Törnek előre a tisztán magyar milliárdos cégek

2020. július 7. Megugrott a milliárdos forgalmú vállalatok száma. A dinamikus növekedést a céginformációs szolgáltató szerint nagyon nagy részben a tisztán hazai érdekeltségű cégek megjelenése eredményezte. A külföldi érdekeltségű cégek tulajdonosi köre alapján is jelentős az átrendeződés.

Jelenleg már több mint 10 ezer olyan cég van bejegyezve Magyarországon, amelynek az éves nettó árbevétele meghaladja az egymillárd forintot – állapította meg az Opten. A céginformációs szolgáltató szerint évek óta dinamikusan növekszik a „milliárdos” cégek száma. 2011-ben még csak 6500 ilyen cég volt az országban, de néhány év alatt több mint 50 százalékkal lett több.

A dinamikus növekedést – mutatta ki az Opten – nagyon nagy részben a tisztán hazai érdekeltségű milliárdos cégek megjelenése eredményezte. Míg a külföldi érdekeltségű nagyvállalatok száma évről évre stagnál vagy alig emelkedik, a hazai érdekeltségű cégek száma egyre gyorsuló sebességgel növekszik. A 2017-es beszámolókhoz képest a 2018-as adatokban több mint 1000 új, milliárd feletti, tisztán hazai érdekeltségű cég található. Jelenleg mintegy 7 ezer olyan hazai érdekeltségű vállalkozás található Magyarországon, amelynek minden tulajdonosa és minden végső tulajdonosa magyarországi című magánszemélyekhez és intézményekhez köthető.

A tendencia eredményeképpen a külföldi érdekeltségű nagyvállalatok aránya fokozatosan csökken. Míg 2011-ben 41 százalék felett volt az arányuk, mára 31 százalékra csökkent. Hasonló tendencia figyelhető meg a 100 millió forint éves árbevételt meghaladó cégek körében, itt az arány 18 százalékról 12 százalékra csökkent.

A külföldi érdekeltségű cégek tulajdonosi körét vizsgálva is jelentős átrendeződés látszik. Magyarország két tradicionális kereskedő partneréhez, Németországhoz és Ausztriához köthető cégek száma nem csak arányaiban, de abszolút értékben is fokozatosan csökken. A toplistát ugyan még Németország vezeti, de 2011 óta 27,8 százalékkal mérséklődött a számuk. Az érdekeltségi lista 3. helyén szereplő Ausztriához kötődők pedig 18 százalékkal csökkentek az évek alatt. Az Egyesült Államokhoz köthető cégek száma is meredeken csökken, napjainkban is. 

Magyarországon bejegyzett cégek külföldi tulajdonossal
Tulajdonos országVállalkozások száma (2020)Változás 2011 óta
Németország4 124-27,80%
Ukrajna3 97521,37%
Ausztria3 754-18,00%
Szlovákia2 83939,44%
Románia2 471-51,77%
Nagy-Britannia2 3876,51%
Olaszország2 1566,31%
Szerbia2 103278,92%
USA1 687-42,48%
Svájc1 491-3,50%
Hollandia1 404-20,50%
Kína1 178-54,90%
Izrael917-13,73%
Ciprus874-44,93%
Franciaország833-2,80%
Csehország76665,09%
Oroszország696-12,45%
Spanyolország5421,88%
Luxemburg528-18,14%
Lengyelország52255,36%
Belgium479-10,47%
Seychelles462-60,21%
Forrás: Opten  

A koronavírus-járvány gazdasági hatásai az Opten szerint vélhetően megtörik majd a nagyvállalatok számának növekedését. Arra számítanak, hogy a cégek jelentős részének árbevétele visszaesik, de legalábbis nem növekszik tovább olyan dinamikusan a milliárdos cégek száma, mint előző években.  Min az elemzésben leírták: a gazdasági visszaesés fontos próbája lesz mind a hazai, mind a nemzetközi érdekeltségű cégek tőkeerősségének, stressztűrésének.


Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , ,

Kapcsolódó anyagok