláció egyre nagyobb veszteségeket okoz a befektetőknek
- 2022.06.17 - Nem csak a forint, a magyar tőzsde is alulteljesített
- 2022.06.15 - Kötvényalapok hozama 2022. május végén
- 2022.06.15 - Még a május sem kedvezett a befektetőknek
- 2022.05.16 - Végre hozott is valamit a befektetés
- 2022.05.09 - Kötvényalapok hozama 2022. április végén
- 2022.05.09 - Betett az április a piacoknak
- 2022.04.21 - Kötvényalapok hozama 2022. március végén
- 2022.04.21 - Ezeknél a befektetéseknél már bőven 10 százalék feletti a veszteség
- 2022.04.19 - A háború miatt innen is kivették a pénzt a megtakarítók
- 2021.10.14 - Újabb hozamemelkedés tett keresztbe a befektetőknek
- 2021.08.13 - Kötvényalapok hozama 2021. július 30-án
További kapcsolódó anyagok