Több száz adósra biztosan vár tavasszal a kilakoltatás

2017. november 7. Április végén, a meghosszabbított kilakoltatási moratórium lejártát követően több száz adósnak kell elhagynia lakását – mondta el a végrehajtói kar vezetője. Ennyi ugyanis a „szabályosan már elárverezett” ingatlan. Állítólag ismét felmerült, hogy az otthonuktól megfosztott volt devizahitelesek minden fennmaradó adósságát töröljék.

Most kiderült, hogy miért fogadta el olyan gyorsan a parlament a kilakoltatási moratórium időszakának megváltoztatását. A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) elnöke, Schadl György ugyanis a Magyar Időknek elmondta: többször november utolsó két hetére tűzték ki az árveréseken elkelt lakások átadását az új vevőknek. (A moratórium december 1-jétől lépett volna életbe, de idén már november 15-e után bekövetkezik.)

A végrehajtói kar vezetője arról is beszélt, hogy összességében több száz kilakoltatást kell elhalasztani az új rendelkezés miatt (a jogszabály változásáról és az árverések alakulásáról részletesebben itt írtunk). A változás Schadl szerint haladékot ad az adósoknak, a telet még a régi lakásukban tölthetik, de a szabályosan elárverezett ingatlanokat legkésőbb a moratórium lejárta után át kell adni.

Van, aki még elhiszi, hogy jöhet az elsétálás?


Ekkora már szinte teljesen biztos, hogy véget érnek a választások, de tarthatnak a kormányzatban attól, hogy azok az adósok, akiknek a feje fölött csak kissé és átmenetileg emelkedett fel a pallos, nem maradnak nyugton. Azt gondoljuk, valami ilyesmi állhat amögött, hogy a cikkben ismét meglebegtetik az elsétálás jogát.

A „moratórium meghosszabbítása módot adhat arra, hogy a törvényhozás rendezze a devizahitelezés egyik igencsak ellentmondásos kérdését” – írta a kormányzati közlönynek is nevezett lap. Mint kifejtették: többször is előfordult ugyanis, hogy bár az adós mindent megtett devizahitelének visszafizetéséért, végül mégsem lehetett elkerülni az ingatlan elárverezését. Ráadásul a banki tartozásból még úgy is maradt nemegyszer milliós összeg, hogy az ügyfél minden érdemi vagyontárgyát dobra verték.

Az MBVK elnöke úgy véli, a hazai elsétálási jog csak a korábbi devizahiteleknél jöhetne szóba; azért csak ott, mert az ilyen kölcsönök adósait korábban rendkívüli hely­zetbe hozta az árfolyamok elszabadu­lása. Emellett az elsétálás joga csak azokat illethetné meg, akik a banki hitelüket legalább részben megpróbálták törlesz­teni, miközben minden más fize­tési kötelezettségüket teljesítették. Az új szabályokat – amelyek bevezetése állítólag „már felmerült a kormányzat berkeiben is” – viszont a folyamatban lévő eljárásokban is alkalmaznák.

A tény viszont egyelőre az, hogy a magáncsőd idén tavasszal már körvonalazott (erről itt olvashat) enyhítése egyre várat magára. Nem véletlenül segített eddig csak nagyon kevés családon ez az intézmény. A végrehajtási törvény módosítása során (szinte pontosan nyolc hónappal ezelőtt) már felmerül az elsétálás bevezetése, de végül igen gyorsan visszakozott az ezt bejelentő kisebbik kormánypárt.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , ,

Kapcsolódó anyagok