Több nő lett túlsúlyos a karantén alatt, de a férfiak is sokat híztak
2021. augusztus 26. Számottevően, hét százalékkal emelkedett a túlsúlyosak aránya a felnőtt lakosság körében Magyarországon a koronavírus-járvány kitörése óta. A nők átlagosan négy, a férfiak három kilogramm karanténtúlsúlyt szedtek magukra 2019 óta – derül ki a PeakShop.hu reprezentatív kutatásából. Pedig a túlsúly jelentős kockázati tényező a koronavírusos betegeknél.A PeakShop.hu 2021 júliusában készített 1000 fős reprezentatív kutatást. Kiderült, hogy a 18 év feletti felnőtt lakosság 62 százaléka volt túlsúlyos vagy elhízott. A normál testalkatúak aránya 35 százalék, a soványaké 3 százalék volt. Az elhízottak aránya 7 százalékkal magasabb most, mint a koronavírus-járvány kitörése előtt, 2019-ben mért adatok szerint. A túlsúlyosak aránya alig emelkedett, a normál testalkatúaké 8 százalékkal csökkent. Bár a sovány felnőtt lakosság aránya nagyon alacsony, 2019 óta ötven százalékkal emelkedett.
Az összehasonlításhoz a testtömegindexet (BMI) használták, ami az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által ajánlott testsúlyosztályozás szerint összehasonlításra került a 2019. évi európai lakossági egészségfelmérés adataival.
Több nőt érint a karanténtúlsúly, de a férfiak így is elhízottabbak
Míg a túlsúlyos és elhízott nők aránya számottevően nőtt, addig a férfiaké nem változott. A túlsúlyos nők hányada 33 százalék, ami 3 százalékponttal több, mint 2019-ben. Az elhízottak aránya 2 százalékponttal 25 százalékra emelkedett. A túlsúlyos férfiak aránya 2 százalékponttal csökkent a (39 százalék), miközben az elhízottaké ugyanennyivel nőtt (28 százalék). Bár az elhízott és a túlsúlyos nők aránya jobban emelkedett, , a férfiak között azonban még így is lényegesen, közel 10 százalékponttal magasabb.
A normál testalkatú nők aránya 15 százalékkal , a férfiaké pedig 2 százalékkal csökkent. A sovány testalkatú férfiak hányada megkétszereződött , 0,7 százalékról 1,38 százalékra emelkedett. A sovány nők arányának növekedése jóval kisebb, 37 százalékos volt.
Nem volt motiváció, és öröm volt az evés
Mező Mónika étrendkiegészítő-szakértő, a kutatást végző PeakShop.hu vezetője szerint a nyilvánvaló tényezők mellett, mint a kevesebb fizikai aktivitás és a beszűkült sportolási lehetőségek, két alapvető ok húzódik a karanténtúlsúly mögött. Egyrészt énképünk társas képződmény, attól függ, ahogyan mások néznek ránk. Ezért, ha nem lehet közösségbe menni, párkapcsolatot létesíteni, óhatatlanul hanyatlik a motivációnk. Emiatt nehezebben vesszük rá magunkat a mozgásra, és kevésbé tartunk mértéket. Másrészről, mivel az emberi viselkedés leginkább a gyönyör kereséséről és a fájdalom kerüléséről szól, a karantén alatt sokak számára az evés volt az első számú stresszcsökkentés és örömforrás is egyben.A korral jár az elhízás
A korábbi kutatásokhoz hasonlóan az életkor egyértelmű kapcsolatot mutat az elhízással. A kor előrehaladtával mind a férfiak, mind a nők testtömegindexe egyre magasabb értéket mutat. A 18–49 éves nők átlagos testtömegindexe 25, a 40–59 éves korcsoporté 27, a 60 év felettieké 29. A 18–49 éves férfiak testtömegindexe 25, a 40–59 éveseké 29, a 60 év felettieké 30.
A korral nő a túlsúlyosak és az elhízottak aránya is. Míg a 18–39 éves korosztály 27 százaléka túlsúlyos és 15 százaléka elhízott, addig a 40–59 éveseknek már 37 százaléka túlsúlyos és 31 százaléka elhízott. A 60 év felettiek körében már 44 százalék a túlsúlyosak aránya, az elhízottaké pedig 34 százalék.Bár a nemek között nem találtunk különbséget, ha a korral együtt nézzük, jelentős eltéréseket tapasztalhatunk. A férfiak 40 év fölött jelentősen elkezdenek hízni, mind a túlsúlyosak, mind pedig az elhízottak aránya lényegesen nagyobb köztük, mint a nők között. Érdekes módon azonban a 18–39 évesek körében jóval több, 17 százalék az elhízott nő, mint férfi, akiknek 13 százalék az aránya.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: elhízás, karantén, koronavírus, járvány, BMI, testtömegindex, PeakShop, egészség
Kapcsolódó anyagok
- 2021.12.13 - Már bizonyítottan nálunk is megjelent az omikron
- 2021.09.24 - Kiderült, pontosan mi kergeti a betegeket a magánegészségügybe
- 2021.09.08 - Bankok és biztosítók uralhatják a magánegészségügyet
- 2021.09.01 - Döbbenetes eredményre jutott az uniós járványkezelési felmérés
- 2021.07.12 - Nagy a baj a magyarok egészségével
- 2020.09.28 - Reggelit, de alkoholt is többen rendelnek házhoz
- 2020.08.19 - Mi fogyott jól a karantén idején? Hát a pizza!
- 2019.04.29 - 50 százalékkal növeli a korai elhalálozás esélyét a kövérség
További kapcsolódó anyagok