Tízezreket vett át sikeresen az OTP
2016. november 2. A hazai bankpiac egyik legjelentősebb akvizícióját sikeresen zárta le tegnap az OTP – tudatta a hitelintézet. Az AXA-ügylet a legnagyobb magyar bank szerint nem csupán mérete, hanem komplexitása miatt is rendkívüli volt.November 1-jétől új bankot kapnak az AXA Bank ügyfelei – figyelmeztettünk korábban, felhívva a figyelmet az esetleges buktatókra is. Egy ilyen ügylet azonban igazán akkor zárul le, amikor már a befogadó pénzintézet szerint is minden rendben van. Mint az OTP most kiadott közleményéből kiderül: ehhez a ponthoz is sikeresen eljutottak.
Mint a legnagyobb magyar bank büszkén tudatta, az OTP Bank és az AXA Bank Europe SA között ez év februárjában létrejött üzletág-vásárlási megállapodást követően sikeresen lezárult a kilenchónapos tranzakciós folyamat. A hitelintézet több tízezer ügyfele az OTP Bank ügyfelévé, munkavállalói pedig az OTP Bank munkatársaivá váltak.
Alkalmazzák az AXA dolgozóit is
Wolf László, az OTP Bank Kereskedelmi Banki Divíziójának vezérigazgató-helyettese szerint az ügylet jelentőségét mutatja, hogy az elmúlt bő tíz évben nem volt Magyarországon hasonló nagyságrendű, sikeresen lebonyolított akvizíció. A feladat ráadásul – tette hozzá – nem csupán mérete, hanem komplexitása miatt is rendkívüli volt. (Ez egyébként korábbi cikkeinkből is világosan látszott.) Biztosak vagyunk benne, hogy komplex pénzügyi szolgáltatási kínálatunkban új ügyfeleink is megtalálják az igényeikhez legjobban illeszkedő magas színvonalú megoldásokat – hangsúlyozta Wolf.
A lakossági fókuszú AXA Bank 2009. óta volt jelen Magyarországon, innovatív online banki szolgáltatásokat nyújtott, és elsősorban a jelzáloghitelezés terén volt aktív a hazai piacon. Az akvizíció eredményeképpen, egy lépésben sikerült jelentős mértékben, közel 20 százalékkal növelni az OTP Bank jelzáloghitel állományát, amely a jelenlegi piaci volumenek alapján hozzávetőleg a bank másfél éves jelzáloghitel-kihelyezésének felel meg.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: AXA, OTP, ügyfélátruházás, bankkártya, bankszámla, lakáshitel
Kapcsolódó anyagok
- 2017.03.30 - A fiatalok a neten bankolnak
- 2017.02.17 - Bezárhat több román bank is
- 2017.01.27 - Így folyik az egyezkedés a bajba jutott adósokkal
- 2016.11.22 - Citisek, figyelem! Erre számíthattok
- 2016.11.21 - Jelentős banki kedvezmény az orvosoknak
- 2016.11.03 - Könnyebb bankváltás? Sokan maradhatnak mégis csapdában
- 2016.10.31 - Holnaptól új bankjuk lesz az AXA-soknak
- 2016.10.18 - Tárt karokkal várja az OTP Bank az AXA-sokat
- 2016.09.24 - Mi lesz az axások biztosításával?
- 2016.09.15 - Novembertől az AXA-hitelesek is OTP-sek lesznek
- 2016.08.24 - Minden AXA-ügyfél OTP-s lesz, gyökeres változások jönnek
- 2016.02.03 - Az enyészeté lesz a magyar AXA Bank
További kapcsolódó anyagok