Több megkötés is akad
Mint megírtuk, 2024. január 1-jétől megszűnik a gyermekesek lakástámogatásának jelenlegi formája, a CSOK, csak a falusi CSOK marad megemelt összegekkel. Most a Kormányinfón kiderült, milyen szabályok vonatkoznak majd az 5000 fő feletti településekre. A pontos részleteket azonban csak novemberben ismerhetjük meg.
Nagyon fontos változás, hogy a CSOK Plusz valójában támogatott lakásvásárlási hitel lesz, és nem a már megszületett gyermek után jár, hanem a vállalt gyerekszám határozza meg a hitel összegét.
A kulturális és innovációs miniszter, Csák János elmondta: a felvehető hitel 1 vállalt gyermek esetén 15 millió, 2 vállalt gyermek esetén 30 millió, 3 vállalt gyermek esetén 50 millió forint lehet majd. A kamat fixen 3 százalék, a futamidő pedig 10-25 év. A Babaváróhoz hasonlóan életkori korlátot is alkalmaznak, így a támogatás is csak 41 éves korig jár. Megkötés még, hogy legfeljebb 80 millió forintért vehetik meg az első közös új lakást a támogatottak. Ha lakásbővítésre vagy a már meglévőből új lakásba költözésre használnák a hitelt, akkor pedig 150 millió forint a lakás értéknek felső határa. A első lakáshoz elég 10 százalék önerő, míg a nagyobb lakásba költözéshez 20 százalék önerő kell majd.
További kedvezmény, hogy az első évben csak a hitel kamatát kell fizetni, tőkét nem kell törleszteni. Ha megszületik a második vállalt gyermek, akkor a hitelből 10 millió forintot elengednek, és a harmadik megszületett gyermeknél is elengednek újabb 10 millió forintot. (Az első gyermek után nincs hitelengedés.)
Csák János a falusi CSOK-kal kapcsolatban elmondta: egységesítették a gyermekek után járó vissza nem térítendő támogatások mértékét: 1 gyerek esetén 1 millió, 2 gyermek esetén 4 millió, 3 gyermek esetén 15 millió forint.
Szerző: Azénpénzem
Címkék: lakás, ingatlan, CSOK, Kormányinfó, lakástámogatás, gyerekesek
További részletek derültek ki a városi csokról
2023. október 26. FRISSÍTETT Új, az első közös otthon megvételekor felhasználható otthonteremtési támogatást indít a családoknak a kormány CSOK Plusz néven 2024 január elsejével - jelentette be a kulturális és innovációs miniszter, Csák János a Kormányinfón. A felvehető hitel 50 millió forint is lehet.Mint megírtuk, 2024. január 1-jétől megszűnik a gyermekesek lakástámogatásának jelenlegi formája, a CSOK, csak a falusi CSOK marad megemelt összegekkel. Most a Kormányinfón kiderült, milyen szabályok vonatkoznak majd az 5000 fő feletti településekre. A pontos részleteket azonban csak novemberben ismerhetjük meg.
Nagyon fontos változás, hogy a CSOK Plusz valójában támogatott lakásvásárlási hitel lesz, és nem a már megszületett gyermek után jár, hanem a vállalt gyerekszám határozza meg a hitel összegét.
A kulturális és innovációs miniszter, Csák János elmondta: a felvehető hitel 1 vállalt gyermek esetén 15 millió, 2 vállalt gyermek esetén 30 millió, 3 vállalt gyermek esetén 50 millió forint lehet majd. A kamat fixen 3 százalék, a futamidő pedig 10-25 év. A Babaváróhoz hasonlóan életkori korlátot is alkalmaznak, így a támogatás is csak 41 éves korig jár. Megkötés még, hogy legfeljebb 80 millió forintért vehetik meg az első közös új lakást a támogatottak. Ha lakásbővítésre vagy a már meglévőből új lakásba költözésre használnák a hitelt, akkor pedig 150 millió forint a lakás értéknek felső határa. A első lakáshoz elég 10 százalék önerő, míg a nagyobb lakásba költözéshez 20 százalék önerő kell majd.
További kedvezmény, hogy az első évben csak a hitel kamatát kell fizetni, tőkét nem kell törleszteni. Ha megszületik a második vállalt gyermek, akkor a hitelből 10 millió forintot elengednek, és a harmadik megszületett gyermeknél is elengednek újabb 10 millió forintot. (Az első gyermek után nincs hitelengedés.)
Csák János a falusi CSOK-kal kapcsolatban elmondta: egységesítették a gyermekek után járó vissza nem térítendő támogatások mértékét: 1 gyerek esetén 1 millió, 2 gyermek esetén 4 millió, 3 gyermek esetén 15 millió forint.
FRISSÍTÉS: A Kulturális és Innovációs Minisztérium csütörtök délutáni közleménye szerint a kedvezményes hitelprogramot az ország egész területén, tehát nemcsak az 5 ezer főnél nagyobb településeken, hanem a kistelepüléseken is igénybe lehet venni, utóbbiaknál így a gyermekáldást tervező házaspárok a CSOK Plusz mellé akár a Falusi CSOK vissza nem térítendő támogatást, illetve az ehhez kapcsolódó adó-visszatérítési támogatást is felvehetik.
Az ingatlan.com szerint az új támogatás hatására nagy árváltozásokra nem igazán kell számítani a lakáspiacon. A csokos vásárlók eddig is kevesebben voltak, mint a lakástámogatás nélküli vevők, ráadásul a jövőre hatályba lépő CSOK Plusz már csak a gyermeket vállaló családok számára lesz elérhető. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a CSOK Plusz alapesetben egy visszafizetendő kedvezményes hitel, amit az eladók sokkal kevésbé tudnak beárazni mint egy vissza nem térítendő támogatást. Persze ők is, mint a többi közvetítő, arról álmodozik, hogy a forgalmat élénkítheti ez az intézkedés. Szerző: Azénpénzem
Címkék: lakás, ingatlan, CSOK, Kormányinfó, lakástámogatás, gyerekesek
Kapcsolódó anyagok
- 2023.11.24 - Nem csak az első lakásra jár majd a CSOK plusz
- 2023.11.17 - Eljött az áresés az ingatlanpiacon
- 2023.11.06 - A lakáseladók egyharmada már engedett a hirdetési árból
- 2023.11.03 - A fővárosi agglomerációból ingázás Európában is dobogós
- 2023.10.31 - Rekordon a külföldiek lakásvétele
- 2023.10.27 - Ismét a támogatott lakáshiteleket veti be csodafegyverként a Fidesz
- 2023.10.26 - Itt a lista, melyek a leggazdagabb magyar települések
- 2023.10.22 - Idén nem ritka a 3 millió feletti négyzetméterár
- 2023.10.20 - Kiszámoltuk, mit jelent a lakásvásárlóknak az MNB terve
- 2023.10.19 - Megállt az albérletek drágulása
- 2023.10.06 - Erre számíthatunk az ingatlanpiacon
- 2023.09.20 - Sok a buktató a Falusi CSOK igénylésekor
- 2023.09.14 - Elhúzódó korrekcióra számíthatunk az ingatlanpiacon
- 2023.06.22 - Augusztustól megszűnik az árstop, jövőre vége a CSOK-nak is
További kapcsolódó anyagok