Tovább szenved a magyar építőipar
2025. április 14. Az idén februárban a KSH friss közlése szerint az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 4,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Januárhoz képest 1,3 százalékos lett a csökkenés. Szakértő úgy látja, a mostanában beinduló állami támogatások nem feltétlenül kompenzálják a lakosság körében is érzékelhető bizonytalanságot.Az idei első két hónapban az építőipar az előző évhez képest 7 százalékkal csökkent. A most megjelent februári nyers adatok 4,5 százalékos mérséklődést mutatnak. Az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 11 százalékkal kisebb, az egyéb építményeké 15,3 százalékkal nagyobb volt. Januárhoz képest a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján 1,3 százalékos lett a csökkenés.
Juhász Attila, az Újház és az ÉVOSZ Építőanyag-kereskedelmi Tagozatának elnöke az adatokat kommentálva elmondta: az állami beruházások elmaradása, és a rendkívül bizonytalan nemzetközi gazdasági környezet miatt a vállalati beruházások elmaradása nyomja rá a bélyegét az ágazat teljesítményére. A bizonytalanság azóta csak fokozódott, amennyiben az amerikai vámok, és általában a kereskedelmi háború hatása hosszabb távon is velünk marad, az nem ad okot a bizakodásra az építőipart illetően sem, és várhatóan emiatt a költségvetés helyzete sem fog javulni.
Hideg lett a február
A szektor várható gyenge teljesítményére utal Juhász szerint az új szerződésekben megtestesülő munkák csökkenő volumene is. Hozzátette azonban, hogy az idén februárban Magyarországon az átlaghőmérséklet csaknem 6 Celsius fokkal alacsonyabb volt a 2024-es értékhez képest, ami számos építőipari munkát tett lehetetlenné, vagyis az összkép talán nem annyira rossz. Ezt az Újház adatai is mutatják. Az építőanyagok kiskereskedelmi forgalma (amit elsősorban az önerős lakásépítések, felújítások, valamint a társasház építések mozgatnak) az első három hónapban határozottan, mintegy 10 százalékkal, növekedett:
A szerkezetépítési, jellemzően falazóanyagok forgalma értékben 14 százalékkal, mennyiségben 21 százalékkal nőtt az Újháznál, ami Juhász Attila szerint jó előjelnek tekinthető, ezt várhatóan követni fogja a szakipari ágazatok többi része is. Ennek ellenére lát kockázatokat a folytatásban, mert a mostanában beinduló állami támogatások nem feltétlenül kompenzálják a lakosság körében is érzékelhető bizonytalanságot, a kamatszintek pedig azon a határon táncolnak, ami felett a lakossági, valamint a vállalati körben is gondot jelent a finanszírozás.
Szerző: Azénpénzem
Címkék: gazdaság, építőipar, KSH, statisztika, Újház, ÉVOSZ
Kapcsolódó anyagok
- 2025.04.25 - Felmérték: mélyrepülésben az építőipar
- 2025.04.14 - Zuhant a nyugdíjak vásárlóértéke
- 2025.04.10 - A választások után drágul a mobil, a net
- 2025.04.08 - Márciusban megállt a drágulás
- 2025.04.07 - Csalódást okozott a bolti forgalom
- 2025.04.04 - Erre még a pesszimisták sem számítottak a magyar ipari adatokban
- 2025.03.06 - Folytatódik a magyar ipar vesszőfutása
- 2025.03.04 - Beszédes ábra a magyar növekedésről
- 2025.02.20 - Ez várhat a magyar gazdaságra
További kapcsolódó anyagok