Többet ad az állam a pénzünkre

2018. július 25. Nem kelt úgy az állampapír, mint szerették volna, így miután a jegybank nem emelt kamatot, az állam megtette azt. Persze csak a fix kamatozású lakossági állampapírokra fizetnek többet. Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) a kamatemeléstől a lakossági állampapír-befektetések növekedését várja.

Megemelte az összes fix kamatozású lakossági állampapír kamatát az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). Az állam adósságait kezelő szervezet közleménye szerint ezzel célja a lakossági állampapír-befektetések népszerűségének megőrzése. A dolgot meglehetősen pikánssá az teszi, hogy éppen azután kerítettek erre sort, hogy a jegybank nem emelt az alapkamaton.

Az intézkedésre vélhetőleg az késztette az ÁKK-t, hogy – mint korábban mi is megírtuk - idén a második negyedévben mindössze 96 milliárd forinttal növelte a lakosság az állampapír-befektetését, az első félévben pedig összességében 400 milliárd forinttal nőtt a lakossági állampapír-állomány.

Korábban a piaci hozamok akár húszszorosát is fizető lakossági állampapírokat különféle trükkökkel intézményi befektetők is vásárolták, így – mint az MNB adataiból kiderült – például a tavalyi 1735 milliárd forintos állománynövekedésből mindössze 826 milliárd forint volt kimutathatóan lakossági vásárlás. Az ÁKK  ezért idén visszavásárlásba is kezdett, és korlátozta a vásárlók körét is, ami azonban nyilván meglátszott az értékesítési adatokon. Nyilvánvalóan ennek köszönhető az egységes 0,5 százalékos kamatemelés (lásd táblázatunkat). 
 
Kamatváltozás
MegnevezésJelenlegi kamat Új kamat*
Féléves Magyar Állampapír (FMÁP)1,50%2,00%
Egyéves Magyar Állampapír (1MÁP)2,00%2,50%
Kétéves Magyar Állampapír (2MÁP)2,50%3,00%
Kincstári Takarékjegy Plusz (KTJ Plusz)2,00%2,50%
1 éves Kincstári Takarékjegy (KTJ I)1,75%2,25%
2 éves Kincstári Takarékjegy (KTJ II)2,25%2,75%
*2018. július 30. után 

A változtatás persze az inflációhoz, illetve a diszkont kincstárjegyek piaci kamataihoz kötött változó kamatozású állampapírokat nem érinti. Azok kamatának alakulását (legalábbis elméletben) a valós gazdasági mozgások és a piac alakítja.

Szerző: LG
Címkék:  , , , ,

Kapcsolódó anyagok