Előnyben a nagyobb összeget egyben befizetők
Az úgynevezett technikai kamatláb (garantált hozam) elméletben arra szolgál, hogy a biztosítók ne vállalhassák túl magukat. A társaságok a mai napig a hagyományos forint megtakarítási életbiztosításokra 1,8 százalék, az euróra pedig 0,6 százalék hozamot vállalhattak. A szerződésben szereplő garantált hozamot, ami az előbbieknél csekélyebb is lehetett, mindenképpen kifizetik az ügyfeleknek.
A mostani kamatszintek mellett az előbbi értékek feltűnően alacsonynak számíthattak. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a mai naptól módosította is azokat. A korábbiaktól eltérőn azonban nem egyformán. A rendszeres díjas, forintalapú életbiztosításoknál 4 százalékra, az 5 évnél nem hosszabb tartamú egyszeri díjas szerződéseknél 7 százalékra növelték az adható garantált kamat legmagasabb mértékét (az 5 évnél hosszabb egyszeri díjas konstrukcióknál szintén 4 százalék a kamatplafon). Az euróalapú életbiztosításoknál a mérték évi 1,5 százalékra emelkedett.
A most megnövelt, a szerződésekben vállalható kamatmértékek viszont az MNB feltételezése szerint ismét a hagyományos termékek térnyerését, a biztosítási kockázatot tartalmazó termékek díjának csökkenését, összességében pedig az ügyfelekért folytatott verseny élénkülését hozhatják. Mint tudatták: a hazai rendszeres díjas, technikai kamatlábbal rendelkező életbiztosítási szerződések száma 2022 augusztusában mintegy 302 ezer volt (ezen belül a legnagyobb arányban a 10 éves, illetve a 20 éves lejáratot meghaladó szerződések szerepeltek). E szerződések állománydíja együttesen megközelítette a 37,5 milliárd forintot.
Szerző: BVJ
Címkék: biztosítás, életbiztosítás, MNB, hozam, kamat, technikai kamatláb, garantált hozam, megtakarítás
Többet hozhatnak majd az életbiztosítások
2022. december 14. A hagyományos (nem unit-linked) életbiztosításoknál a jegybank jelenősen megemelte az adható garantált kamat maximumát. Az egyszeri díjfizetést előnyben részesítik, ami az MNB szerint növelheti a piaci versenyt.Az úgynevezett technikai kamatláb (garantált hozam) elméletben arra szolgál, hogy a biztosítók ne vállalhassák túl magukat. A társaságok a mai napig a hagyományos forint megtakarítási életbiztosításokra 1,8 százalék, az euróra pedig 0,6 százalék hozamot vállalhattak. A szerződésben szereplő garantált hozamot, ami az előbbieknél csekélyebb is lehetett, mindenképpen kifizetik az ügyfeleknek.
A mostani kamatszintek mellett az előbbi értékek feltűnően alacsonynak számíthattak. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a mai naptól módosította is azokat. A korábbiaktól eltérőn azonban nem egyformán. A rendszeres díjas, forintalapú életbiztosításoknál 4 százalékra, az 5 évnél nem hosszabb tartamú egyszeri díjas szerződéseknél 7 százalékra növelték az adható garantált kamat legmagasabb mértékét (az 5 évnél hosszabb egyszeri díjas konstrukcióknál szintén 4 százalék a kamatplafon). Az euróalapú életbiztosításoknál a mérték évi 1,5 százalékra emelkedett.
Az új maximális kamatok a módosítás hatálybalépése után kötött életbiztosítási szerződésekben köthetők ki, a lejáratig tartó teljes időszakra.
A klasszikus megtakarítási életbiztosításoknál a díjak befektetésének kockázata a biztosítóé, általában nagyobb biztosítási kockázatot tartalmaznak. A unit-linked (befektetési egységekhez kötött) konstrukcióknál viszont az ügyfeleké a befektetési kockázat (utóbbiaknál ezért nincs is állami szintű szabályozás a kamatmértékekre) és kisebb a biztosítási kockázata. Az elmúlt bő egy évtized a jegybanki közlemény szerint a hagyományos életbiztosítások visszaszorulását és a unit-linked konstrukciók arányának bővülését hozta.A most megnövelt, a szerződésekben vállalható kamatmértékek viszont az MNB feltételezése szerint ismét a hagyományos termékek térnyerését, a biztosítási kockázatot tartalmazó termékek díjának csökkenését, összességében pedig az ügyfelekért folytatott verseny élénkülését hozhatják. Mint tudatták: a hazai rendszeres díjas, technikai kamatlábbal rendelkező életbiztosítási szerződések száma 2022 augusztusában mintegy 302 ezer volt (ezen belül a legnagyobb arányban a 10 éves, illetve a 20 éves lejáratot meghaladó szerződések szerepeltek). E szerződések állománydíja együttesen megközelítette a 37,5 milliárd forintot.
Szerző: BVJ
Címkék: biztosítás, életbiztosítás, MNB, hozam, kamat, technikai kamatláb, garantált hozam, megtakarítás
Kapcsolódó anyagok
- 2023.06.13 - Már tavaly megkezdtük a vagyonunk felélését
- 2023.03.17 - Ezért avatkozik be az állam a biztosítási szektorba
- 2023.03.02 - Veszteségessé teszi a kormány a biztosítókat
- 2023.02.22 - Csak az adatok mélyére ásva derül ki, hogy bajban van a lakosság
- 2022.12.14 - Ezzel megtakaríthatja a befektetései hozamát terhelő adót
- 2022.12.06 - Matolcsy szemet vetett a lakossági megtakarításokra
- 2022.12.05 - Kiderült, hány család élhet itt most jól
- 2022.12.02 - Keményen megsarcolhatják a nyugdíjpénzt
- 2022.11.21 - Lakossági megtakarítások: utoljára 2008-ban láthattunk ilyent
- 2022.11.10 - Őrült spórolásba kezdtek a magyarok
További kapcsolódó anyagok