Egyre nehezebb áttekinteni az ajánlatokat

Tovább sarcolják a devizánkat

2014. július 17. A külföldön dolgozók, tanulók meglepődnek, ha rájönnek arra, hogy a korábban megtakarításra használt devizaszámlájuk pokoli drágává vált. Tapasztalataink szerint ugyanis attól függően, hogy kinek mire kell a devizaszámla, más-más bankot, illetve konstrukciót érdemes választani. Az árakat pedig alaposan megdobta a tranzakciós illeték.

Nemcsak a bankszámlák, kártyák, hanem a devizaszámlák is jókorát drágultak a tranzakciós illeték hatására. Mostanra már inkább csak lassan, de szinte folyamatosan kúsznak felfelé az árak. Az FHB díjai holnapról emelkednek. Valamivel többe kerül majd a havi számlavezetés, ha valaki postán kéri a havi elszámolást (az elektronikus kivonat esetében megmarad a díjmentesség), de minden tranzakció is. Akad viszont ellentétes mozgás is. A K&H július elsejétől csökkentette díjait („kiárazódott” a pótilleték hatása). A devizaszámla így havonta kevesebbe kerül, a tranzakciók azonban a félévvel korábbihoz képest inkább drágultak. Az UniCredit ugyanettől az időponttól akciósan kevesebbet számít fel havi zárlati díjként a devizaszámláknál. A devizában érkező pénzt is akciósan írják jóvá, tételenként 590 forint helyett díjmentesen. (A devizaszámlák költségeinek itt nézhet utána.)

Bosszantó lehet, amikor a bank lelkesen ajánlgatja, hogy ne is törődjünk azzal, milyen számlánk is van, bármilyen pénznemben végezhetőek a tranzakciók. Az úgynevezett konverziós költségekről közben mélyen hallgatnak. A devizanemek közötti „ugrálás” pedig szinte mindig plusz költségekkel jár. Arra is érdemes ügyelni, hogy a díjakat sokszor külön tételként növeli a tranzakciós illeték.
A devizaszámlák áttekintése mára szinte lehetetlen feladat. Már csak azért is, mert nincs is mindenütt külön ilyen konstrukció. Az persze ritkaság, amit az AXA hirdet: „a nála vezetett bankszámlák terhére külföldi pénznemben, illetve Magyarországon kívüli átutalásra megbízást nem fogad be és nem teljesít”. Általában mindent lehet, forintszámláról devizát utalni vagy forintszámlára devizát fogadni. A díjak azonban a különböző esetekben nagyon eltérőek is lehetnek.

Célzottan érdemes bankot választani


Például az Ersténél ezer eurót egy itthoni számlára közel 2,2 ezer forintért lehet utalni neten és fiókban egyaránt. Külföldre viszont ugyanez majdnem hétezer forintba kerül. A magas minimumdíj miatt ráadásul a net előnye (az alacsonyabb százalékos mérték) 17,3 ezer euró felett érvényesül. A 286 ezer euró feletti összegekre felszámított díjak pedig már nem nőnek tovább.

Különböző címeken felszámított plusz díjak is nehezítik az összehasonlítást. Az Erste a készpénzbefizetés esetén is megkülönbözteti az alap és az emelt szintet (utóbbira a 12 ezer euró feletti megtakarítással – lekötött betéttel – rendelkezők jogosultak). A csekélyebb összegű devizát tartóknak legalább 2,14 euróba kerül, ha számlájukat befizetéssel akarják gyarapítani. A bank a régebbi devizaszámlával rendelkezőknek, ha a Nemzetközi elnevezéssel futó számlára váltanak, 8,14 eurós úgynevezett átszerződési díjat számít fel.

Több banknál nincs is külön devizakártya, a meglévő plasztikhoz lehet különböző számlákat (idegen pénznemben vezetettet is) kapcsolni. A CIB-nél fordítva van, ott a devizakártyához kapcsolható többféle számla. A devizás lehetőség ára sokszor attól függ, milyen számlacsomaggal rendelkezik valaki. Mindez logikus változás, hiszen (mint azt a hozzánk érkező kérdésekből is érzékeljük) sokan megtakarítás, külföldi utazások vagy munka miatt tartják elengedhetetlennek ezt a lehetőséget, de már találkoztunk azzal is, hogy magyarországi munkáltató devizában szeretné a bért kifizetni. Attól függően viszont, hogy kinek mire kell a devizaszámla (az egyszerűség kedvéért nevezzük így), más-más bankot, illetve konstrukciót érdemes választani.

Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát
Annak érdekében pedig, hogy ne maradjon le az érdekesebb írásokról, iratkozzon fel hírlevelünkre!


Címkék:  , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok