Tömegek maradnak saját háziorvos nélkül
2025. január 16. 2024 decemberében 839 tartósan betöltetlen háziorvosi praxis volt Magyarországon. Másfél év alatt 180-nal nőtt ez a szám, így már az összes háziorvosi praxis (6434) 13 százaléka áll tartósan betöltetlenül – írja közleményében a GKI Gazdaságkutató.Az Országos Kórházi Főigazgatóság 2024. decemberi adatai szerint 839 tartósan (6 hónapnál hosszabb ideje) betöltetlen háziorvosi praxis volt Magyarországon összesen 568 településen. 2023 augusztusához viszonyítva a tartósan betöltetlen praxisok száma 180-nal, vagyis 27 százalékkal nőtt, ezzel együtt újabb 51 település maradt állandó háziorvos nélkül. Az összes háziorvosi praxis (6434) 13 százaléka áll tartósan betöltetlenül – írja elemzésében a GKI Gazdaságkutató.
Ebből 367 vegyes, 277 felnőtt és 195 gyermek praxis volt. A legtöbb tartósan betöltetlen pozíció Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében (95) volt, amit Pest vármegye (67), majd Jász-Nagykun-Szolnok vármegye (59) követett. A helyzet Budapesten sem kedvezőbb, az összesen 80 betöltetlen pozícióból 11-et a XIV. kerület, 9-et a XIX. kerület, valamint 8-at a XXI. kerület ad, miközben csak 4 olyan kerület van, ahol nincs tartósan betöltetlen praxis.
Tartósan betöltetlen háziorvosi praxisok száma, 2024. december
A betöltetlen pozíciók földrajzi elhelyezkedés szempontjából egybefüggő területen Békés, Csongrád-Csanád és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyék kistelepülésein találhatóak. Emellett azonban több megyeszékhelyen is súlyos (4 vagy több hiányzó háziorvos) problémák vannak: Miskolc (12), Pécs (5), Győr (6), Kecskemét (5), Székesfehérvár (11), Tatabánya (11), Veszprém (5), Szolnok (4), Eger (4), Salgótarján (9) küszködik a háziorvos pótlásával, vagyis a megyeszékhelyek felén jelentős a háziorvos hiány.
Helyettesítéssel oldják meg
Fontos megjegyezni, hogy betöltetlen háziorvosi praxis esetében a helyettesítő háziorvostól ugyan kapnak ellátást a betegek, azonban ez a betegek vagy az orvos hosszabb utazását eredményezi, ami a betegellátástól veszi el az időt. Ez az orvos eredeti praxisára is hatással van, hiszen kevesebb időt tud az eredeti körzetében rendeléssel tölteni.Egyes településeken a helyettesítő orvos már megszokottá vált. A praxisok közül 98 több mint 10 éve betöltetlen, míg az 5-10 éve betöltetlen pozíciók száma 155. Ezek alapján a betöltetlen pozíciók 30 százalékában nem is várható, hogy a kialakult helyzet megváltozzon. A kormány az 5 évnél régebben betöltetlen praxist elvállaló orvosok számára 2017-től nettó 20 millió forintos támogatás biztosít, eddig kevés sikerrel. A hiányt részben adminisztratív eszközökkel is igyekszik leszorítani a kormány, a kisebb, üresen álló praxisok összevonásával. Az elmúlt 10 évben 6645-ről 6434-re csökkentették a körzetek számát.
Egy házi – és egy házi gyermekorvoshoz bejelentkezett lakosok száma (fő)
A folyamatot segít megérteni a KSH háziorvosok és házi gyermekorvosok számáról szóló statisztikája, ami szerint 2023-ban 5604 háziorvos és házi gyermekorvos dolgozott, ami közel 150-nel kevesebb, mint 2022-ben. Ennek hatására 1670-ről 1710-re nőtt az egy háziorvosra és egy házi gyermekorvosra jutó lakosok száma.
Az emelkedés 2010-től kezdődően az egy háziorvosra jutó bejelentkezett lakosok esetén 14,7 százalék, míg az egy házi gyermekorvosra jutó növekedés 15,4 százalék. A növekvő trend mindkettő csoportban várhatóan folytatódni fog elsősorban az elöregedő orvostársdalom miatt, akik helyére nem érkeznek fiatal háziorvosok. Az egy háziorvosra jutó lakosok számának emelkedése az öregedő társadalom miatt még nagyobb problémát jelent, mivel egyre több idős ember fogja igénybe venni az orvosi szolgáltatásokat. A helyzet várhatóan kevésbé fog romlani a gyermekellátás területén, ugyanis a gyermek születések csökkenése valamelyest kompenzálja a csökkenő orvos létszámot.
Szerző: L.J.
Címkék: háziorvos, praxis, GKI, Gazdaságkutató, egészség, egészségügy, gyermekrovos
Kapcsolódó anyagok
- 2025.02.03 - Megelégelték az orvosok, hogy romokban az egészségügy
- 2025.01.23 - Csak a magyarok tizede hiszi el, hogy fantasztikus év lesz 2025
- 2025.01.08 - Kórházi látogatási tilalmak, itt az influenza járvány
- 2024.11.26 - A Covidnál veszélyesebb most az influenza
- 2024.10.01 - Mától él az új orvosi ügyeleti rendszer Budapesten
- 2024.09.30 - Katasztrofálisnak látják az állami egészségügy helyzetét az orvosok
- 2024.09.27 - Már nem tudnak többet költeni az egészségükre az emberek
- 2024.04.17 - Elképesztő a magyar egészségügy helyzete
- 2024.04.02 - Terjed a részletfizetés a magánorvosoknál
- 2024.03.22 - Naponta 110 ezren vannak táppénzem
- 2024.03.14 - Sokaknak szinte lehetetlen most szakorvoshoz jutni
- 2023.08.30 - Minden tizedik háziorvosi praxis betöltetlen
- 2022.10.05 - Már 687 háziorvos hiányzik a rendszerből
- 2022.01.18 - Nagy a baj! Már 645 háziorvos hiányzik Magyarországon
További kapcsolódó anyagok