Annyi jelentkező volt, hogy már felfüggesztették a pályázatot
A bankkártya-elfogadó terminálok számának növeléséhez nyújtott támogatásra kiírt kormányzati pályázatra már beérkezett igények meghaladták a rendelkezésre álló keretet, ezért a programot a NGM 2017. november 14. 15 órától felfüggeszti. Támogatási kérelmek benyújtására – közölte a szaktárca – ezt követően nem lesz lehetőség. A támogatásoknak köszönhetően így is több mint 60 ezer új terminálon lehet majd kártyával fizetni.
A tavaly indult bankkártya-elfogadóhely telepítési program első lépcsőjében – emlékeztetett a minisztérium – a telepíteni vállalt mintegy 30 ezer terminál már a több mint felét forgalomba is helyezték a programban részt vevő szolgáltatók. A program második lépcsőjében újabb 30 ezer terminál telepítésének támogatását (ez eszközönként 80 ezer forint) biztosítják.
A szolgáltatók a második ütemben is az ingyenes telepítés mellett legfeljebb egy százalékos forgalomarányos díjat számíthatnak fel a korábban jellemző 3-5 százalékos díjjal szemben. Az NGM szerint ennek következtében a kisebb vállalkozások, kereskedelmi egységek is méltányos költségszinten tudják a bankkártyákat elfogadni fizető eszközként, amelynek forgalombővítő hatása lehet.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: bankkártya, kártyaleolvasó, POS, kereskedők, pályázat, támogatás
Tízezrével jönnek az új kártyaleolvasók
2017. november 14. A lehetséges kormányzati támogatás minden forintjára akadt jelentkező, így összesen több mint 60 ezer új terminálon lehet majd kártyával fizetni – tudatta a nemzetgazdasági tárca (NGM). Igénylők egyébként még lette volna, de mivel a keret már betelt, felfüggesztik a pályázatot.A bankkártya-elfogadó terminálok számának növeléséhez nyújtott támogatásra kiírt kormányzati pályázatra már beérkezett igények meghaladták a rendelkezésre álló keretet, ezért a programot a NGM 2017. november 14. 15 órától felfüggeszti. Támogatási kérelmek benyújtására – közölte a szaktárca – ezt követően nem lesz lehetőség. A támogatásoknak köszönhetően így is több mint 60 ezer új terminálon lehet majd kártyával fizetni.
A tavaly indult bankkártya-elfogadóhely telepítési program első lépcsőjében – emlékeztetett a minisztérium – a telepíteni vállalt mintegy 30 ezer terminál már a több mint felét forgalomba is helyezték a programban részt vevő szolgáltatók. A program második lépcsőjében újabb 30 ezer terminál telepítésének támogatását (ez eszközönként 80 ezer forint) biztosítják.
A szolgáltatók a második ütemben is az ingyenes telepítés mellett legfeljebb egy százalékos forgalomarányos díjat számíthatnak fel a korábban jellemző 3-5 százalékos díjjal szemben. Az NGM szerint ennek következtében a kisebb vállalkozások, kereskedelmi egységek is méltányos költségszinten tudják a bankkártyákat elfogadni fizető eszközként, amelynek forgalombővítő hatása lehet.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: bankkártya, kártyaleolvasó, POS, kereskedők, pályázat, támogatás
Kapcsolódó anyagok
- 2019.09.16 - Újra nőtt a kártyaelfogadó helyek száma
- 2018.03.19 - Sokkal több helyen lehet kártyával fizetni
- 2018.01.29 - Ellopott bankkártya? Most már tényleg minden más
- 2018.01.11 - Kártyaletiltás? Legyen résen!
- 2017.12.13 - Ezer boltban fizetnénk kártyával, de nem lehet
- 2017.12.11 - Gyorsabban fizethetnek a Simple felhasználók a webáruházakban
- 2017.12.06 - Megérkezett a hitelkártyás részletfizetés
- 2017.11.17 - Az utcán hömpölyög a kápé
- 2017.11.13 - Teljesülhet a kártyával fizetők vágya
- 2017.11.08 - Nem vicc, kesztyűvel is lehet fizetni
- 2017.10.02 - Új bankkártyás szabályok jönnek!
- 2017.09.15 - Nagyot ugrott a kártyás vásárlás
- 2017.08.22 - Nem akar mobillal fizetni? Nincs egyedül
- 2017.02.02 - Az ügynököknél is lehet kártyával fizetni
- 2016.12.20 - Tényleg mindenütt használható lesz a bankkártya?
További kapcsolódó anyagok