További enyhítés a Széchenyi kártya program új hiteltermékeiben

2020. június 10. A piaci visszajelzések alapján változnak és kedvezőbbek lesznek a Széchenyi kártya programban a koronavírus hatásának mérséklésére bevezetett új pénzügyi termékek feltételei – közölte a programot koordináló Kavosz. A módosítások a jövő héten lépnek hatályba.

A Széchenyi kártya program négy újonnan kifejlesztett hiteltermékkel bővült (ezek feltételeit korábban táblázatban szedtük csokorba). Krisán László, a programot koordináló Kavosz vezérigazgatója az MTI-nek hangsúlyozta: a visszajelzések alapján módosítottak a konstrukciókon. Az új hitelek célja azonban továbbra is a válság miatt kedvezőtlen helyzetbe jutott mikro, kis- és középvállalatok forráshoz juttatása.

Legfontosabb változás, hogy a jövőben a mikro- és kisvállalatok a szabadon felhasználható Széchenyi kártya folyószámlahitel plusz terméket önállóan is igényelhetik 100 millió forint felső határig, és nem kell majd kombinálniuk a munkahelymegtartó hitellel. A középvállalati ügyfélkör a Széchenyi munkahelymegtartó hitelt és a Széchenyi kártya folyószámlahitel pluszt továbbra is kérheti kombinációban, de változnak az arányok: a korábbi 60-40 százalék helyett 50-50 százalékos arányban kaphatnak a munkahelymegtartó hitel mellé folyószámlahitelt.  

Változás, hogy a Széchenyi munkahelymegtartó hitel konstrukcióban az adható hitelösszeg az Európai Bizottság által engedélyezett keretek között maximum 24 havi bérköltségre bővül a korábbi 9 illetve 18 hónap helyett. A hiteltermékek továbbra is 2 éves futamidőre, 0,1 százalék évi nettó fix kamat mellett, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. 90 százalékos készfizető kezességvállalásával vehetők igénybe.

Szerző: Azénpénzem/MTI
Címkék:  , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok